Útitárs, 1974 (18. évfolyam, 1-6. szám)

1974-07-01 / 4. szám

Én, Te vagy - Mi?

Azt a feladatot kaptam, hogy ennek a határkérdésnek járjak utána: meddig vagyok, lehetek Én még Én a házasságban, és mikor kezdődik az, amikor már nem én, hanem Mi Vagyunk?

Hogy erre valamelyest megközelítő választ adjak, ahhoz három, szerintem fatális véleményt kell eloszlatnom a házasságról. Ezek a következők:

1. Sokan azt gondolják, hogy a házasság ideális, azaz „előre gyártott" intézmény, amelybe csak bele kell süppedni, mint valami kényelmes karosszékbe.

Ezzel a téves véleménnyel szemben azt kell mondanunk, hogy a házasság terve, „ötlete", ideája ténylegesen adva van. De maga a házasság processzus, amelynek sikerülte nem-sikerülte nincs előre megadva, hanem a két házasfélen múlik.

2. Sokan úgy mennek bele a házasságba, hogy annak létrejöttét egy bizonyos értelmű győzelemnek tekintik és könyvelik el a maguk számára. Úgy érzik, joguk van a győzelemhez, a házasságban is.

Ezzel a téves véleménnyel szemben el kell mondanunk, hogy a házasságban nem győzelemhez, hanem boldogsághoz van jogom. De ugyanez a jog illeti meg a házastársamat is.

3. Sokan úgy mennek bele a házasságba, hogy ők ott is „magukhoz hűek akarnak maradni“, s elhatározzák, hogy ők a házasságban nem fognak „ fölolvadni“.

Ezzel a téves véleménnyel szemben el kell mondanunk, hogy a házasság nem egy, hanem két ember dolga. Csak akkor normális, ha mindkét partner hajlandó egy bizonyos mértékű „fölolvadásra“, de arra is, hogy önmagához hű maradjon.

Normális házasságban ezenfelül még három törvényt kell szem előtt tartanunk. Mind a három kölcsönösségen alapul. Feltételezi a mi kultúránkban a szerelemből adódó szabad párválasztást, azt, hogy a partnerek egy „miélmény“-re törekszenek és hogy házasságukat folytatólagos és tartós kreatív intézményként fogják föl.

íme, a három törvény:

1. Szeretetet nyújtok és elfogadok. Mindenikőnknekigénye van kedvességre, vonzalomra, eroszra és testi kapcsolatra.

2. Adok és kapok. Mindenikőnk igénye az, hogy valamit birtokoljon, hogy birtokát magának megtarthassa, s hogy birtokáról lemondhasson, ill. azt tovább adhassa.

3. Érvényesülök és mást is hagyok érvényesülni. Mindenikőnk igénye, hogy érvényesüljön, s ez végletek között mozoghat: a beteges feltűnési viszketegség és a restség, a lustaság, akaratgyengeség, véleménytelenség között. De normális, hogy van önálló véleményem és akaratom, büszkeségem, méltóságom, tudatosan élek a szabadsággal, de alkalmazkodni is tudok.

Ezek után az a kérdés: hogy a házasságban meddig vagyok még én? helytelenül föltett kérdés. Házasságban élő embernek eleve abban a tudatban kell házasságra lépnie — s ez nem megy mindig magától, ezt meg kell tanulni! —, hogy a házasságban állandóan az egyén és a közösség feszültségében élek. De ugyanezt tapasztalja meg a házastársam is, s ez így kettős feszültséget jelent számomra.

íg(Elődásvázlat.)

(folyt, a 7. oldalról)

a tény is, hogy a világ sok részén megfordulva, a festmények, oltárképek alatt mindig Magyarországi (és nem Thüringiai) Szt. Erzsébet nevét olvassuk. Tiszteletet és megbecsülést szerzett hazájának. Gazdag királylány létére nem a korabeli főúri élet örömeinek élt, hanem a szegényekkel és a betegekkel törődött. Abban a korban ismeretlen társadalmi felelősséget érzett a nyomorultak iránt. Szembeszállt az udvarbeliekkel és bibliai keresztény magatartást mutatott.

GENF, Svájc. Az École Internationale de Génévé dísztermében nagy sikerrel tartotta évzáró ünnepélyét a Genfi Magyar Iskola. A „Petőfi év “-vei kapcsolatban előadták a János vitézt, Petőfi verseket szavaltak és Petőfi megzenésített költeményeit énekelték.

Az iskola második évét zárta, 42 növendékkel. Minden csütörtökön de. van tanítás, amikor a svájci (francia) iskolákban szünet van. A tanítás négy csoportban folyik. Tanítanak: Dagon Rogerné, Molnár Vilmosné, Pósfay Györgyné és Vargha Sándorné. Szervező Pósfay Györgyné.

(folyt, az 5. lapról)

A 16. században azután lantosok, költők, prédikátorok és papok hirdetik, vetik papírra, hogy mindenkihez eljusson: Isten tervében nekünk, magyaroknak, szerepünk van.

Az un. „harmadik világ“ látszólag még csak az első lépcsőig jutott el. Legjobbjai már a második lépcsőre való lépés szükségességét hirdetik. Még kevesen vannak, akik a harmadik szintről álmodoznak. Akik úgy érzik: nem elég kapni, hanem adni is kell tudni. . .

Úgy érzem, hogy a „harmadik világ" népei saját kérdéseik megoldásában nagy segítséget nyernének, ha nemcsak a nagy népekre tekintenének, hanem a kis népekre is. A kisebb államok történelme, viszonyulása az egyetemességhez és sajátos arculatja megőrzésének az érdekében kifejtett harca sok tanulságot rejt magában, amelyet felhasználhatnának. Köztük a mi magyar népünk sorsa is . . . (Részletek a dorfweili konferencián elhangzott előadásból.)

ÚT/TRH5

Magyar evangéliumi lap. Evangelisches Blatt für Ungarn.

Előfizetési ár egy évre: US $ 4.— ill. annak megfelelő más valuta Norddeutsche Landesbank (Bankleitzahl: 27251329) „ÚTITÁRS“ Konto-Nr. 29 366 879 Főszerkesztő - Redakteur: L. G. Terray, Morells vei 25, Oslo 4, Norwegen. Szerkesztö-verantwortlicher Redakteur: I. Gémes, D-7 Stuttgart 50, Sodenerstr. 43, Deutschland. Szerkesztőbizottság- Redaktionsausschuß: L.Kótsch, D-714 Ludwigsburg, Friedrichstr. 104, Deutschland; Dr. C de Pándy, Strandv. 37, Stockholm, Schweden; Dr. J. Tóth, 12 Ch Castelver, CH-1255 Veyrier, Schweiz; R. Pátkai, 36 College Rd. Wembley, Middlesex, England.

Druck: St.-Johannis-Druckerei, 763 Lahr 13536/1974