Útitárs, 1973 (17. évfolyam, 1-6. szám)
1973-05-01 / 3. szám
UT/TfíRS iXt Ünnepi istentisztelet Kölnben A gyülekezet úrvacsorát vesz ötpapos szolgálattal iktatták be a Nordrhein-Westfalen-i egyházak területén élő és működő Magyar Protestáns Gyülekezet felügyelőjét és presbitériumát. De nemcsak a beiktatás miatt volt fontos ez az istentisztelet, hanem azért is, mert vele ünnepelte a gyülekezet megalakulása 15. évfordulóját is. 15 évvel ezelőtt tartottak Kölnben először magyar istentiszteletet, mégpedig Szabó Zoltán evangélikus lelkész. Az eddigi gyülekezeti lelkészekről a felügyelő, Veöreös László emlékezett meg kedves szavakkal. „Az első köszönet a gyülekezetünkben szolgáló négy lelkésznek szól. A legfiatalabb volt közöttük Szabó Zoltán. ö rakta le az első alapköveit ennek a munkának. Szeretettel gondolunk rá. A második meglett férfi, Nagy József. Több mint 25 éves szolgálat tapasztalata állt mögötte. Neki ez volt volt az utolsó szolgálata. Ha csendes, mosolygós alakja megjelenik emlékezetünkben, akkor a kötelességtudást és az Istenbe vetett hitet példázza alakja. Emléke él közöttünk. A harmadik lelkésznek, Glatz Józsefnek, a kölni gyülekezet megszervezését és megerősítését köszönjük. Hálásan gondolunk rá. A negyedik lelkészünk Kulifay Gyula. Hosszú, nehéz évek szolgálata áll mögötte. Ő ezt a szétszórt gyülekezetét nagy szeretettel családdá formálta . . ." Ott volt a 20 beiktatott presbiter az istentiszteleten. Nézem a listát: Düsseldorf, Neuss, Essen, Bergisch-Gladbach, Köln, Aachen, Gelsenkirchen, Hagen, Münster, Mülheim a lakóhelyeik, hogy csak a nagyobbakat említsem. S fölvetődik bennem a kérdés: lehet-e ilyen nagy szétszórtságban élő közösséget még mint gyülekezetét tekinteni? Mikor látják egymást ezek az emberek? Találkoznak-e egymással, hogy közös feladataikat beszéljék meg? De mik a közös feladataik? A felügyelő az istentisztelettel kapcsolatban azt mondta nekem, hogy ezek az alkalmak, ti. az időrőJ- időre megismétlődő iktatások „a gyülekezeti élet „fénypontjai". Hogy festenek a hétköznapok ebben az óriási gyülekezetben? Nem ok nélkül szorgalmazzuk a kapcsolatokat; itt akar az ÚTITÁRS, de a nagyheti ifjúsági konferencia is segíteni a gyülekezeti munkában! Amikor Immer püspök prédikációját hallottam, nagyon megörültem. Arról beszélt, hogy miért jelent meg az Istennek Fia — ti. hogy az „ördög munkáit lerontsa“. Gondolom, nem ok nélkül prédikált erről. Mindnyájan tudjuk, hogy a világban ma is csak ott tudnak álljt parancsolni a gonosz terjedésének, ahol élő gyülekezet van. Nagyonnagyon kívánjuk a kölni központú gyülekezetnek, hogy legyen erős fellegvára ennek a harcnak! Külön öröm volt a hatalmas úrvacsoraalkalmat megélni. Közel kétszázan vettek részt rajta. Köztük más országokból is jött magyar evangélikus és református lelkészek, de sok Burg Kastl-i protestáns diák is, akiket Dr. Harangozó Ferenc iskolaigazgató és Kardos István hittanáruk vezetésével autóbusz szállított el az ünnepségre. Jó volt látni őket, mint külföldi magyar gyülekezeteink remélhetőleg jöyendő generációját. S utána a közebéd a „Gürzenich“ben, a szokásos egymásnak örvendező találkozásokkal, köszöntésekkel, beszélgetéssel, a már-márbábeli nyelvzavarral. Mégis sokan akarták itt elmondani köszöntésüket a gyülekezetnek egy-egy gyülekezet, lelkészek és munkatársak, intézmények nevében. Legnagyobb sikere kétségkívül. D. Immer püspöknek volt, aki ékes magyar nyelven mondta el beszéde — első mondatát. S bár Dr. Harangozó, a kastli gimnázium nevében szólt, mégis indignálódva ugrott elém egy általam ismeretlen katolikus lelkész a kérdéssel: Mondd, senkinek nem jut eszébe, hogy a mi magyar katolikus gyülekezeteink nevében is köszöntsön benneteket? Mire én persze csak tehetetlenül karjaimat tártam ki, s örültem, hogy a nagy hangzavarban átadhattam megbízóim üdvözletét: Klapper egyházfőtanácsosét Hannoverből, Dr. Eberhardét Stuttgartból (mindkettő magyar evangélikus munkánk legnagyobb támogatója és segítője!), a Németországi Magyar Evangélikus Gyülekezet és annak vezetősége üdvözletét, valamint az Útitárs csaknem 30 országban élő hatalmas olvasótáboráét. Kérjük Istent, vezesse és áldja meg az elkövetkezendő esztendőkben is ezt a gyülekezetét és ébresszen missziói tudatot benne, mert nagyon sokan várják a SZÓT. Vagy ahogy a felügyelő mondta: „Feltűnően nagy a lelkibetegek száma, ami a magányosságra és kisebbségi sorsra vezethető vissza.“ Gémes István Családi hír Borcsiczky Imre, nyug. evangélikus lelkész, 1973. május 23-án Nürnbergben 80 éves korában hirtelen meghalt. Feltámadunk! Keresztes Mihály, a liegei magyar templomházat alapító egyik család feje, 72 éves korában 1973. márc. 30-án Brüsszelben elhunyt. „Taníts minket úgy számlálni napjainkat, hogy bölcs szívhez jussunk“ (Zsolt 90, 12).