Utitárs, 1970 (14. évfolyam, 3-12. szám)
1970-11-01 / 11-12. szám
Szegénység — gazdagság Luk. 2, 7—14 Ha a karácsonyi történet csak mese volna, akkor is igézőén szép volna sajátságos ellentétében: szörnyű szegénység az istállóban — végtelen fényesség a mezőn. Azonban ebben a csodálatos történetben a legnagyobb szépség az, hogy ez éppen nem mese, hanem valódi híradás arról, amit Isten cselekedett. Itt fel kell figyelni az embernek! És ennél a felfigyelésnél felfedezzük ennek a történetek legnagyobb különösségét: a legfontosabb esemény nem ott van, ahol a nagy fényesség, hanem ahol a nagy szegénység van. A jászol — nagyon régimódi A városi ifjúságnak csak nagyon homályos elképzelése van arról, hogy mi is az a „jászol". Benzintartály, benzinkút — igen, ezeket ismerik, de jászol?! Regi falusi házak istállóit kellene felkeresniük, ha látni szeretnék, milyen is egy jászol. Ma már legfeljebb csak képekről ismeri a legtöbb ember. Isten Fia azonban egy ilyen jászolban feküdt és ez a jászol, ez a régimódi berendezési tárgy, áll a karácsonyi történet középpontjában. Nem érthető-e világosan ebből, hogy a Megváltó egy olyan világba jött, amely már egyáltalán nem a mi világunk? Ez a régimódi jászol nem jellemző-e az egész karácsonyi történetre? Mi nem ismerünk pásztorokat! Mi autópark-őröket ismerünk. Mit akarnak az angyalok egy olyan világban, amelyben lökhajtásos repülőgépek vannak! Ijedten teszem fel magamban a kérdést: nem olyan világban született- e a Megváltó, amely már egyáltalán nem a mi világunk többé? Én azt hiszem, így gondolkodik a legtöbb ember és ezért olyan tanácstalanok a karácsony ünnepével kapcsolatban. Az egész furcsa karácsonyi zűrzavar a télapóval, jutalmazással, csillagszóróval és gyerekboldogítással — alapjában véve tanácstalanság. Szeretném nagyon világosan és érthetően megmondani: a világ egyáltalán nem változott meg olyan nagyon. A legfontosabb a világon minden időben egyforma: a szegény, büszke, gonosz, önző emberi szív, amely „nyugtalan, amíg meg nem nyugszik Istenben". És ennek a szívnek a számára jött el Isten Fia! Hány szívet tapostak szét ebben a kuszáit, zavaros világban! Ö meg tudja vigasztalni, fel tudja emelni ezeket. Mindnyájan bűnnel terheltek vagyunk. Ő meg tud és meg akar tisztítani bennünket az Ö megtisztító vérével. Milyen sokan vannak, akik magányosak és elveszettek egy csillapíthatatlan ösztönélet borzalmas pusztaságában. Ezeket akarja Ő megelégíteni és Isten gyermekeivé tenni. Sokszor azt gondolom: a kétezerév előtti embereknek nem volt annyira szükségük a Megváltóra, mint nekünk ma. A jászol — ijesztően szegényes Az egész embervilág egy hatalmas áramlatban mozog. A jászolban azonban erős ellenáramlat nyilvánult meg. Az ember Ádám óta olyan akar lenni, mint az Isten. Isten azonban olyan akar lenni, mint az ember. Testet öltött magára. — Mi nagyok akarunk lenni; Isten azonban kicsi akar lenni. — Mi mindnyájan gazdagok akarunk lenni, Isten azonban szegény akar lenni. „Ráismertek, ez a jele: kemény jászol fekvőhelye; Szegénység annak bölcsője, Ki világ Üdvözítője-" Ez a jászol jele annak, hogy Jézus szegénnyé lett. Mi nem tudjuk igazán elképzelni Isten Fiának a szegénységét — nemcsak mint gyermekét, hiszen nekünk többé nem a gyermek Jézussal van dolgunk. Olyan szegény, mint Isten Fia, nem volt senki a földön. O teljesen megtiresített, teljesen szegény, nincs a kezeiben semmi, azok teljesen üresek. És éppen ezért teljesen szabad mindnyájunk számára. Minden nyugtalanságomat, magányosságomat, bűneimet, saját magamat belehelyezhetem ezekbe a kezekbe. A jászol prédikál: „Szegénnyé lett érettetek." Szeretném ezt még érthetőbbé tenni és ezt most egészen gyerekesen teszem. A Bibliában ez áll: Isten Fia, aki hasonló volt Istenhez, „megüresítette magát, szolgai formát vett fel" (Fii. 2, 7). Amikor még gyermek voltam, ezt úgy képzeltem el magamban, hogy Isten Fia minden dicsőséges, isteni, királyi ruhát levetett és azokat — bocsánat a kifejezésért, de igy gondolkoznak a gyermekek — beakasztotta a mennyei ruhaszekrénybe és azután felöltötte a földi múlandóság szegényes rongyait. Később, amikor Jézus lett Ür az életemben és kezdtem megérteni az evangéliumot, akkor felfogtam: nem a szekrénybe akasztotta az Ö szép királyi ruháit, hanem nekem adta azokat; engem öltöztetett fel azokkal az Isten-gyermekiség királyi öltözetébe, az igazság fehér köntösébe. Aki ezt hitben elfogadta, annak a jászol eme szegénysége imádatra méltó lesz. Az a világ minden fényét és pompáját szegényes dolognak tartja a jászol dicsőségével szemben, a betlehemi istállóban. A jászol — hatalmas, erős Bármilyen különösen hangzik is, a jászol ott Betlehemben egy hatalmas háború támaszpontja is. Ebben a rettenetes, elpártolt, hitehagyott világban a jászol a Gyermekkel Isten támaszpontja. Ilyen erődítmény felett minden tábornok mosolyogna. Hadd mosolyogjanak! A világ hatalmasainak soha más nem jut eszükbe, mint fegyver, gyilkolóeszközök és erőszak. Istenünk azonban valami újat tesz. Talán még Augusztus császár is mosolygott volna, ha Isten ezen szegényes támaszpontjáról hallott volna. És mégis — ebben a Gyermekben rombadőlt az ő hatalmas római birodalma. Őbenne összetörik a mi szívünk is. Megtapasztaljuk életünkben, milyen nagy ennek a Gyermeknek a hatalma, de a szeretete is! Tetszett az Istennek, hogy a világ bölcsességét az orránál fogva vezesse. Ez a jászol rejti azt, akinek a halálán még a halálnak és a pokolnak is szét kell töretnie. És ezért én nem szívesen énekelem azt, hogy: „Szólj csengő, csingilingi-ling", hanem inkább ezt: „ím, jászlad mellett térdelek, Ó Jézus, üdvösségem. Elhoztam minden kincsemet, Mit ingyen adtál nékem. A szívem, lelkem, életem, Ó, fogadd tőlem kedvesen, Ne szolgáljon, csak téged. A halál éje rámborult, De virradt a te fényed. És messze űzött éjt, borút A béke, üdv és élet. Most ragyog, éltet már a hit, Ó, áldom szép sugárait, Én lelkem napja, Jézus! De jászolágy a fekhelyed Te fényes égi Csillag? Hisz más királyi gyermeket Oly drága bölcső ringat. Nem, széna hozzád nem való, De bíbor, bársony volna jó, Ha az ölelne lágyan! Csak egyet, egyet kérhetek, Egy égi jóra várok: Hogy a szívemben végy helyet Ő, Jézus, bárhol járok. Tedd jászladdá a szívemet, Jer, térj be és betér veled Az öröm égi fénye!" kV. Busch 6
