Útitárs, 1972 (16. évfolyam, 1-5. szám)
1972-05-01 / 3. szám
5 Meditáció „Boldogok a békességre igyekezők, mert őket Isten fiainak hívják!" Máté 5, 9. Isten gyermeke csak akkor lehetek, ha békességben élek az emberekkel. Békességük csak azoknak lehet, akik Isten fiai. Jézus Krisztus boldogság-ígérete arra tanít: a szeretet, a békességre igyekezés által sohasem fogsz vétkezni. Az a bűn, ha nem szeretsz. Ha nem eléggé szeretsz, ha rosszul szeretsz. Szeretni minden embert lehet, minthogy a szeretet nem „érzelem“, hanem elsősorban „akarat“. Akarnod kell a többiek javát, minden ember javát, éspedig teljes erődből. Ez a békességre igyekezés útja! — AKARNOD KELL! „Látni sem akarom ezt az alakot!“ — ellenszenved az ösztönből fakad. Nézz szembe vele, ne próbáld letagadni érzelmeid reakcióját — fogadd el őszintén mint próbatételt. De keresd a másikban azt, ami benne szeretetreméltó .. . (megtalálod, ha őszintén kerested) és azután próbáld meg minden erőddel a javát akarni. „Nagyon vonzódom ehhez az emberhez.“ (Nem rossz, így könnyebb őt szeretned.) De ne maradj meg a vonzalomnál, juss el oda, ahol az értelem ellenőriz s az akarat dönt. Amíg nem döntöttél tudatosan a másik javára, fennáll a veszély, hogy csak önző kedvtelést keresel benne, ahelyett, hogy odaadnád magadat neki. Ha barátodat gyakran felkeresed, mert jól érzed magad nála, ne mondd azt, hogy szereted, — hiszen a magad javát keresed. Ha megharagszol rá, ne mondd: „Már nem szeretem!“ — mert ezzel csak azt bizonyítod, hogy soha nem szeretted igazán. De ha tovább szereted azt, aki megbántott, akiben csalódtál, aki fájdalmat okozott neked, akkor igazán szeretsz, mert az illetőt magát szereted és nem a képet, melyet róla alkottál, vagy a hasznot, amelyet tőle reméltél. Aki szereti a másikat, aki békességre igyekező, az kezdettől fogva elfogadja olyannak, amilyen most, amilyen volt és hasonlóképpen fenntartás nélkül azt is, amilyen lesz. A szeretet mindig életet ad, az önzés mindig halálba visz. Koltai Rezső ____________ ÚT/TfíH5m „ITT MONTE CARLO" „Itt Monte Carlo. A Norvég Misszió magyar nyelvű adását hallják a 41 méteres hullámhosszon. Erős vár a mi Istenünk!“ 1963 ősze óta hetenként hangzik fel ez a bejelentés pénteken délután negyed hétkor, s egy negyedórás, 1970 óta már félórás egyházi adást vezet be. Lassan tehát már tízéves „jubileumát" készítheti elő ez a szolgálat, melynek keretében hetenként híd épül a keresztény anyaszentegyháznak Magyarországon kívül élő tagjai és a magyarországi rádióhallgatók között. Az adások terve két norvég missziói társaság vezetőinek egy beszélgetése során született meg. A két társaság egyike, a Norvég Egyházi Misszió, két emberöltőn át folyamatos missziói munkát tartott fenn Budapesten. Gyarmat utcai kápolnájukban mind a mai napig rendszeresen folyik az istentiszteleti szolgálat, jelenleg a zuglói evangélikus gyülekezet keretében. A másik, a Norvég Evangélikus Missziói Szövetség, 1956-tól kezdődően egyre fejlettebb norvég nyelvű rádióadásokat épített ki. Ma Oslo kellős közepén a legmodernebb felszereléssel berendezett stúdiójuk van, tizenegy teljesidejű szolgálatban álló munkatárssal napi félórai műsort közvetítenek norvégül. A két norvég missziói vezető gondolata megegyezett: ilyen módon szándékoztak visszatérni a háború után elhagyott „missziói mezőre“ s egyben felébreszteni a norvég keresztények felelősségérzetét Kelet-Európábán levő hittestvéreik felé. A rádiós szolgálat levélcsomójából „A külmisszió országa“ Norvégiát gyakran „a külmisszió országa“ névvel szokták megjelölni s joggal. A norvég evangélikus egyház az ország közel 4 milliónyi lakosságának 95 %-át foglalja magában, tagjainak száma tehát a magyarországi evangélikus egyházénak nem több, mint a tízszerese. De ennek az egyháznak a világ minden táján több mint nyolcszáz misszionáriusa buzgólkodik az evangélium terjesztésében. Madagaszkár szigetén, Indiában, Kamerunban életerős „ifjú egyházak“ fejlődtek ki ebből a munkából, Etiópiában pedig, ahol a munka csak az 1950-es évek elején indult el, missziói területeiken máris tízezrekre tehető a keresztények száma. De a „misszió" szóval ma már nemcsak a „pogányok“ közötti igehirdetés munkáját értjük. Mióta egy francia katolikus író már az 1930-as években „missziói mezőként" jelölte meg Európát, egyre inkább belátjuk, hogy a keresztény egyít soraiban is missziói munkát kell végezzen. folytatás a köv. lapon 0|ZSB~t
