Útitárs, 1974 (18. évfolyam, 1-6. szám)
1974-12-01 / 6. szám
ÚT/TfíRS Biztos talajon Zsid 2, 5—9 Kimegyek az utcára. Magas házak vesznek körül mindenütt. A nap sugarai csak itt-ott tudnak behatolni. A mai technikával mégis még magasabbra tervezzük épületünket. Ez a külső jelenség tükrözi korunk ismertető jelét: a versengést. Erőlködünk, harcolunk felfelé. Szeretnénk nagyobb pozíciókat elérni. „Dolgozz, törd magad, meg ne állj!" — zeng a fülünkben, mint monoton dob. Az ember és a pozició vagy munkabeosztás azonos lett egymással. A magasban lenni, — ez az ideál, a cél. Ebben a küzdelemben csak egy lehet a vesztes, éspedig Isten teremtménye, az ember. Én — az ember —, akinek feladata van a világban; nem rombolni, letaposni, hanem építeni. Építeni azonban csak akkor tudok, ha biztos talajon állok. De a legtöbb ember helyzete ma bizonytalan. Tele van félelemmel, rettegéssel: mi lesz, ha a versenyben ő lesz a vesztes, ha a társadalomból kiesik? Ha elvész, ami szorosan hozzátartozott? S ekkor rátör a kérdés: „Mi is vagyok én tulajdonképpen? Van egyáltalán értékem önmagámban?" A Zsidókhoz írt levélben azt olvassuk: „Micsoda az ember, hogy megemlékezel róla, vagy az ember fia, hogy gondod van rá?" (2, 6). Ez kiinduló pont lehet számunkra. Döntő dolgot látunk meg: Isten törődik az emberrel! Nem lényegtelen neki a sorsom. Mint egyént engem szeret és nem a körülményeimet. Ezt Jézusban juttatta kifejezésre; az Ő segítsége tud megmenteni mostani zsákutcámból. Jézus tanácsa felém: merj zuhanni! Merd elengedni a magas célokat, ne kapaszkodj meg abban, amit egyszer úgyis elveszíthetsz. Ne félj a zuhanástól! Nem eshetsz lejjebb, csak Jézus karjaiba, s ekkor biztos talajon állsz. Jó dolog kicsinek lenni. Nem tud senki akkor megelőzni, elhagyni. — Ha a szívem nincs valamihez kötve, nem kell félnem, hogy elveszítem. Szabad vagyok. Meglátom a másikat és így nem taposom le. De csak akkorjuthatok el idáig, ha Jézus az ő szaván keresztül elérhet, befolyásolhat engem. Magamtól jó keresztény nem lehetek, hiába próbálok sok jót tenni. Ha Jézus követője leszek, nem én teszek először valamit. Ő már cselekedett értem — elszámolt azzal, amivel én adós voltam. Életét adta és így fogad el engem Isten. Jézus Krisztus munkája azonban nem fejeződött be a földön. Pozitív, felépítő munkára akar felhasználni minket a közösség és a társadalom javára. Ebben a munkában neki kell engem irányítania. Pál apostolnak az volt egyik nagy élménye, amikor Isten így szólt hozzá: „Elég néked az én kegyelmem, mert az én erőm erőtlenség által jut el céljához." Milyen másképpen világítja meg ez a mondat a keresztény életet. Erőről beszél, de amit kapni lehet. Mert erre az erőre szükségem van, hogy legyőzzem azokat a kísértéseket, melyek világunkban vannak. A magas helyek, a csúcsok téves célok, amik kizárólag rombolnak, s ha magam zuhanok, nincs ki megvédjen, támogasson. Ha Jézusba vetem bizalmamat, vállalhatom az eséstia csúcspontokról. Ha mélyre zuhanok is, elér ott is erejével s felemel, megerősít. így tud minket hasznos munkásává tenni. Ha én őt meglátom, csak szeretni tudom, a szeretet pedig formál, át alakit, őhozzá leszünk hasonlók. Nem hatalmaskodók, hanem egyszerű szolgák. Istentől elidegenedettvilágunkban így lehet legmeggyőzőbben hirdetni az evangéliumot: élni Jézus tanítása szerint és azt cselekedni. Merjük vállalni ezt az utat? Azt tudjuk, hogy ez az egyetlen út a dicsőségbe és Isten országa felé. Érdemes rajta járni . . . Kellner Ilona Madonna (Balogh Z. grafikája) ______6 Ezeréves Róma első magyar térítő akciója Kereken egy évezreddel ezelőtt, 974 elején, érdekes levelet kézbesítettek VI. Benedek pápának a bajorországi Passau püspökségének küldöttei. Piligrim püspök ad számot benne sikeres magyarországi működéséről. Ezrekre teszi a papjai által megkeresztelt magyarok számát, sőt — erős túlzással — úgy ír, mintha már az egész nép kész volna befogadni a keresztyén hitet. Mi áll ennek a millenáris dokumentumnak a hátterében? Milyen társadalmi és politikai erőviszonyok között írta meg Piligrim e büszke sorokat? Teológiai vagy netán gazdasági tényezők sugallták levelét? Tudjuk, hogy a nagyobbára ariánuskeresztyénség még az ókor végén gyökeret vert Pannónia népei között. A népvándorlás áradata nagy pusztítást végzett soraikban, de a magyarok által legyőzött őslakosság köréből még így is sok keresztyén rabszolga került ki. Ugyanakkor a bizánci keresztyénséggel már több század óta voltak kapcsolatai a vándorló magyar-bolgár-töröktörzseknek. Amikor Gyula és testvére, Bulcsu, ott keresztyénekké lettek, magukkal hozták Erdélybe Hierotheost, akit „Turkia" első püspökeként említenek a régi források. Ettől kezdve a 10. század közepén a keleti rítusú keresztyénség némi terjedéséről tudunk. A politikai erőviszonyok változása azután más irányú tájékozódást tett szükségessé. A központi hatalmat kiépítő Géza fejedelem a német uralkodókkal keresett szövetséget. Henrik herceg ajánlására 972-ben hazánkba jött Wolfgang sváb szerzetes, nem sokkal utóbb már püspök, de nagyobb eredményt nem tudott elérni. Ekkor lépett akcióba Passau nagyravágyó püspöke, a svábokkal rivális bajor Piligrim. A 974-es quedlinburgi magyar követjárás a régi ellenségeskedés véglegesnek tűnő megszűnésével és Ottó császár, valamint Géza szövetségével zárult. Ebbe a koncepcióba pedig kitűnően beleillettek a passaui püspök merész egyházpolitikai tervei. Nem riadva vissza többirányú és többszöri hamisítástól, azt bizonygatta, hogy a 739-ben alapított passaui püspökség a hunok elől menekült egykori laureacumi (lorschi) érsekség jogutódja, ez viszont a római időkben egész Pannónia, Morvaország és Moe(folyt. a 8. lapon)
