Útitárs, 1974 (18. évfolyam, 1-6. szám)
1974-05-01 / 3. szám
Könyvek 7 Kodolányi János Jézus-regénye, melyet halála után (1973) adtak ki Budapesten, a többi nagy vallásos tárgyú epikus regényeinek sorában foglal helyet. 1950-51-ben írta. A könyv „témája“ Jézus, az Én vagyok, amint tanítványokat hív a galileai halászok közül. Jézus nyomatékosan beszélt önmagáról az „én vagyok“ szavaival, főleg János evangéliumában, de egyebütt is. Az alapvető Lét, a Létező maga szólal tehát benne s ez az azonosítás többször előfordul a szövegben, főleg a regény vége felé. A perspektíva, amelyben Kodolányi Jézus-regénye lezajlik, nem Jézusé, hanem az árulóé. Az ő gondolatvilágából lép elő Jézus alakja előbb egy önéletrajz formájában, melyben Júdás (Jehuda) első személyben szól, azután az elbeszélő (az író) leki elemzésén keresztül. Könnyen létrejöhet az a benyomás, hogy tulajdonképpen egy Júdás-regényről, az árulás pszichológiájának egy igen mélyre vezető, szinte örök emberi problematikába bevezető kifejtéséről van szó. Ehelyett mégis úgy gondolom, hogy a főszemély, a regény középpontja az elárult Jézus (Jesuah). Őt boncolgatja Júdás a benső elmélkedés kínos óráin, vele kell tisztába jönnie, hozzá viszonyul minden cselekedete. Júdás létalapja is az „Én vagyok“. Ő az, aki dominánsa a regénynek. Megrendítő életháttérrel válik Júdás Jézus követőjévé. Igaz, hogy nem Jézus hívja magához, inkább ő sodródik közelébe, míg Jézus az Atya utasítását nem látja abban, hogy tanítványának fogadja. Első személyes beszélgetésében Júdás már attól remeg, hogy Jézus egész élettitkát felfedi. Helyette azonban a bűnbocsánat ajándékában részesíti őt. Júdás azonban nem szabadul meg a magányosság érzésétől. Mindig azzal a problémával küzd, hogy őt nem avatja be a Mester a tanítványi élet bensőbb titkaiba. Mint a kisebbrendűségi érzések embere, állandóan emészti magát azzal, hogy nem érti a Mester mondanivalóját, noha — Mátéhoz hasonlóan — ő is kezdi gyűjteni Jézus mondásait s a körülötte lezajló események leírását. Hogy Jézus maga lenne a Szabadító s Ő hozná a szabadulást a bűnbocsánat kiszolgáltatásával, lehetetlennek tűnt előtte. Péter ÚT/TftHS Jézus regények Kodolányi János: Én vagyok hitvallása a Cézarea Fiiippinél, melyben Jézust az élő Isten Fiának vallja, Júdás teljes megrendülését vonja maga után. Most kellene szerinte Jézusnak magának tiltakoznia, hogy visszautasítsa a „káromlást". De nem ez történt, sőt Pétert „kősziklaként“ teszi (egyházának alapjává. Júdás szembekerül a tanítványi sereg jelentéktelenségének titkával, melytől lehetetlen elvárni a felszabadulást. Utolsó kétségbeesésében keresi Jézussal a személyes beszélgetést. Úgy gondolja mindennek tisztázódnia kell. A beszélgetés azonban leleplezi Júdás tulajdonképpeni problémáját: saját gondolatait táplálgatta a Szabadítóról, ezektől nem tud megszabadulni. Ragaszkodik ahhoz a világhoz, amely csak egyféle hatalmat ismer, amelynek számára a látóhatáron feltűnő kereszt botránkozást jelent. Kétség a kereszt áldásában — ez Júdás igazi problémája. Kodolányi regényének talán ez a legmélyebb belátása, evangéliumi tisztánlátása. Itt lép elő Jézus igazi személye a maga teljességében. A kételkedő, félelemmel eltelt „tanítvány“ itt válik ki azoknak köréből, akik a kereszt titkát szintén nem értik, de mégis Őt vallják az Úrnak, s kétségükben hozzámenekülnek. Júdás ugyan szavaiban még hűséget ígér, de bensőleg már elárulta Mesterét. Az árulás pszichológiája Kodolányi regényének alapvető kérdése. Az áruló ugyanis nem vallja be önmaga meghasadottságát. Magát következetesnek, hűségesnek tartja; ő az, aki megmarad a hagyományok mellett. Júdás a prófétákra hivatkozik, s azt tartja, hogy Jézus szakadt le az atyák hitéről, tehát az áruló nem ő (Júdás), hanem az elárult (Jézus). A szerepek ezen kicserélése az árulás pszichológiájának lényeges összetevője. Csak így tudja ugyanis önmaga előtt — és az emberek előtt is — személyének egységét bizonygatni. Amikor Júdás elhatározza magát arra, hogy a főpapnál számot adjon arról a veszélyről, amit Jézus további működése jelent, tulajdonképpen a hagyományhoz hűséges, hivő zsidó lép akcióba. Elutasítván Jézus messiási igényét, az igaz hitet akarja megvédeni Jézussal, . az „árulóval“ szemben.. Ezért Júdás magát nem alattomos, pénzéhes árulónak tartja, Kodolányi nem így jellemzi. Júdásnak a hatalommal való paktálása szintén nem az emberi önzés vonalán értendő. Júdás a hatalmon levőkkel látszólag nem azért akar kapcsolatba lépni, mert magának előnyöket vár, hanem mert meggyőződése szerint a kérdés a főpapra, a szinédriumra tartozik. Nem „besúgó“ akar lenni, hanem az ügy védnöke. Csak akkor jön rá, mikor a főpappal beszél, hogy Jézus személyét milyen veszélybe hozhatja a beszolgáltatott adatokkal. Itt tűnik fel az az első pillanatnyi kétségbeesés is, amellyel Júdást tettének következményei veszélyeztetik. Tiltakozik az ellen, hogy Jézust megöljék. Az áruló Júdás az önigazolás prototípusa Kodolányi regényében. Nem tudta elviselni, hogy Jézus — és nem ő — lenne a hagyomány igazi örököse. Ezt az önigenlő magatartást azonban nem vallja be még önmaga előtt sem, hanem az árulást átveti Jézusra, az elárultra. Persze a hatalmonlevőknek sose imponáltak az árulók. Melyik hatalom lehetne biztos további létezésében, ha az árulókat becézgetné, s az árulás egyszercsak ellenük is fordulhatna? Az áruló megjutalmazása tehát csak színlelt; rokonszenvet nem jelent, további előmenetelt se. Ha nem kell szolgálatra, félredobható. Júdás is erre a sorsra jut. Újból magányossága gyötri s tölti be lényét. Az áruló csók után válik tudatossá megányossága. Egy női hang szólal meg mellette, megtörve az írtóztató egyedüllétet. S ő, aki megbotránkozott Jézus készségén, paráznákkal és bűnösökkel való együttlétén, most ennél a parázna nőnél keres remegve vigaszt. A nő egy földalatti „palotába“ vezeti Júdást, ahol „mint egy láthatatlan király tróntermében, egy elhalt isten lakóhelyén“ utolsó éjszakáját tölti az áruló. Az önigazolás kéjelgő tora ez. Lerántja a remeteruhát testéről és az ismeretlen előtt még egyszer önmaga igazolására elmondja a „ki vagyok én?“ dicshimnuszát. Ez az önkinyilatkoztatás az áruló ajkán Jézus „én vagyok“-jának ellenpontja. Most ő válik a szerencsétlenül született, megvetett és magányos emberből Izrael megmentőjévé, az elárult legyőzőjévé. (folyt, a 8. oldalon)
