Útitárs, 1975 (19. évfolyam, 1-6. szám)
1975-03-01 / 2. szám
ÚT/TRRS Tisztázzuk a fogalmakat í. Isten Igéje Minden protestáns lelkész ajkán valahogy magától értetődően ott ez a kifejezés. De mit is jelent? Megpróbáljuk „nem-templomosok" és „hittanóra nélküliek" részére is érthetővé tenni ezt a kifejezést. 1. Amit mi Isten igéjeként az egyházban használunk, azt számunkra a Biblia foglalja magában. A Bibliát ezért kizárólagos jelleggel használjuk az egyházban. Nem lehet Luther vagy Kálvin bölcs és jó mondásait a Biblia mellé vagy annak helyére tenni. A Biblia egyedülálló jelleggel különleges helyet foglal el nálunk, s ma is a legtöbbet olvasott könyve a világnak; mintegy 1450 nyelven olvasható. Középpontjában annak leírása áll, hogy emberek hogyan szereztek tapasztalokat az Istenről. Ennek továbbadása és annak megértése lesz számunkra Isten Igéjévé. Nyugodtan mondhatjuk, amit sajnos, mai keresztyénségünk elfelejtett, hogy keresztyénségünk a Bibliával áll vagy bukik. Keresztyénség Biblia nélkül elképzelhetetlen. 2. Istennek kell megszólalnia ahhoz, hogy mi emberek, normális életet éljünk. Hogy ő szól, azt a legnagyobb csodának tekintjük. Modernkori betegségeink legsúlyosabbika, hogy önmagunkba zárkózunk és önmagunkkal — monológizálunk. Isten tudja ezt a veszélyt és maga Jézus Krisztus elküldése is azért jelent „üdvösséget", mert Ő ebből a veszélyes önmagunkkal való társalkodásból szabadít meg elsősorban, hogy figyelni tudjunk arra, amit az Isten mond, az ő Igéjére. 3. Ha Isten Igéje megszólal, akkor mi kimozdittatunk a kényelmesen hallgató helyzetéből és döntésre kényszeríttetünk. Amíg magammal folytatok monológot, mindig is egyesség van. De ha Isten megszólal, mérlegre teszi a saját gondolataimat, mondanivalómat s bizony azt könnyűnek és csak viszonylagos értékűnek találja. A Biblia leír élethelyzeteket, amikor egyesek vagy közösségek magukba zárkóztak és monologizáltak. Mégis úgy írja le őket, hogy azok „a saját zsírjukban sültek" és belepusztultak abba, hogy nem „beszélt velük az Isten". Rémes, hogyha Istennek „nincs kijelentése" egy kor számára, és életet, üdvösséget jelent mindig a megszólalása. — De egyúttal ez jelenti Isten Igéje veszélyes voltát is. Isten beszéde előtt nem takargathatok el semmit: Ő ismer engem és tudnom kell, hogy engem állít a mérlegre. 4. A Biblia azt mondja, hogy Isten a mindenséget szavával, Igéjével teremtette, János evangélista pedig azt mondja, hogy ez a SZÓ, ez a BESZÉD Jézus Krisztusban öltött testet és tulajdonképpen az egész Biblia Róla beszél: jövendölések, ígéretek, beszámolók, tudósítások formájában. Jézus tudta, hogy számunkra milyen veszélyes az Isten beszéde, mert az éle tőrként hatol bele az emberbe. De Ö mégis kétélűvé tette ezt a „tőrt", miközben Istent mint a szeretetet, irgalmat, kegyelmet állította hallgatói elé. Ezt azonban nemcsak mondta, hanem tette is. Hirdette a Szót, az Igét és ezt úgy tette, hogy emberek felszabadultak a nyomás alól, fellélegzettek és új életbe kezdtek. Ezt a csodát figyelhetjük meg ma is mindenütt, ahol igazán hirdetik az Isten beszédét. Ahol tudomásul veszik, hogy Isten nem a pusztulásunkat, hanem a megmentésünket akarja, s hogy ez a bocsánat révén jön létre, ott egyszerre rájövünk arra, hogy Isten Igéje megmér, megítél, de főképpen feloldoz bennünket. Az erről szóló „jó hír“, melyet az Ige közöl velünk — görög szóval —, az evangélium. 2. A feltámadás Az Újszövetség nem beszél a lélek halhatatlanságáról, hanem a halottak feltámadását hirdeti. (Vagy ha a görög kifejezést pontosabban lefordítjuk: az újrakeletkezését.) Az Újszövetség előtt az ismeretlen, hogy az egyén „lelke" valami általános „világlélekkel“ egyesül. Krisztus és apostolai egyöntetűen beszélnek az ember személye Isten rendelése szerint újrahelyreállításáról. Újra kell támadni az ember egészének és nem csak, mondjuk, a lelkének vagy szellemének. Az Újszövetség előtt nem ismeretlen, hogy nézték le a görögök a testet, ezért tanítja a test tiszteletét, hiszen az az Isten teremtménye. A teremtés kezdetén a test nem volt a lélek börtöne, hanem a lélekkel együtt az isteni dicsőséget példázta (ez az értelme 1 Móz 1, 26-nak). A test eszköze és kifejezési formája a belső embernek, s az emberekből álló gyülekezet Isten Lelkének temploma és háza (1 Kor 3, 16). Mostani testünk ugyan halandó, a teljességben mégsem marad az ember test nélkül. Dicsőséges új testtel fog majd a halálból feltámadni. Nem az fog továbbélni, amit itt az ember kifejlesztett magából, nem is az, ami az itteni helyzetben belőle lett, hanem úgy kell újjáélednie, ahogy Isten kezdetben megteremtette őt. Ennek az isteni kezdetnek kell a feltámadásban újra visszaállnia, sőt még dicsőségesebben, mint azon az első napon. A feltámadott embert Isten dicsőséges fénye övezi majd körül (1 Kor 15, 25). Az isteni eredeti, amelyet minden ember ábrázol, akkor lesz csak igazán tökéletes. Minden ember olyannak látszik majd, mint amilyen. A mai állapotunkkal való összehasonlításnál kiderül, hogy akkor teljesen át kell alakulnunk, ill. újra kell születnünk, mint valami új teremtésnek (1 Kor 15, 51). Ezt fejezik ki az apostoli igék: „Romlásra vetik el — romlatlannak támad föl. Dicstelenül vetik el — dicsőségben támad föl. Erőtlenségben vetik el — erőben támad föl. Érzéki testet vetnek el — szellemi test támad föl" (1 Kor 15, 43). Hírek röviden PÁRIZS, Franciaország. A párizsi Magyar Református Gyülekezet 1974. nov. 24-én ünnepelte lelkipásztora, Kulifay Imre negyvenéves lelkészi szolgálatának évfordulóját. Az ünnepi istentiszteleten testvére, Kulifay Gyula, a Nordrhein-Westfáleni Magyar Prot. Gyülekezet lelkésze hirdette az Igét. Istentisztetelet után, nagyszámú hívek körében, a gyülekezet főgondnoka, dr. Mester László professzor, a francia protestáns egyházak, a párizsi skót református egyház, valamint a Rajnavidéki Evangéliumi Egyház és Diakóniai Intézete, a Westfáleni Evangéliumi Egyház és a franciaországi római katolikus egyház kiküldöttei köszöntötték Kulifay Imre lelkipásztort. Életére és további szolgálatára mi is Isten áldását kívánjuk. MILWAUKEE, USA. A Missouri Egyház egyik Németországból visszatért lelkésze megállapította, hogy Németországban erős „evangélikus-ellenes szél fúj". A német egyházaknak „felhígított lutheranizmust" vetett a szemére. GENF, Svájc. Az Evangélikus Világszövetség női munkával foglalkozó bizottsága januárban ülésezett először. A tárgyalásokat Zabolai-Csekme Éva lelkész vezette.
