Útitárs, 1973 (17. évfolyam, 1-6. szám)
1973-09-01 / 5. szám
Könyvek úT/mns Jézus regények 3. Asch Schalóm: A lázadó Asch Schalóm lengyel író, aki héber és jiddis nyelven kezdett írni. Jézusregénye a háború küszöbén (1939-ben) jelent meg azok után, hogy a zsidó vallásu hagyomány több témáját feldolgozta. A Jézus-regényt követte egy Pál apostolról és Máriáról, Jézus anyjáról szóló regény. Az Európában fejét újra felütő antiszemitizmus és a vele szövetkezett nemzeti szocializmus idején nyúl egy zsidó író a keresztény hitet meghatározó názáreti Jézus, a keresztre feszített vándorrabbi életregényének és vele élettitkának megtárgyalásához. Maga ez a tény már jelzi azt a művészi tájékozódást, amely a regénynek különleges jelentőséget ad. Nem egyszerű életregényről van tehát szó, hanem a kérdés a maga aktualitásában szólal meg. Ennek kifejezése az, hogy egy keretelbeszélés foglalja egybe azt a három különféle személyes bizonyságtételt, amelyben a názáreti Jézus életének három szemtanúja elmondja tapasztalatait. A keretelbeszélés Varsóban kezdődik. Egy különc tudós, aki ismert antiszemita (többek között azt akarta bizonyítani, hogy Jézus árja volt és nem zsidó), egy kezébe került héber dokumentum megfejtéséhez egy fiatal zsidó tudós segítségére szorul. Rendszeresen találkoznak s egy alkalommal az öregen, aki különös betegséggel küzd, roham vesz erőt. Ezalatt olyan kijelentést tesz, amellyel önkéntelenül elárulja az ifjú előtt titkát. A tudathasadásban szenvedő férfi ugyanis a Jézus kivégzésénél jelenlevő római századosnak tartja magát. Az első elbeszélés tehát a hóhér tanúsága Jézusról. Jelentős, hogy ennek az Újtestámentomban meg nem nevezett katonának az író a Kornélius nevet adja. Kornélius ismert név az Ap. Cselekedetei 10. fejezetéből. Ő az első pogány, akit Péter apostol megkeresztel. A keresztény hit ezzel töri át a zsidóság határait s válik a teljes emberiséghez küldött evangéliummá. Kornélius elbeszélése Jézus történetének keretét világítja meg néhány ponton. — Kornélius, mint katona, a kapernaumi századossal is kapcsolatba került. így tudja meg, hogy egy ismeretlen galileai rabbi ennek a fiát meggyógyította. Kornéliust annyira érdekli ez a rabbi, hogy elmegy meghallgatni, mit hirdet. Arra a meggyőződésre jut, hogy veszedelmes lázadóval van dolguk, s inti kapernaumi kollégáját is, hogy el ne szakadjon Róma vallásos hagyományaitól. Barátja azonban szemére veti, hogy nem tud hinni, pedig szemtől szembe találkozhatott a rabbival. Kornéliusban egyre erősebb az a meggyőződés, hogy Jézus sokkal veszélyesebb, minta fegyverrel küzdők. Az erőszakot alkalmazó zsidókkal hamar elbánhat a római helyőrség, Jézus azonban a Lélek fegyvereit használja, tehát sokkal kockázatosabb őt szabadon hagyni, mint a közismert lázadót, Barabbást. Elhatározza, hogy minden erejével küzdeni fog e különös erejű lázadó, Jézus ellen. Az elbeszélés második része azt a dokumentumot tartalmazza, melyet az öreg lengyel tudós fiatal társa segítségével akar megfejteni. Kitudódik, hogy ez az eddig ismeretlen szöveg Iskarióti Júdás, az áruló tanítvány számadását tartalmazza arról, hogyan jutott el Jézushoz való ragaszkodásától az árulás útjára, azaz ahogy ő látta, annak a szükségességéhez, hogy Jézussal szakítson és kiszolgáltassa a hatalmasoknak. Júdásra mély benyomást tesz, hogy Jézus a társadalom kivetettjeivel törődik. Ezen magatartásával együtt főleg a bűnbocsánat hirdetése veti fel a kérdést, hogy kicsoda ez a Jézus? Mária és a tanítványok hamarosan Isten küldöttének tekintik, noha Jézus ezt sose mondja önmagáról. Júdást is megigézi Jézus igehirdetése, s ő tesz róla elsőként személyes vallomást. A tanítványokkal együtt szívja magába a törvény új értelmezését, de hamarosan rájön arra, hogy éppen ebben tér el Jézus a korábbi rabbik tanításától. A zsidó vezetők is e miatt kívánják, hogy Jézus tanítását kivizsgálják, mert benne ők lázadást látnak a zsidó hagyományokkal szemben. Júdást egyre inkább hatalmába veszi a kétely. Jézus különös lázadó, aki nem akar erőszakot alkalmazni, hanem a gonoszt jóval akarja legyőzni. Amikor Jézus mindezt szenvedésének megjövendölésével tetézi, Júdás teljesen megzavarodik. Nem tudja elfogadni a tanítványok hitvallását, hogy Jézus az élő Isten Fia. Kétségbeesve veszi észre, hogyan szakad le a bizalma arról a Mesterről, akivel egyszer nagy lelkesedéssel elindult az úton. Ő nem ilyen lázadót várt, nem ezt hitte Jézusban. A harmadik elbeszélésben ismét megszólal a keretet meghatározó két személy, az öreg tudós és az ifjú zsidó. Az öreg, aki időközben polgári nevét is leleplezte fiatal barátja előtt, egy napon elviszi őt a varsói gettóba, hogy— mint mondja — megismertesse Júdással, aki ott él mint régiségkereskedő, és Péterrel, aki halkereskedő. Ez a látogatás megint egy elmerohamot jelent az öregnél, aki ismét folytatja abbamaradt elbeszélését. Ezt azonban hamarosan megszakítja és felszólítja az ifjút, hogy most ő mondja el saját élettörténetét. A fiatal tudós — vajon csupán a beteg öreg kímélése miatt, vagy a gettóban nyert benyomások hatása alatt? — elkezdi elbeszélését, amelyben ő mintJoakaan (János, az apostol?) szerepel. Mindenesetre ebben azonosítja magát Nikodémus rabbiiskolájának egy fiatal növendékével, aki osztja mesterének Jézushoz való rokonszenvét. Hallotta ugyanis a názáreti prófétát s noha a többi növendék megbotránkozott benne, ő Nikodémussal együtt megértette,, hogy Jézus hitet kíván. Mivel a régi rabbik mindig Istenbe vetett hitet követeltek, Jézusnak Istennel való azonosításával szemben tiltakozik a hagyományos zsidó hit. Magaviseleté, mellyel a törvény előírásain szabadon túlteszi magát, szintén nem kelt rokonszenvet a régi hitüeknél. Egy epizód különösen is érzékelteti a nép csalódását. A templom megtisztítása után mindenki azt hitte, hogy Jézusban olyan lázadóval állnak szemben, aki a római megszállás alól is meg fogja szabadítani a népet. Ez a feltételezés azonban hamisnak bizonyul. Amikor Jézus a nép lelkesedése és hozsannája mellett Jeruzsálembe vonul s hirtelen szembe találja magát egy római hadosztállyal, kitér előlük, ahelyett hogy harcra hívna fel. Júdást gyötri a gondolat, hogyan erőszakolhatná ki, hogy Jézus (folyt, a 4. lapon)
