Útitárs, 1975 (19. évfolyam, 1-6. szám)

1975-05-01 / 3. szám

ÚT/TfífíS

Vallási csoportosulások az Újtestámentumban

3. A hellenisták

Jézus és az első keresztyén gyülekezet korának tárgyalásánál két tényezőt soha nem szabad elfelejtenünk. Az egyik az, hogy hazájuk ebben az időben egyre inkább beépült a hatalmas római birodalomba. Római császárok hihetetlen erőfeszítéseket tettek, hogy birodalmuk határait kelet felé ne csak kiterjesszék, hanem meg is erősítsék. Talán így érthető az, hogy miért gázoltak le és toroltak meg véresen minden megmozdulást a zsidó nép között: mert ezzel veszélyeztetettnek látták a birodalom keleti végeit. Kis-Azsia Asia néven római tartomány lett és a központi kormány általában mindig igen erős kezű helytartókat küldött oda, teljhatalommal felruházva. S bár kezdetben még csak elismerték a jeruzsálemi papi fejedelmeket a rómaiak és vallási téren teljes szuverenitást biztosítottak nekik, később ezt is megnyirbálták és hozzájuk hű zsidókat neveztek ki ezekbe az állásokba. így érthető, hogy miért volt csapda az, amikor Jézusnak egyszer egy római pénzt mutattak és megkérdezték tőle, hogy szabad-e a római császárnak adót fizetni vagy nem? — És ezért lett Pilátus ideges, amikor azt hallotta, hogy Jézus a zsidók királyának mondja magát. Ö itt már politikumot szimatolt és mindenféle zavargásnak elejét akarta venni.

Azonban a másik tényről sem szabad megfeledkeznünk. A terjeszkedő római állam meghódította a Földközi-tenger egész, tehát keleti térségét is. És mégis, valami nem várt vereséget kellett elszenvednie. Ugyanis hihetetlen sebességgel terjedt el most már itt a letiport görögök szelleme, kultúrája, világnézete és mint ezek közvetítője, a görög nyelv. A római birodalom egyik legfontosabb nyelve a görög lett és az ún. hellén kultúra a vezető szellemi hatalom.

Ez a hellén szellemi kultúra a zsidók hazája határai előtt sem állt meg. A római helytartók és zsidó vazallusaik teret engedtek és biztosítottak neki. A zsidók legnagyobb rémületére a görög istenségeknek pompás, hivalkodó templomokat emeltek; tornacsarnokok, ún. gymasiumok épültek a városokban, sőt Heródes a lerombolt samáriai főváros helyére felépítette Sebastét, amely teljesen hellén mintára készült. De nemcsak az anyaországban volt ilyen a helyzet. Köztudomású, hogy Egyiptomban, Szíriában, Damaszkuszban, sőt a Fekete-tenger partján, Görögországban és Rómában mint

szétszóródott kisebbség rengeteg zsidó élt. Ezekre a görög szellem még inkább hatott, elannyira, hogy kénytelenek voltak görög nyelvre lefordítani az Ószövetséget, mert voltak zsinagógák, amelyekbe szombatonként összejöttek a zsidók, de az atyáik nyelvén elhangzott felolvasásokat már egyáltalán nem értették meg.

A diaszpórákból vándoroltak vissza is zsidók az anyaországba. Tudjuk, hogy ezekből Jeruzsálemben nagy csoport verődött össze s hogy a városban voltak görög zsinagógák is. Legtöbbje, bár nem értette már atyái nyelvét, a Szentváros varázsa alatt vándorolt vissza, vagy az eredeti szülőhazájában kitört zsidóüldözés következtében. De volt olyan is, aki élete vége felé vándorolt haza, hogy a Szentvárosban temessék majd el, ha meghal.

Elképzelhető az, hogy Jézusnak és a tanítványoknak ilyenekkel semmi találkozása nem volt? Aligha. Elég, ha Pál apostolra utalok, aki szintén diaszpórazsidó volt és nem maradt mentes a hellén befolyásoktól. Hogy pl. Timótheust egyszer bevezette a templomba, pedig annak csak az anyja volt zsidó, apja viszont görög, ez már a hellén vallási türelem eredménye. Emiatt csaknem baja támadt.

De van az Apostolok cselekedeteiről írott újszövetségi könyvünkben két nagyon érdekes tudósítás, amellyel foglalkoznunk kell, mert világosan megmutatják, hogy a hellenisták a keresztyén ősgyülekezetek számára is gondot jelentettek, amelytől nem lehetett olyan könynyen megszabadulni.

A könyv 6. fejezetében Lukács (aki már csak származását és jó görög nyelvezetét tekintve is hellén volt) egy sajnálatos gyülekezeti konfliktusról számol be.

A gyülekezet igen szaporodóban van, ami örömmel tölt el mindenkit. Egy napon azonban panaszt emelnek — így az eredeti szöveg — a hellének a héberek ellen. A panasz oka, hogy a közülük való özvegyasszonyokat kizárják a szegények kiszolgálásából. Csak találgathatunk itt, hogy mi lehetett ennek az oka. De ez most nem is lényeges. Fontos az, hogy erre érdekes döntés születik: az apostolok belátják, hogy nekik többet kell Isten Igéjének a hirdetésével foglalkozniok, és a szeretetszolgálatot rábízhatják más felelős férfiakra.

Meg is választják az első hét szolgát, görög szóval diakónust. A névsor tipikus hellén neveket mutat fel, kezdve Stefanoszon, azaz Istvánon és befejezve Nikolaoszon, azaz Miklóson, akiről meg is jegyzi, hogy Alexandriából való görög, aki keresztyén lett. Az első hat tehát hellén zsidókeresztyén. S ha ehhez még két megjegyzést hozzáteszünk a Cselekedetek könyvéből, akkor látjuk, hogy milyen fontos csoport volt ez. Pár verssel odébb (6, 7—8) Lukács arról számol be, hogy mennyire növekedett a gyülekezet és hogy sok pap is követte a Krisztushitet. Később pedig feltűnik Pál Jeruzsálemben, ott a tanítványokhoz akar tartozni, de azok félnek tőle. Barnabás mégis bevezeti őt a körbe és Pál a hellenistákra „specializálja“ magát, mert azokkal sokszor vitázik.

Még érdekesebb az eset az első diakónussal, aki István vértanúként bevonult az egyháztörténetbe is. Feltűnő ugyanis, hogy bár ott a szeretetszolgálat vezetésével bízták meg, Lukács mégis arról tudósit, hogy Istvánnak a prédikációi és csodatettei miatt gyűlik meg a baja. Megtámadják őt egy zsinagóga tagjai, amelyhez diaszpóra — tehát hellén — zsidók tartoztak. Azt vetik a szemére, hogy a templomot lerontó és a mózesi ceremóniákat megváltoztató Jézust hirdeti. Megkövezését is ezek a hellén zsidók hajtják végre. A kövezőlegények ruháikat vezetőjük lábaihoz helyezik el, aki Tarzoszból származó hellén zsidó volt és Saulnak nevezték.

De ami nagy fejtörést okoz, az Istvánnak hosszú beszéde, amit az utolsó szó jogán mondhatott el. Feltűnő, hogy beszéde 90 %-ában szó sincs az ellene emelt vádakról, hanem az Izrael egész történetét szépen összefoglaló kerekded beszéd.

Az 1900-as évek elején egy kairói zsinagógában felfedeztek egy addig ismeretlen kéziratot, amely ugyanígy van felépítve és ugyanezt mondja el. A legújabbkori felfedezések így mégis biztatnak egy-két eredménnyel. István nyilván az alsó papsághoz tartozott, akiket a főpap kihasznált és rosszul fizetett. Neve után ítélve hellén zsidónak kellett lennie s erre a számlára írható ellenséges magatartása a jeruzsálemi templommal és az ott űzött kultusszal szemben. S hogy Saulus, a későbbi Pál, üldözi a másik diaszpóra zsidót, mutat(folyt, a 8. oldalon)