Utitárs, 1970 (14. évfolyam, 3-12. szám)

1970-11-01 / 11-12. szám

BIBLIAI KORTÖRTÉNET Á szinkretista vallások és az Újszövetség A keresztyén hit egyik alapmozzanata a reménység, hogy Isten örökkévaló éle­tében részesedünk. Ez nem azonos a hal­hatatlanság reményével, amelyet az Új­szövetség egyáltalán nem is említ. Az újszövetségi reménység alapja a halál legyőzése abban az értelemben, ahogyan azt Pál apostol hirdeti: „Elnyeletett a halál diadalra!" (1. Kor. 15, 54). Ezért a reménység nem arra támaszkodik, hogy az ember lelke „halhatatlan", és hogy magunkban hordozzuk a halhatatlanság csíráját, hanem arra, hogy Jézus maga győzte le feltámadása által a halált és övéit is feltámadásának ajándékában részesíti. így már a keresztyén reménység is Jézusra utal. Jézus pedig abban külön­bözik a misztérium-kultuszok istenségei­től, hogy nem mitikus lény, mint azok, hanem konkrét történeti személy, aki mint ilyen a történetiség minden ismer­tetőjelét magán viseli. A meghaló és feltámadó istenségek a természet örök változásának és mindig visszatérő egy­formaságának megjelenítői, így magukon viselik a természet életének jeleit, bele­ágyazódtak a természet életébe, főként a természet időnkénti elhalásába és élet­­újulásába. A természet életének a min­dig visszatérő körforgásába vonják bele az embert is, aki éppen ezért lényénél fogva elválaszthatatlan rokonságban van az örök és változhatatlan természettel. Jézus nem a természet életének, nem az örök változásnak és a változás egy­formaságának, nem az elhalásnak és élet­­újulásnak, nem a vegetációnak a szimbó­luma, hanem olyan történeti ember, aki az ókor pontosan körülhatárolható ide­jében élt, éspedig mint a palesztinai zsidó nép egyik tagja. Az ajakán meg­szólaló evangélium is a konkrét történe­ti szituációban szólal meg és arra van vonatkozással. Az Újszövetség Jézusra vonatkozó üzenete pedig azt mondja, hogy Isten egyszeri, történeti cselekedet­tel nyilatkoztatta ki magát Jézus Krisztus által, éspedig az ő halálában és feltá­madásában. Egyik sem mitikus esemény, hanem történet, pontosabban Isten esz­­katológikus cselekedete. Ez különösen is vonatkozik Jézus feltámadására, amely az újszövetségi üzenet központja. A feltá­madás nem az első tanítványok lelki életében végbement változás, amely a Golgotán keresztrefeszített Mestert élő­nek hirdeti, hanem eszkatológikus és mégis történeti isteni cselekedet, mely­nek közvetlen bizonysága az üres sír. Ezért a váltság is Istennek a törté­nelem folyamán véghezvitt cselekedete, nem mitikus esemény, mégkevésbbé gno­sis vagy tan. Ezzel függ össze az a nem kevésbbé fontos különbség, amely a „gonosz", ill. a „bűn" értelme és jelentő­sége, valamint az anthropológia tekinte­tében a misztériumok gondolkodása és a keresztyénség között megfigyelhető. Az Újszövetség, ill, az egész Biblia gondol­kodása szerint az ember nyomorúsága A Ref. Egyházak Világgyűlése mint is­meretes, Kenya fővárosában, Nairobi­ban zajlott le aug. 20—30. között. Hosz­­szú egyeztető tárgyalások után most ke­rült sor a reformáció két nagy ágazatá­nak egyházait összefogó világszervezet­nek, a Ref. Világszövetségnek és a Nem­zetközi Kongregacionalista Tanácsnak egyesülésére. Az így létrejött új világ­­szövetség neve: Református Világszö­vetség (Presbiterián'us és Kongregacio­nalista). 127 tagegyházat foglal magá­ban és közel 60 millió hívőt számlál az egész világon. A világgyűlés főtémája: „Isten megbékéltet és szabaddá tesz." A résztvevők többször találkozhattak az afrikai gyülekezetek tagjaival. Az istentiszteleti alkalmakon a különböző kenyai gyülekezetek tagjai meleg sze­retettel vették körül a világ minden részéről érkező küldötteket; érezhető volt az afrikai testvérek missziói ere­je, élénksége és fiatalos lendülete. A nagygyűlés megválasztotta az új világ­­szervezet tisztikarát, elnöke William Thompson, az Egyesült Államok presbi­­teriánus egyházának főtitkára lett. Az új főtitkárt, Edmond Perrett svájci lel­készt a Végrehajtó Bizottság korábbi döntése alapján megerősítették tiszté­ben, így ő lett a nyugalomba vonuló Mar­­cél Pradervand utóda. A magyar reformá­tus egyházat hattagú küldöttség képvi­selte Nairobiban. Bartha püspököt bevá­lasztották a 15 tagú Végrehajtó Bizott­ságba. A Világgyűlés üzenettel fordult a tagegyházak gyülekezeteihez. és a „rossz", a „gonosz" (malum) nem az anyag és az anyaghoz kötött lét, a „testiség", mint a misztériumok gnoszti­­kus tanítása szerint, hanem az Istentől való elszakadottság, az élet Isten nélkül, az engedetlenség Istennel szemben, a szembefordulás Istennel. A bűn által az ember mintegy az autonómiáját prokla­­málja Istennel szemben, végső értelem­ben az ember úgy szakad el Istentől, hogy kénytelen önmagát „isteníteni". Ezért az ember nyomorúsága nem meta­fizikai, ontológiai jellegű — mint a gnosz­­tikus, mitikus gondolkodásban —, hanem etikai természetű. Az újszövetségi gon­dolkodás alapjellege szerint nem dualista, nem „platonista" és idealista, nem épül fel az anyag és szellem dualizmusára, a test és lélek ellentétére, hanem az Isten­hez való viszonyban látja az anyagot és szellemet, a testet és lelket, amennyiben mindegyik egyformán Isten teremtménye és Istentől való elszakadottságában egy­formán bűnös. Ebből következik, hogy az Újszövet­ség erkölcsi gondolkodása nem aszkéti­­kus, hanem hangsúlyozza: „Minden, amit Isten teremtett, jó és semmi sem megve­tendő, ha hálaadással élnek vele" (1. Tim. 4, 4). Ugyanaz értteti meg azt is, hogy miért esik a evangélium üzeneté­ben olyan alapvető hangsúly az erköl­csi követelményre: az örök élet, amelybe Krisztuson keresztül vonja bele övéit, mint Istennel való közösség új élet, részesedés Isten örökkévaló tisztaságá­ban, minden gonoszságtól és bűntől men­tes szentségében. Az Istenhez való új viszony pedig nem a gnózison alapuló misztikus egyesülésben valósul, hanem a hitben, amikor gyermeki bizodalommal fordulunk Istenhez és egészen az övéi vagyunk. Az evangélium szerint az új viszony Istenhez egészen Isten műve: ő maga újít meg minket Szentlelke ál­tal. A keresztség, amelyben Isten Krisz­tus által gyermekeivé fogad, éppen ezért magának Istennek cselekedete rajtunk, éppen úgy, mint ahogy az úrvacsorán is Krisztus maga ajándékozza oda magát nekünk és részesít minket áldozati ha­lálának gyümölcsében. (Kovács Károly: „Hellenizmus, Róma, zsidóság" c. könyvéből.) Lapunk minden olvasójának ÁLDOTT KARÁCSONYI ÜNNEPEKET ES BOLDOG ÚJÉVET kíván A SZERKESZTŐSÉG 2

Next

/
Thumbnails
Contents