Útitárs, 1977 (21. évfolyam, 2-6. szám)
1977 / 6. szám
MAGYAR EVANGÉLIUMI LAP XXI. évfolyam 1977. 6. szám Nyúzott és összecsuklott Igen mélyre kell egy embernek ahhoz zuhannia, hogy ezt a két jelzőt akasszuk rá: nyúzott és összecsuklott. Nyúzott, akinek arcából a vér is kiszökött, sápadt, beesett arcú, fáradt és rezignált, kétségbeesett és már semmit nem vár el sem a világtól, sem környezetétől. Gyermekkorom legszomorúbb látványai közé tartozott a nyúzott nyúl vagy egyéb vad: előbb még mozgott, lélegzett, szaladgált, élt. De bőre lenyúzva és az élet elszállt belőle. — összecsuklott az, akin nemcsak a ruha, de teste is valami madárijesztő-karón lógó rongyhoz hasonló, összeroskadt, a fej lecsüggesztve, a nyak valósággal elgörbült, a hátból púp lett, a derék megrokkant, a lábak botladoznak és a kezek teljes tehetetlenséggel lógnak bele a lyukas ölbe. Mintha nem is emberről, hanem földre vetett emberroncsról, holttestről lenne szó. A testi roncs azonban legtöbbször lelki roncsot is takar. Mert bár a testünk irgalmatlanul sokat kibír és elbír, kirakatává válhat olyan üzletnek, amelyben belül teljes káosz uralkodik. A nyúzott és összecsuklott ember reménytelen, lelkileg összetört, megviselt és halott. Testilelki ereje elhagyta és valami rémesen nagy semminek érzi magát kiszolgáltatva. Az érzelmeket és az akaratot kimondhatatlan bénaság szállja meg. Nincs cél és értelem, csak nyomorúságos gyötrődést érez. Semmit nem tud és nem is akar önmagáért tenni, csak Lapunk minden olvasójának ÁLDOTT KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ÉS BOLDOG ÚJÉVET kíván A SZERKESZTŐSÉG ül, megbabonázott tompultsággal és fogalma nincs a világ folyásáról. Terror a neve annak a legújabb „Isten ostorának“, amely halálra korbácsolni látszik bennünket. Elég csak a tévé képernyője előtt gubbasztva a társ arcát figyelni vagy az újságolvasásnál kétségbeesőt, hogy ezt megértsük. Terror, terrorcselekmények, terroristák, harc a terror ellen — ez ma a mindennapi kenyerünk. Hogy csecsemőt lopnak vagy bankárt lőnek le, hogy tettüket politikai mezbe öltöztetik, hogy nem riadnak vissza a legsötétebb barbárságtól sem — az megmutatja teljes meztelenségben, hogy az ember, sőt az emberiség mennyire nyúzott és összecsuklott lehet. A büszke, felvilágosult, okos, művelt és liberális emberiség! A világ és önmaga állítólagos ura! Máté evangélistától vettem a két kifejezést. Velük azokat az embereket akarta leírni, akik közé Jézus jött: „nyúzottak és összecsuklottak voltak, mint a pásztor nélküli juhok“ (Mt 9, 36). Megnyúzott birkák, holtakként az útszélre vetve. Tiltakoztak vajon Máté kortársai az ilyen „díszítő jelzők“ ellen? Erről nincs tudomásunk. De tudósításából kiderül, hogy az útszélre vetett, nyúzott ember apátiájától semmi normális reakció nem várható el. Cél és értelem, tudás és akarat teljesen holtvágányon, bénán fekszik és ki van kapcsolva. Düh és kétségbeesés, az egész lényen átáradó tehetetlenségi érzés és a halálfélelem nem lehetnek normális életre akciók. Hát nem tapasztaltuk ezt meg eléggé ezekben a terhes, utolsó hónapokban mi magunk is így? Jézus reakciója sokkal fontosabb a mienknél. „Megesett rajtuk a szíve“ — mondja Máté. És én ezt a tényt csak úgy tudom megérteni, ahogy azt Jézus képekben, egyébként ugyanazzal a kifejezéssel! — újra meg újra megmutatta: emiatt fogadta vissza az apa hosszú idő után visszatérő, mindenét elherdált fiát (Luk 15, 11—32); engedte el teljes — óriási! — tartozását könyörgő szolgájának az Úr (Mt 18, 23—35); és ez indította irgalmas segítésre a samáriai atyafit, amikor a júdeai sivatagban az összevertet látta (Lk 10, 33). Ilyen az Isten: megesett rajtatok a szíve! Mi más a karácsonyi üzenet, mint hogy Isten akkor nyúlt bele a világ folyásába, amikor az emberiség nyúzottan és összecsuklottan, akarat és cél nélkül, tehetetlenül és halálfélelemtől reszketve, terrorizáltan és terrorizálva agonizált? Ez az állapot igazolta az isteni belenyúlás szükségességét. Isten szíve megesett rajtunk! Eljött a testet öltött Irgalom a földre Jézus Krisztusban. Megbocsátva, gyógyítva, Istenhez vezetve. Hátha mai bénultságunkból is csak Ö tudna feloldani bennünket? Éppen 1977 karácsonyán!
