Utitárs, 1969 (13. évfolyam, 7-12. szám)
1969-09-01 / 9-10. szám
Az acélember (Ének a sürgönypóznáról) Áll, egyenesen, egymagán, Az acélember, a hegy homlokán. Széttárva karcsú, hosszú karjai, A kábelek kígyóit tartani. Nem görnyedez és nem erőlködik: Áll és feszül és hordja terheit. De hűvös feje túl a drótokon Hosszan elnéz a nyúlós utakon. Lát embereket és országokat, Bolond és keserű látásokat: Az éhes ember néma ráncait, Dokkok penészes árúsáncait, Országhatárok inga-táncait. És hall hazug és gyilkos hangokat: Boxhősöket, bárokat, bankokat, És népgyűléseket és tankokat. Az eszme önmagára lázadását, A forradalmak bárgyú körfutását, Az őrülések örök újulását. A földgömb reng és ég a szemhatár, Az acélember néz és konstatál. Áll és szótalan ég felé feszül: Hordja a kábelt rendületlenül. S ha olykor egy-egy holdas éjszakán Ráül terhével a szörnyű magány, S a látomások emlékeitől Dereka már-már megroppanni dől: Ilyenkor elég egy szempillantás: A szomszéd hegyen másik óriás, A harmadik ormon a harmadik Hordozza látomása titkait. Egy pillanat, egy közös rezzenés: A három acélember összenéz. Testvér — mondja az acélpillanat — Tudom: gyengének lenni nem szabad. Tudom: a mi törvényünk állani: Mi vagyunk a Vezeték várai. Nem tudjuk, honnan, nem tudjuk kinek, De rajtunk megyen át az Üzenet. Az ismeretlen Igét hordja vállunk. Bennünket ideállítottak. Állunk. Sík Sándor Stuttgart, Németország. A württembergi egyház lelkészjelöltjei nem kívánják felszenteltetni magukat, azzal a megokolással, hogy az Üjtestamentum nem ismeri ezt az aktust. Könyvek Bibliai kortörténet Az Ütitárs kiadásában megjelent tekintélyes, csaknem 500 oldalas könyv látott napvilágot. (Kovács Károly: Hellenizmus, Róma, zsidóság. — Az Újszövetség korának világa, Köln-Bécs 1969). Az Ízléses kiállítású, nyomdatechnikailag csaknem tökéletesen szép könyv mindenkinél érdeklődésre tarthat számot, aki az Üjtestamentumot vagy legalább az abban leírt eseményeket jobban szeretné megismerni. Az alcím szerénységet fejez ki: az újszövetség korának világát ígéri. Voltaképpen azonban a könyv sokkal több. Elég, ha csak a tartalomjegyzékbe (mért nem áll a könyv elején?) pillantunk! A hellenizmusról, Rómáról, a zsidóságról nemcsak „ideológiát", nemcsak történelmet, hanem közlekedést és pénznemeket, a gyermek és a nő helyzetét, „gerillaháborúkat" és álomfejtést, farizeizmust és kis-ázsiai kultuszokat, természetrajzot és babonát, „szociológiát" és osztályharcot is kapunk. De ez a sokat markolás nem önmagáért van. Kovács Károly sem történelemkönyvet, sem numizmatikát, sem vallástörténeti tankönyvet nem akar művével fölöslegessé tenni. Ezt mutatják a szövegben újra és újra felbukkanó bibliai helymegjelölések. Mindez a rengeteg adathalmaz csak azért szedetett össze, hogy segítsen az Újszövetség jobb megértésében. Ezzel a módszerrel éri el a szerző azt, hogy az ember nagy haszonnal (a szó igazi értelmében!) forgathatja a könyvet. Elolvasásával jobban feltárul előttünk az Újszövetség. A módszer tudatos a szerzőnél. Vele arra is rámutat, hogy az Újszövetség sem égből pottyant könyv. Keletkezését kor- és szellemtörténeti tényezők befolyásolták, meghatározták és segítették elő. Ezek ismerete hamis ítéletektől menthet meg bennünket, nem ismerésük pedig magát újtestamentumismeretünket teheti határtalanul egyoldalúvá. Másrészt azt is megmutatja, hogy az a kor, amelyben a keresztyénség „a történelem színpadára" lépett, olyan korrá vált, „amely felé nemcsak a történettudós érdeklődése fordul, hanem amely sajátos módon ki is emelkedik az idők folyamatának mindent kíméletlenül elnyelő áradatából". Nagyon fontos, hogy a könyv címében megígért három témához — Hellenizmus, Róma, zsidóság — szerző a felépítésbe még egy negyedik fejezetet is beillesztett „A pogány vallások" címen. Ha jól számolom, akkor a 456 szövegoldalból 115, tehát csaknem a szöveg egynegyede foglalkozik vele, amihez hozzáadandó a zsidó vallásról írt külön 48 oldal. 456 szövegoldalból tehát 163 speciálisan „vallási" kérdéseket tárgyal. Nem azt akarom ezzel mondani, hogy Kovács könyve „vallásos" könyv. De ezzel a beosztással tudatosan emeli ki, húzza alá azt a tényt, hogy az Újszövetség mégoly pontos „profántörténeti" ismeretek alapján sem lesz nyitott könyvvé! Titka sokkal mélyebben van: abban az isteni cselekvésben, amely nem átallott emberi történetté is válni, amely azonban ugyanakkor csak „vallásosan" ragadható meg. Kortörténeti ismereteink hihetetlenül meggazdagíthatnak bennünket, de nem oldanak fel az Azzal való konfrontálás alól, aki magát Útnak, Igazságnak és Életnek nevezte s aki ennek a könyvnek, az Újszövetségnek is közepe. A könyvet minden átlagműveltségű ember könnyedén olvashatja és megértheti. Utalásai, szófordításai, megjegyzései átsegítenek bőségesen minden felbukkanó nehézségen. A tágölelésű könyvnek, mint minden ilyen természetű műnek azonban hátrányává is válik a nagy anyag. Lexikonszerűvé válik; nem tud, mert nem tudhat részletekbe belemenni. Mélyebb, a dolgok gyökerére menő részletbúvárkodást nem segít elő. De a szerző tudatában is van ennek. Összeállít könyve végén négylapnyi irodalmat, amelyet szerényen „felhasznált és ajánlott irodalom"-nak nevez. Ebben van értéke: túlmutat önmagán, részletkérdések iránt érdeklődőknek részletirodalmat ajánl; de minden érdeklődőt is magára a MŰRE, az Újszövetségre utal. Tudtommal ez a magyar protestáns teológiai irodalom első ilyen irányú, nagyszabású műve. És már csak ezért is hálásak vagyunk érte a szerzőnek. Gémes István 7
