Útitárs, 1971 (15. évfolyam, 2-5. szám)
1971-09-01 / 5. szám
5_____________________________________ Szente Gabriella: A magány II. ELŐNYEI ÉS VESZÉLYEI A legrosszabb, amit tehetünk, hogy lázadozunk magányunk ellen; ha Istent, embereket vagy akár magunkat okoljuk érte; ha igazságtalanságnak,, büntetésnek tekintjük. Ez a beállítottság helyzetünkhöz (úgy látszik, már csak a „magányosokhoz" szólok...) tartós lelki károkat okoz, eltorlaszolja az utat belső békénk, lelki fejlődésünk felé. Pedig erre a kiteljesedésre nagy esélyük van az egyedülélőknek! Meg kell kísérelnünk magunk és környezetünk érdekében (végül is a magány nem remeteség!), hogy a legjobbat hozzuk ki akart—nem —akart helyzetünkből. Erényt kovácsolni a szükségből — mondhatná valaki. Igen, miért ne? De többet is annál: elfogadni a részünket, zúgolódás nélkül, derűs lélekkel, kiengesztelődve. Az embert semmi nem éri véletlenül: Isten kezében vagyunk és mi magunk állandóan közreműködünk sorsunk alakításában, többek között azáltal, hogy választunk. Camus megvallja első házasságának csődje után, hogy mérhetetlenül szenvedett a magánytól, de később büszke volt rá, hogy megtanult élni egyedül és „ignorálva" a szeretett másik által. Nagy veszélyt jelent a magányos emberre az állandó vagy időlegesen fellépő depresszió. Ha felismeri és nevén nevezi, az a jobbik eset, mert akkor mobilizálja tartalékban levő erőit és leküzdi a lappangó lelki nyavalyát. Ha azonban nem helyezkedik védőállásba, ha nem ismeri fel a veszélyt, akkor előbb-utóbb hozzányúl az alkoholhoz, a tablettákhoz, vagy hasonló káros módon próbálja legyűrni a ránehezedő depressziót. Egyik mód a fiatalabb korosztálynál a rendezetlen és lelki összefüggések nélküli szexuális élet, amely sok esetben a narkotika szerepét tölti be. Egy másik veszély a szellemi tunyaság s a velejáró henye életmód, amely jobban fenyegeti az egyedül élőt, mint a közösségben élőt. Gondolok itt a végnélküli tv-nézésre, a színes hetilapok fogyasztására (mellette a süteményes tál, a cukorkás doboz vagy más rágcsálni való), a kávéasztal vagy söröskorsókkal a vendéglői asztal feletti végtelen, üres csevegésre — ez esetben a társalgás és nem a kávé vagy a sör képezi a narkotikát. Csak nem egyedül lenni! Csak teljenek az órák! Ami az életmódot illeti, további két veszélyt látok: a pedantériát, a túlzott rend- és tisztaság szeretetet, amelynek a magányos ember (különösen ha nő,könynyebben rabjává lesz, mint a többiek. Ez az eléggé improduktív időtöltés megmerevítő, kiszárítja az embert, károsan alakítja az egyéniséget. — Ellentéte a rendezetlenség, a szokások hiánya, a hanyagság. Magányos emberek néha valóságos slum-ot teremtenek maguk körül, főleg férfiak, amely visszahat rájuk úgy, hogy végül képtelenek rendben tartani magukat, ruházatukat, lakásukat. Kialakult szokások, mint rendszeres felkelés, lefekvés, munkaidő betartása, értelmes szabad idő nagy tartóerőt jelentenek a magányos számára. A magány higiéniájához tartozik, hogy ne hagyjuk magunkat mások által kisajátítani, kitéríteni saját életútunkról. Embertársaink hajlamosak arra, hogy segítség címén hasznosítsák maguk számára az egyedülélők idejét. Legyünk segítőkészek, amennyire lehet, de mondjuk ki nyugodtan a nemet, ha túlságosan igénybe vesznek számunkra érdektelen dologra. Az ember ragaszkodjék gyökereihez. ÍGY LEHET ELŐFIZETNI AZ ÚTITÁRSRA: Vagy a szétosztó lelkészi hivatalokon keresztül, vagy KÖZVETLENÜL a következő bankszámlára: „ÚTITÁRS“ Norddeutsche Landesbank Filiale Stadtoldendorf Konto-Nr. 29 366 879 Előfizetési ár egy évre: US S 2,50 ill. annak megfelelő más valuta Az ÚTITÁRS számit olvasói segítségére! Rendezze előfizetését! Fizessen elő újmenekült olvasóinknak a lapra! ÚT/TRRS A magányosan élő ember szabad és független a szó fizikai értelmében. Akkor kel és fekszik, jön és megy, utazik, dolgozik, szórakozik, mikor neki tetszik — csupán egészségétől, anyagi helyzetétől, munkaviszonyától függ. De ne feledjük, hogy a szabadság felelősséggel jár! Nem tehetünk akármit, csak mert szabadok és függetlenek vagyunk! Itt érkeztem el egy ponthoz, amely a legnagyszerűbb és legborzasztóbb az egyedülálló életében: az ember idő és energia birtokában megvalósíthat bármit (szellemi, erkölcsi feladatot, melyre ifjúságától fogva vágyott) és nincs kifogás, ha elmulasztja! A családos ember mondhatja: gürcöltem, dolgoztam, túlóráztam értük. Az egyedülálló felelős az elpocsékolt időért, pénzért, energiáért. Nincs ürügy, nincs kifogás. Ebben rejlik valami magasztos és valami iszonyú. Az ember megszokta a kifogásokat, mikor elmulasztja feladatait; elmulasztja megvalósítani azt, akinek Isten elgondolta. A magányos ember szabad, azonosabb önmagával, mint a közösségben élő. Gondoltál-e erre te, aki csak panaszkodni tudsz, másokat teszel felelőssé sorsodért, irigykedsz, vádolsz? Lásd be, mit tehetsz, mivel tartozol! (Folyt, köv.) Szolzsenyicin Legújabb művének — „1914. augusztus" — utóiratában így ír Szolzsenyicin: „Ezt a könyvet hazánkban jelenleg csak földalatt lehet kinyomtatni — a cenzúra ellenvetése miatt. Ez az épelméjű ember számára érthetetlen, már csak azért is, mivel Isten nevét feltétlenül kisbetűvel kellene írni. Ebben a lealacsonyításban nem tudok részt venni. Az utasítás, hogy Istent kisbetűvel kell írni, olcsó ateista kicsinyeskedés. Hívők és hitetlenek megegyeznek ebben: hogyha az alkotás, a földrajz és a közigazgatás területén olyan sok mindent nagybetűvel írunk, akkor egy olyan fogalmat, amely a világmindenségben a legnagyobb alkotó erőt jelenti, legalább egy nagybetűvel illessen az ember." CSESZTVA, Ünnepélyes keretek között megnyitották a csesztvai Madáchházat, amelynek csaknem teljes anyagát Szabó József ny. püspök, a kiváló Madách-kutató bocsátotta rendelkezésre.
