Útitárs, 1975 (19. évfolyam, 1-6. szám)
1975-12-01 / 6. szám
UT/mR5\~ 8 Bennünk szüless meg Jézus Úr Jézus: sok vak szemnek most is gyermeknek látszol, mint akit foglyul ejtett a bethlehemi jászol. Éltető erőd még a világot át nem járja, mert magadra hagy néped hűs templomokba zárva. S mint a magot, mely alszik a hombárban csírátlan, elraktároztunk balgán sok vastag Bibliában. Jászolból, kőből, könyvből lépj ki! Szüless meg bennünk, hadd éljük a karácsonyt, ne csupán ünnepeljünk. Hullj a szívünkbe szent mag, (most bűn van bennünk s rontás) hass át rajtunk, mint égi rádióaktív forrás, hadd vigyünk a világnak, — mit annyi baj, láz éget — jóakaratot, békét, s Istennek dicsőséget. BódásJános SANTIAGO, Chile. A politikai okok miatt három részre szakadt Evangélikus Egyház püspöke, a német Helmut Frenz tartózkodási engedélyét meg akarják vonni a chilei hatóságok. PORT MORESBY, Új-Guinea. Szeptember 16-án önálló lett a pápuák országa. A lakosság 86 %-a keresztyén, s az összlakosság egyharmada az evangélikus egyház tagia. WASHINGTON, USA. Egy katolikusevangélikus munkabizottság feladatul tűzte ki, hogy közös dokumentumot készít a pápai csalatkozhatatlanság római tanításáról. KOLOZSVÁR, Erdély. Szeptember 7-én iktatták be az Erdélyi Magyar Evangélikus Egyház püspöki tisztébe Szedressy Pál bukaresti lelkészt, akit a gyülekezetek nagy szótöbbséggel választottak az elhunyt Argay György püspök utódául. MOSZKVA, SZU. A szovjet ateista folyóirat, „Tudomány és vallás", dicséri az ortodox egyház vezetőit, hogy a vallási világszervezetekben is hűen képviselik az állam politikai vo ialát. Miért éppen Jézus ? 2. Magyar Ökumenikus Találkozó Az ausztriai Fuschl am See-ben rendezi a három magyar szervezet — az Európai Magyar Evangéliumi Ifjúsági Konferencia, a Katolikus Magyar Egyetemi Mozgalom és az Európai Protestáns Magyar Szabadegyetem — a második magyar ökumenikus találkozót a húsvét utáni héten, 1976. ápr. 19—24 között. A találkozót előkészítő tervezőbizottság 1973. okt. 20-a óta rendszeresen tartott gyűléseken készítette elő ezt a hatalmas megmozdulást. „Miért éppen Jézus?" — ez a találkozó központi témája, és ez szinte emberfeletti feladatokat ró ránk. Nemcsak azért, mert túlságosan elméletinek látszik, hanem azértis, mert rájöttünk, hogy a mi egységünknek semmi másban nem lehet az alapja, mint ebben a Személyben, akinél nagyobbat mi nem tudunk elképzelni. A téma arra késztet vagy inkább kényszerít bennünket, hogy sok magunkszőtte tervet és álmot kell föladnunk, ha Jézus Krisztusban az alapot akarjuk fölfedezni és komolyan venni. A három szervezet együttesen hívogat erre az alkalomra. Rádióadásaink A Norvég Egyházi Misszió magyarnyelvű rádióadásai minden pénteken, közép-európai idő szerint este negyed hétkor hallhatók a 49 méteres hullámhosszon. Lapunk mai számában közölt bibliaolvasó kalauz a herrnhuti testvérgyülekezet 1976-ra kiadott Losungja alapján készült. A vasárnapokat vastagbetűvel jelöltük. Az ez után kővetkező hét igehely a hét egy-egy napjára szól. (folyt, a 6. oldalról) Mint egykor az itt végzett diákok, én is viszem magammal tarisznyámban Patak szellemét, az Öreg-Kollégiumot, a Rákóczi várat, — a reformáció és a mindig a megmaradásáért küzdő magyarság történelmének egy áldott részét, „melynek emléke teher is, de kincs is . . .“ Veöreös László Gyülekezeti gyűjtés a nyugdíjas lelkészek otthonára A Nordrhein-Westfalen-i Magyar Protestáns Gyülekezet presbitériuma a magyarországi Evangélikus Egyház budapesti „Kakas Lídia Szeretetotthon“-a javára gyülekezeti gyűjtést tartott. Erre a célra a gyülekezet ez évi januárfebruár-márciusi perselypénzét ajánlotta fel. A presbitérium körlevélben kérte a híveket, hogy kísérjék szeretettel, áldozattal és imádságos lélekkel ennekaz ökumenikus szolgálatnak az útját. A gyűjtésből befolyt 2500.— márkás szép eredmény jelentős része tíz-húszmárkás adományokból jött össze. Ez az eredmény mutatja, hogy a gyülekezet tagjai megértették a felhívásból kicsendülő ökumenikus felelősséget és ezért szívesen hoztak anyagi áldozatot is. A presbitérium kérésére a gyülekezet püspöksége, a Westfáliai Ev. Egyház 15000.— márkával járult hozzá a gyűjtéshez, és ezáltal a budapesti „Kakas Lidia Szeretetotthon" kibővítése és célszerű átalakítása anyagilag biztosítva van. Nagy segítség ez a szükségben, mely 25—30 öreg, nyugdíjas lelkész-házaspár szép és nyugodt elhelyezését teszi lehetővé. ÚT/TÁR5 Magyar evangéliumi lap. Evangelisches Blatt für Ungarn. Előfizetési ár egy évre: US $ 4.— ill. annak megfelelő más valuta Norddeutsche Landesbank (Bankleitzahl: 27251329) „ÚTITARS“ Konto-Nr. 29 366 879 Főszerkesztő - Redakteur: L. G. Terray, Morells vei 25, Oslo 4, Norwegen. Szerkesztő-verantwortlicher Redakteur: I. Gémes, D-7 Stuttgart 50, Sodenerstr. 43, Deutschland. Szerkesztöbizottság- Redaktionsausschuß: L.Kótsch, D-714 Ludwigsburg, Friedrichstr. W4, Deutschland; Dr. C de Pándy, Strandv. 37, Stockholm, Schweden; Dr. J. Tóth, 12 Ch Castelver, CH-1255 Veyrier, Schweiz; R. Pátkai, 36 College Rd. Wembley, Middlesex, England. Druck: St.-Johannis-Druckerei, 763 Lahr 14282/1975