Utitárs, 1970 (14. évfolyam, 3-12. szám)
1970-05-01 / 5-6. szám
ÍRÁS ÉS MAGYARÁZAT Péter első levelének 1. fejezete A norvég egyházi misszió magyar nyelvű rádióadásában elhangzott öt részből álló sorozatot örömmel bocsátjuk olvasóink rendelkezésére. III. Azzal a kérdéssel zártuk mondanivalónkat egy héttel ezelőtt, vajon tudatában vagyunk-e annak, hogy az Ür igazán számunkra fenntartott örökséget tartogat? E kérdés után kicsit meglepő, ha mai szakaszunkra, a 13—16. versekre gondolunk. De meglátjuk, milyen logikusan, vagy inkább szervesen kapcsolódik bele ez a szakasz is Péter gondolatmenetébe. Hiába várná itt az ember ennek a Krisztus által számunkra rezervált örökségnek szép szavakkal való leírását, kiszínezését. Ehelyett azt a kemény feladatot kapják a Krisztus-követők, hogy az Istenhez hasonlóan szentek legyenek. „Szentek legyetek, mert én szent vagyok" — idézi Péter az Ótestamentumot. Mai feladatunk ennek a helyes megértése lenne. Az idézet 3. Mózes 19, 2-ből való. Ott azt olvassuk, hogy akik a szent Isten követői, azoknak tiszta életet kell folytatniok. Isten szent volta nem tűri meg szövetségeseinek szentségtelen voltát. Nem valószínű azonban, hogy Péter ilyen kemény tételt akart volna olvasói elé állítani. Ezt két körülmény nem engedné meg. Az egyik az, hogy Péter józanságra hívja fel a figyelmet. Az itt használt szó ellentéte a részegségnek vagy bármi más kábítószer hatása alatt állásnak. Aki Krisztus-követő, az nem elkábított ember. Az józan. Józansága pedig abban áll, hogy „fel van övezve dereka". Palesztinában általában egy darabból álló, bokáig érő ingszerű ruhadarabban jártak az emberek. Ez a hosszú ruhadarab azonban nem nagyon engedett meg szabad mozgást viselőjének. Ezért hogy cselekedni, küzdeni, járni tudjon, a derekára övét kellett tennie. Az öv viselése a készenlétet, a felkészültséget jelentette, az övtelenség pedig az önmaga elengedését vagy pihenést. A képben tehát a józanság dominál. Aki Krisztust követed, neked nem szabad engedned, hogy bármi elkábítson! A józanság bizonyos körülmények között nehéz követelmény és sokszor jó lenne bevenni valami „kábítószert". De józannak kell maradni, mert minden kábítószer valamelyik ponton érzéketlenné, reakcióképtelenné tesz, azaz gyöngít. Nem hallgathatjuk el, hogy ezen a ponton is hatalmas missziót kell teljesítenünk. Valamilyen „kábítószer" segítségével olyan szívesen menekülnek embertársaink ilyen vagy olyan álomvilágba! Mennyi fizikai, de még inkább mennyi szellemi kábítószer fogy el napjainkban csak azért, mert emberek menekülni akarnak a keserű, mindennapi életvalóságtól. Jézus még a keresztfán sem fogadta el a kábítószerrel kevert bort, pedig jobb lett volna elmenekülnie a keserű pohár elől. De nem akart elkábított lenni. Inkább vállalta a keserű poharat, semmint tompított érzékei bárgyúvá, érzéketlenné tegyék s hogy a szenvedésben már fel se ismerje Isten kezét. Másik megfontolandó okunk, az olvasók megjelölése ebben a szakaszban. Engedelmes gyermekeknek szólítja őket Péter. A keresztyének gyermekek — Isten gyermekei, mert azokká tette őket az Is-A Pőrto Alegre-i belvárosi evangélikus templom ten. Persze ezzel végétért a „tudatlanság korszaka", ahogy ebben az időben a megtérés előtti pogány kort nevezték keresztyén körökben. Hogy gyermekek, Isten gyermekei vagyunk, az itt csak azt a természetes kötöttséget akarja jelenteni, amely apa és gyermekei között fennáll. Értelme itt feltétlenül az, hogy VALAKIHEZ TARTOZÓ! Nem vagytok gazdátlanul ideoda csatangolok, hanem számon tart benneteket az Isten. Ez persze leszámolást is jelent. Valaminek a felszámolását, ami már nem felel meg az újjászületett ember életstílusának. Ami már cafrang, sőt leterhelő teher lett az életetekben. Ettől meg kell válni, ezt el kell dobni. Meg kell tanulni, hogyan kell a régi embert levetni és az újat felölteni. De ezt már gyakoroltátok a keresztelésnél is: a régi ember meghalt, a keresztelésből valaki új jött elő. A következményeket is le kell most vonni. Korunk szellemi zavarában nagy feladatunk ez: rádöbbenni arra, hogy Krisztus-követővé lételünk nem jelentheti egy régi világ, régi szemléletek, régi életstílus — bármilyen kedvencünk legyen is az — átplántálását az új életbe. Keresztyén életünk csődjének ez a talaja: nem tudom elvetni magamtól, amiről pedig magam is tudom, hogy már nem kincs, nem érték, hanem egyenesen akadály lett az életemben. Csak ilyen nagytakarítás tesz szabaddá, hogy tökéletesen az érkező kegyelem felé forduljak, amelyet majd Krisztus „megjelenése" nyilatkoztat ki végérvényesen. Nem a megtisztulásom a feltétele a kegyelem megérkezésének, de tisztátalanságom elzárhat a kegyelemben való reménykedés elől. Pedig a reménység nagyon fontos, amire Péter még később is visszatér. Ha a régi módon akarok a pénzhez, a vagyonhoz, a gyönyörökhöz, a testi vágyak kielégítéséhez, de politikai-társadalmi-szociális kérdésekhez viszonyulni még keresztyénné lételem után is — ez nemcsak hogy nem segít, de feltétlenül akadály, kölönc az életemben. Tudomásul kell vennem, hogy ez mind a tudatlanság idejéhez tartozott, mai életemben már nincs helye. Gémes István 3
