Útitárs, 1975 (19. évfolyam, 1-6. szám)
1975-12-01 / 6. szám
UT/TAR5 S. k. IV. az európai és amerikai egyházak és missziók maguk is okai annak, hogy krízisbe jutott a külmisszió s gyakran mély szakadékok választják el az „ifiú egyházakat" az eredetileg misszionáló európai és amerikai egyházaktól. Világszerte „önvizsgálatot“ tartanak a miszsziók és kíméletlenül tárják fel önmaguk számára a hibákat, melyeket elkövettek. Nem lehet letagadni, hogy a külmiszszió bizonyos fokig összefonódott az imperializmussal és gyarmatosítással. Mindkettőnek fénykora a XIX. század második fele volt. Ezt az időt nevezte a nagy amerikai missziótörténész, K. S. Latourette „A nagy századinak — s ekkor futottak versenyt a nagyhatalmak Ázsiában és Afrikában, hogy minél több és minél gazdagabb gyarmatokat biztosítsanak a maguk számára. Nem csoda, hogy a misszionáriusokat is magával ragadta ez azörvendezőoptimizmus,mely a gyarmatosítás nyomában járt. A gyarmati hatalmak adtak nekik védelmet a rablóbandák és betörők ellen. Egész életmódjukban, gondolkodásukban, tudva vagy tudatlanul, egy idegen kultúrát képviseltek, mely azonos volt az elnyomókéval. Hiszen az is előfordult, hogy a gyarmati hatalmak helyi képviselője és a dzsungelben működő missziói orvos egy egyetemre járt odahaza Angliában vagy Franciaországban. Mikor megnövekedtek a misszió terhei, épültek az iskolák, kórházak, templomok, egyetemek — kapóra jött, ha a gyarmati hatalom magára vállalta, hogy ezeket az intézményeket állami pénzből támogatja vagy az egész fenntartást magára vállalja. Az eredmény olyan egyház és egyházi élet lett, mely az „otthoninak" hű mása volt. A madagaszkári fennsíkon épült templomok hű másai lettek a norvég hegyek közötti templomoknak, a tanganyikai bennszülöttek Luther Márton és Gerhardt Pál énekeit énekelték anyanyelvükön, a dán misszionáriusok „keresztyén" (azaz dán) neveket adtak a megkeresztelteknek, a kínai anglikán papok ugyanolyan miseruhákat viseltek, mint a canterburyiek, még ezekkel a külsőségekkel is aláhúzva, hogy a keresztyénség az ázsiai és afrikai környezetbe idegen elemként jött. Szellemileg is, anyagilag is az európai és amerikai egyházak függvényeivé lettek a misszió munkájából létrejött „ifjú egyházak". Nem csoda hát, hogy most minden erejükkel azon vannak, hogy az önállósulás jó és kívánatos folyamatát gyorsítsák. Ezzel kapcsolatos az a sokat vitatott javaslat, melyetaköznyelv „moratórium“-nak nevez,smelyet Vizsgálódásunk végére érve, három kérdéssel kell még foglalkoznunk. 1. Tudatában vannak-e tettük súlyosságának az öngyilkosok? — Nem mind. Legalábbis ezt mutatja egy statisztikai adat. Tíz európai országban az öngyilkosság második vagy harmadik helyen áll, mint elhalálozási ok a fiataloknál, 15 és 24 év között. Egy nemrég kiadott tanulmány azt állítja, hogy ezt a magas arányszámot több kézzelfogható ok válthatja ki. Például a fiatalok nem hiszik, hogy a halál valami végleges és befejezett, hiszen a képernyőn gyakran latnak színészeket meghalni s néhány nap múlva újra, egy másik szerepben felbukkanni. Sok fiatalban ötlik fel az a gondolat is, hogy öngyilkossággal a felnőtteket zsarolni is lehet. Számos eset vizsgálata kimutatta, hogy fiatalkorúak kielégülést éreztek arra a gondolatra, hogy a felnőttek majd szomorúságot éreznek. 2. Bün-e az öngyilkosság? — vetődik fel sokszor a kérdés. S a választ nem lehet mással kezdeni, mint így: „Aki közületek nem bűnös, az vesse rá az első követ" (Ján 8, 7). Nekünk nincs fölhatalmazásunk arra, hogy bármely morális kategóriába en bloc besoroljuk az öngyilkosságot, ami azonban nem mentesít bennünket az alól, hogy Isten az életet ajándéknak, azaz megbecsülendő értéknek szánta. Lehet azon vitázni, hogy ha valaki már nem tekinti az életét ajándéknak, inkább tehernek, akkor is áll-e ez a mondat? De a tétel áll: Isten nem tehernek, hanem ajánegy afrikai vezető néhány évvel ezelőtt körülbelül így fogalmazott meg: az ázsiai és afrikai egyházak csak akkor lesznek valóban önállóak, ha néhány évre önként lemondanak minden külföldi támogatásról, szellemileg is, anyagilag is; visszaküldenek minden misszionáriust hazájába s minden kérdésüket, a vasárnapi iskolától a lelkészképzésig, önmaguk oldják meg. Ez után a néhány éves moratórium után aztán felvethetik megint a kérdést, hogyan munkálkodhatnak együtt régi partnereikkel. Lejárt volna hát a külmisszió ideje? Hogy erre a kérdésre felelhessünk és a jövőbeli kilátásokkal foglalkozhassunk, következő cikkünkben előbb a külmiszszió történetére és hátterére vetünk egy pillantást, Terray László déknak adta, még akkor is, ha én vagy valami más tényezők azt teherré tették. És én hajlom afelé, hogy az öngyilkosságot mint Isten arculcsapását jelöljem meg, minden óvatosságom és ítélkezni nem akarásom mellett is! 3. öngyilkosok-e a mártírok? Nem. Mert bár önként adják oda az életüket, tettük indítórugója mégsem önmaguk feladása vagy valamilyen megtorlás szándéka. Tettük motivációja egy eszme vagy cél érdekében való kiállás és mint ilyen, hősi önfeláldozást jelent saját életük rendelkezésre bocsátása. 4. Elkárhoznak-e az öngyilkosok? Ez a kérdés egyházjogi jelentőségűvé vált az idők során. Én nem tartom helyesnek a föltevését. Egyrészt azért, mert az üdvösség és kárhozat kérdését nyugodtan az Istenre bízhatjuk, másrészt azért, mert eleve beteg az a „keresztény társadalom“, amely csak a kárhozat fenyegetésével tudja tagjait az öngyilkosságtól visszatartani, ahelyett hogy megelőzné az öngyilkosságokat. Mi csak azt tudjuk, hogy velünk kapcsolatban Isten gondolata nem a halál, hanem az élet, s ez az élet bőségben áll azok rendelkezésére, akik élnek vele. Ez az élet mindnyájunk számára a teljes Isten-közösséget nyújtja, ahol mind az Isten irgalmából és szeretetéből élnek. Minden öngyilkos ennek a hiányára kell figyelmeztessen bennünket! Gémes István SIÓFOK, Magyarország.Dr. James Will, princetoni professzor, biztatta a szocialista országok keresztyénéit, hogy annyi évi hallgatás után — miután bebizonyították lojalitásukat a fennálló társadalmi rendhez — emeljék fel prófétai hangjukat a sajátországukban uralkodó rendellenességekkel szemben. Előadását a szocialista tábor és a harmadik világ küldöttei erősen kritizálták. LIGONIER,USA. Az idei ligonieri napokat szeptemberben tartották meg a Bethlen Otthonban, minden eddiginél nagyobb részvétel mellett. Az ünnepség középpontjában a Ravasz püspökre való megemlékezés állott, valamint a „Nők és az egyház" c. előadás, amelyet Fábián Éva tartott, aki egyben az amerikai magyar reformátusok első most megválasztott női lelkésze.
