Útitárs, 1973 (17. évfolyam, 1-6. szám)
1973-09-01 / 5. szám
MAGYAR EVANGÉLIUMI LAP xvii. évfolyam 5. szám 1973. szeptember Minden az Isten kegyelmén múlt 200 éves a felsőőri magyar református templom Mély meghatottsággal állok a nyugati világ legrégibb magyar református temploma előtt. A múltja ennek a gyülekezetnek a reformáció idejére nyúlik vissza. Ez a keresztyén közösség, melynek ősei a honfoglalás óta Magyarorország határait, „gyepűit" védték, a reformáció kezdetétől az „új hit" követői voltak. A gyülekezet alapítását az 1570-es évek elejére lehet viszszavezetni. A felsőőri református gyülekezet megmaradt hitében az ellenreformáció nehéz idején is. Mivel temploma nem volt, egy pajtában tartotta istentiszteleteit. 1681-ben a Sopronban tartott országgyűlés Felsőőrt un. „artikuláris" hellyé tette, ami azt jelentette, hogy a gyülekezet lelkészt és tanítót választhatott, templomot és iskolát építhetett. Csakhamar állt is a fatemplom, mely nemcsak Felsőőr, hanem egész Vas vármegye egyetlen református istentiszteleti helye volt. Hosszú küzdelem után, 1769-ben Mária Terézia engedélyezi az új templom építését, a győri katolikus püspök azonban akadékoskodik, így a templom építését csak 1772-ben tudja a felsőőri gyülekezet elkezdeni és 1773. június 10-én „buzgó imádságok és éneklések közt“ szenteli fel. Száz évvel később, hitében és anyagiakban megerősödve ünnepli a gyülekezet „az évszázados örömünnepet“, mint ahogy a gyülekezet lelkésze, Gueth Sándor esperes, az erre az alkalomra írt felsőőri egyháztörténetében írja. Egy sokat megpróbált, üldözött, de hitében megerősödött gyülekezetről számol be egyháztörténeti könyvecskéjében, mely azóta több burgenlandi történeti munkának szolgált forrásul. A második száz esztendő igazat ad Gueth lelkésznek, mert a gyülekezet erős marad hitében akkor is, mikor történetének legjelentősebb változásához ér. Ugyanis 1921-ben Burgenland és vele Felsőőr Ausztriához kerül és a református kisebbség nemzeti kisebbség is lesz. Az új helyzet teremtette egymásra utaltságban a felsőőri gyülekezet lelkiekben csak gazdagodik. A második világháború végével, a lezárt magyar határok miatt, a gyülekezet elveszti szoros kapcsolatát az anyaországgal. A felsőőriek nem járhatnak A felsőőri református templom át dolgozni, vagy a szombathelyi piacra termékeiket eladni. A fiatalság mind nagyobb számmal az osztrák nagyvárosokban keres munkát, ott házasodik és települ le véglegesen. Ezzel teljes lesz a gyülekezet. elszigeteltsége és a nemzeti kisebbség sorsát kell vállalnia. Ez az integráció új feladatokat állít a gyülekezet elé. Ebben a nehéz átmeneti időben 1951-ben tragikus körülmények között meghal a gyülekezet lelkésze, Tölly Sándor. A presbitérium egyhangúan Gyenge Imrét hívja meg az anyaországból, de a gyülekezetnek új lelkészére a magyar hatóságok akadékoskodása miatt két esztendeig kell várnia. Az elárvult parókia ismét újjáéled s vasárnaponként a hívők zsúfolásig megtöltik az öreg templomot. A hit ápolása mellett sokféle formában folyik a munka a magyar nyelv és tradíció megőrzésére. A gyülekezet magyar népi tánccsoportja egész Ausztriában és Magyarországon is híres, és a magyar népi színjátszás terén magas színvonalú elődásokkal nagy sikert arat. A felsőőri református „Olvasókör“ egyre inkább a magyar kultúra és művelődés központjává válik. A gyülekezet bátran és bizalommal megy az útján — „Ez az ősök útja, a mi örökségünk; a múlt a jövendő alapja“ — és kész együtt élni, áldozni és szolgálni minden jóakaraté emberrel. Így rendezi meg a nemzetközi reformátusság számára jelentős kétévenkénti Református Teológiai Konferenciát (Theologische Freizeit Oberwart), melyen 1969-ben több mint 12 ország 70 küldötte vett részt. A gyülekezet ma teljesen megváltozott körülmények között ünnepelte temploma 200 éves jubileumát. „A nyugati magyar vártából Ausztria keleti határszéle lett. Az őrségi egyházmegyéből az Osztrák Ref. Egyház gyülekezete. A nyelvi és felekezeti elszigeteltség most lett igazán valósággá, a gyülekezet azonban nem terhet, hanem különös elhivatást lát diaszpóra helyzetében“ — írja lelkipásztora, Gyenge Imre, aki egyben (folyt, a 2. lapon)
