Útitárs, 1975 (19. évfolyam, 1-6. szám)
1975-01-01 / 1. szám
7 _____________________ÚT/TÁRSm Gémes István: Vallási csoportosulások az Újtestámentumban 1. A vándorprédikátorok Bibliaolvasóknak bizonyára feltűnt már, hogy Jézus működése során embereket gyűjtött maga köré, tanítványi körbe. Máté és Lukács evangélisták egyöntetűen bizonyítják /de közvetve Márk is/, hogy ezt rögtön, a működése elején megtette. A maga köré gyűjtött kör azonban nem afféle meghitt, bizalmas köröcske maradt, hanem tagjai feladatot kaptak, mégpedig azt, hogy sokszorosítói legyenek annak, amit eddig Jézus egyedül végzett. „Menjetek el széles e világra és tegyetek tanítvánnyá minden népet!" — ez a mondat ott állt minden munkájuk elején. Jézus elküldte őket, s innen a görög nevük is: apostolok, azaz kiküldöttek lettek. Ezt a jézusi küldő parancsot érezte Pál, amikor Rómába igyekezett igaza megvédésére, vagy Márk, amikor Egyiptomba, Tamás, amikor Indiába ment téríteni. Ez áll ma is minden misszió előtt feladatként: elmenni és azoknak, akik még nem tudnak Jézus szaváról és tetteiről, azt elmondani. Az újtestámentumi iratok a bizonysága annak, hogy ez a gondolat megfogant és sokan lettek apostolokká, elannyira, hogy nemcsak éltek, de bőségesen vissza is éltek ezzel a hivatallal. Máté és Lukács evangéliumuk 10. fejezetében beszámolnak arról, hogy Jézus tizenkét, ill. hetven küldöttet bocsátott útjára, szakszerű tanácsokkal, útmutatásokkal látva el őket. Nagyon érdekesek a részletek, érdemes lenne egyszer elemezni őket. Hogy a küldöttek útja rögös lesz, azt eleve elmondta nekik Jézus, s erre föl is kellett készülniük. Sajnos azonban a gyülekezetek sem voltak mindig megelégedve a hozzájuk jövő küldöttekkel. A jánosi levelekben már intést kapnak, hogy nem szabad bárkit, mint küldöttet befogadtok, anélkül, hogy megvizsgálták volna őket /„a lelkek megítélése“/. A harmadik jánosi levél pedig egy nem egészen világos gyülekezeti konfliktusról számol be: a „presbiter“ panaszkodik, hogy őt, mint küldöttet, egy bizonyos Diotrefesz nem fogadja be. De a galáciai és a Júdás-levél is panaszkodik belopódzkodott atyafiakról, akik „megszédítik" az annak előtte még az igazság útján járó hívőket. Hogy hogyan vélekedtek maguk a kiküldöttek hivatalukról és milyen eredményeket értek el, azt Pál apostol vívódásaiból eléggé ismerjük. Sokszor kellett ezt a hivatalát támadásokkal szemben megvédenie. Lukács is beszámol, hacsak röviden is, a munkájából visszatérő hetven tanítvány diadalittas jelentéséről: „Uram, még az ördögök is engedtek nekünk a Te neved által.“ — Jézus nem lelkesedik a jelentésért, sőt lehiggasztja őket azzal, hogy az ördög már legyőzött ellenség és hogy nem sikereik, hanem neveik lesznek felírva az élet könyvébe, s ennek minden sikernél jobban kellene örülniük. * * * Ez a kiküldetési gyakorlat nem egyedülálló jelenség abban a korban. Tudunk filozófiai iskoláról (sztoikusok), akiknek vándorprédikátorai messze országokba is eljutottak, ahol a városok piacán vagy éppen a templomokban megpróbálták beszélgetésre bírni az embereket. Aki ismeri Pál apostol föllépését az athéni piacon, az fogalmat alkothat magának az ilyen vándorprédikátorok módszeréről. Déli embereknek az élete, főleg abban az időben, az utcán, a tereken, a nyilvánosság előtt zajlott le, s egy-egy ilyen vitatkozó kedvű prédikátornak nem került nagy fáradságába, hogy hallgatóságra tegyen szert. De ez az intézmény a zsidóságnál sem volt ismeretlen. A Jézus-korabeli rabbik törekvése is az volt, hogy tanítványokat gyűjtsenek maguk köré, akiket azután el lehetett küldeni részben az ország minden tájára, de sokkal inkább a szétszórtságban élő külföldi zsidó kolóniákhoz. Hogy Pál apostol Tarzoszban, a görög környezetben, Gamáliel rabbihoz ment el tanulni, az nemcsak a Szentírás megismerése végett volt fontos, hanem azért is, mert ezzel bizonyos értékű missziói kiképzést is kapott. Jézus egyszer szemére is vetette a rabbiknak, hogy ők „megkerülik a tengert és a szárazföldet“, hogy egy pogányt zsidóvá tegyenek, pedig közben a gyehenna fiává teszik. Ez valószínű utalás nála a hatalmas eredményű zsidómisszióra, amelynek nyomán már a Fekete-tenger északi része is tele volt pogányból lett zsidók, az ún. istenfélők gyülekezeteivel. * * * De az Újtestámentum egy különösen is érdekes és híres vándorprédikátort állít a szemünk elé, akiről viszonylag sokat tudunk. Egyike volt azoknak a vándorprédikátoroknak, akik valami isteni üzenet továbbadóinak tudták magukat és valami rituális szertartást végeztek. János a júdeai kősivatagban prédikált az Isten küszöbön álló ítéletéről. A megtérteket aztán meg is keresztelte a Jordánban. Egy szép napon igen nagy meglepetésére egy férfi jelent meg nála, akit ő vonakodott megkeresztelni, mondván, hogy annak kellene őt megkeresztelnie. A Názáretből való Jézus volt a férfi, János kb. egyidős rokona, aki azonban biztatta, hogy csak keresztelje meg őt. A kereszteléssel kapcsolatban Isten Lelke nyilatkozott meg Jézusnak és ö ezzel el is indult nehéz munkájára. Jánosról még hallunk külön egyszer, de már most elmondhatjuk, hogy értette ő a vándorprédikátor nehéz hivatalát. Felismerte, hogy egy vándorprédikátornak nem feladata önmaga propagálása, ezért mondta a mély mondatot: „Neki növekednie kell, nekem pedig kisebbé válnom.“ * * * Hogy ez azonban nem maradt meg a legszentebb feladatnak minden vándorprédikátor előtt, ahhoz csak egy adalékot még. A Kr. u. II. század elején írt „Tizenkét apostol tanítása“ című irat már szakszerű szabályokat állít föl annak megállapítására, hogy ki és hogy viselkedik az igazi „küldött“. Mondatok utalnak arra, hogy ezekre a szabályokra égetően szükség volt. Például: „Minden hozzátok jövő apostolt úgy fogadjátok be, mint az Urat magát, de ne maradjon, csak egy napig. Ha nagyon szükséges, még egy másodikat, de ha háromig marad, álapostol az; elmenetelekor legfeljebb kenyeret fogadjon el, amely elég neki, amíg meg nem száll. De ha pénzt kér, álpróféta az." (A Norvég Misszió magyar adásában elhangzott előadás.) A müncheni telefon-lelkigondozószolgálatot 1974 karácsonyán háromszor annyi ember vette igénybe, mint az előző évben. Rádióadásaink A Norvég Egyházi Misszió magyarnyelvű rádióadásai minden pénteken, közép-európai idő szerint este negyed hétkor hallhatók a 49 méteres hullámhosszon.
