Útitárs, 1974 (18. évfolyam, 1-6. szám)
1974-09-01 / 5. szám
ÚT/TfíRS Templom, pásztor, nyáj (Levélrészlet) Lelkész-köszöntés A londoni magyar evangélikus gyülekezet családias, meleg légkörben ünnepelte lelkésze, Pátkai Róbert lelkészszé szentelésének 20. évfordulóját. Vincent János, a gyülekezet felügyelője üdvözölte s adta át a gyülekezet (önkéntes adományokból adódott) ajándékát, valamint — mint díszokmányt — az ünnepi beszéd szövegét, melyet sokan aláírtak. Köszöntő beszédében többek között a következőket mondta: „A mindennapi élet lüktetésében még a nagy nemzeti és világegyházaknak is csak ritkán sikerül akárcsak egy percre is megtorpanni, hogy felmérjék egy ünnepi alkalom teljes jelentőségét. Az idegenbe szakadt és az emigráns élet sokrétű problémáival viaskodó kis egyházak számára, mint amilyen a mienk is, még sokkal fontosabb az, hogy az évfordulókra felfigyeljenek és azokat számvetésre használják fel. Az olyan alkalmak, mint a mai, nekünk nemcsak arra adnak módot, hogy magyar testvéreinkkel az egyházi kötelékek keretein belül túlmenően összejöjjünk, hanem arra is, hogy az Úristen irántunk való kegyelmének számos jeleit felismerjük. A mi helyzetünkben a Nagytiszteletű úr pappá szentelésének 20-ik évfordulója ebben a vonatkozásban elsősorban arra emlékeztet bennünket, hogy az elmúlt két évtizednek a túlnyomó részét ennek a közösségnek a szolgálatában töltötte. Ilyenformán boldogan dicsekedhetünk azzal, hogy fáradhatatlan lelkesedésének, önzetlen hűségének és mélyenszántó írástudományának jótéteményei elsősorban a mi kis diaszpóra „Az Útitárs utolsó száma különös örömöt váltott ki bennem. A fedőlapon levő képen egykori templomunk: Evangélikus templom, Magyarfalva (egykor Harka)! 24 évig hirdettem ott az Igét és vigasztaltam a rászoruló gyülekezetét. 28 évvel ezelőtt teljes számú híveimmel — 753 — ismert okokból, a honi püspökök áldásával és a soproni teológiai ifjúság helyeslésével, nyugatra kerültem. Erősen fogtam a pásztorbotot, mert óriási viharba kerültünk. A jó Isten megsegített, a gyülekezet rendbe jött, családom is és én is, még élünk. Az emberi ármány kisebb volt, mint a jó Isten hatalmas keze és jósága. Azonban a templomról nem feledkeztünk meg. Idegen földön, idegen templomban ünnepeltük a templomszentelési emlékünnepet. Közelről-távolról sokan jöttek el. Az utolsó istentiszteletet 1972. aug. 13-án tartottuk. Több mint 300 ember vett azon részt. A szolgálatot hanglemezre vették amerikai híveink, most a világot járja, sőt még Harkán is lejátszották az ünnepi istentiszteletet. Úgy áll ott magányosan az a szép templom, mint az útszéli szilfa. A hívek (120) nem tudnak áldozni. A templomtorony ablaküvegezéshez innen küldtem a színes üvegeket. . . Perlaky püspök 1787-ben avval áldotta meg a templomot: Uram, szeretem a házadban való lakozást és a helyet, ahol dicsőséged honol (Zsolt 26, 8). Utolsó prédikációm textusa is ez volt. Egy másik körülmény is örömöt szerzett nekem. Az Útitárs, Koltai Rezső tollából egy cikk, Élő kövek — lelki ház-ról értekezik. Textusa 1 Pét 2, 5—9. Ugyanaz a textus, amelyet 46 évvel ezelőtt a szepes-iglói templomban a copulator szivünkbe helyezett, velünk egyházunk lelki és gyülekezeti életét gazdagították .. . Imáinkba foglalva a Nagytiszteletű urat és családját ezen az ünnepi évfordulón, a Mindenható bőséges áldását kérjük lelkipásztori működésére, személyes és családi életére, valamint a külföldi magyar evangélikus lelkészi szolgálat körében kifejtett munkájára . . Az Útitárs szerkesztősége és olvasói Isten gazdag áldását kívánják Pátkai Róbert életére és további szolgálatára. adott. Szép napokban odahaza és nehéz időkben idegenben igyekvésünk az volt, hogy az élő kövekből lelki házat építsünk. Ha a jó Isten még éltet, akkor egy néhány hét múlva vándorlásomban a 80. lépcsőt átlépem. „Mind jó, amit Isten tészen, szent az Ő akaratja." Az utolsó napokig teljesítek szolgálatot és most tartok ott, hogy végképpen leteszem a lantot. Szép volt . . . jó volt . . . nehéz volt... de legnagyobb volt az isteni kegyelem, amely mindenüvé elkísért. Szívemen feküdt, hogy ezt még röviden leírjam. — Meleg köszöntésem mindenfelé. üdvözöl meleg szeretettel testvéred az Úrban“ Danielisz Róbert Szeretettel kívánunk nyugalomba vonuló lelkész-testvérünknek még sok boldog békés esztendőt, jó egészséget s mindezekhez Isten gazdag áldását! KÖLN, Németország. A Nordrhein- Westfalen-i Magyar Protestáns Gyülekezet pünkösd első napján Kölnben tartotta ez évi gyülekezeti találkozóját. A távolról jövők — egyesek több mint 250 km-t utaztak — a gyülekezet kápolnájában gyülekeztek és egy kiadós „villásreggeli" után a délelőtti városnézés keretében dr. Kiss. Pál presbiter és felesége szakszerű vezetése mellett megtekintették Köln nevezetességeit, így a Római-germán Múzeumot, a Wallraf-Richartz képtárt és a dómot. A gyülekezet presbitériuma a távolról jövő testvéreket ebédre vendégül látta. — Délután megtelt a gyülekezet kápolnája. Az úrvacsorával egybekötött istentisztelet után szeretetvendégség volt, melynek keretében dr. Kürthy Tamás presbiter tartott „Gondolatok Szabó Lőrinc verséről: Szung Vu Kung lázadása" címen egy rövid előadást. A gyülekezet lelkésze, Kulifay Gyula, így foglalta össze e nap jelentőségét: „Rendkívül szíves, családias és vidám légkör vett minket körül. A felnőttek együttléte alatt a gyermekek külön teremben, megfelelő felügyelet mellett jókedvűen játszhattak. Valahogyan mindenki kivette a részét az egymásért való szolgálatban és éppen ez tette az egészet felemelően széppé és sokáig emlékezetessé. Istené legyen a dicsőség!"
