Utitárs, 1968 (12. évfolyam, 1-12. szám)
1968-03-01 / 3-4. szám
Molnár Mária IN MEMÓRIÁM UTITARI Külföldön élő magyar evangélikusok lapja Szerkesztő és kiadó: Glatz József 5 Köln-Deutz, von-Sandt-Platz 1 A szerkesztő bizottság tagjai: Gémes István, Kótsch Lajos, Pátkai Róbert, Terray László. A lap ára egy évre 2,00 US dollár. Fordulópont Ne féljetek! Menjetek el, mondjátok meg az én atyámfiainak, hogy menjenek Galileába és ott meglátnak engem! Máté 28, 10 Uram! Hol voltak a tanítványaid akkor, amikor feltámadtál?! Nekik „harmadnap" ig nem lett volna szabad elmozdulniok sírod mellől! Azt hiszem, az emmausi úton az enyhe szemrehányást már gyöngéd szereteted tölti el: „restszívűek". Bibliámban olvasok a tanítványoknak a „zsidóktól való félelmé"-ről is. Meglapultak? Diadalutadon jó volt veledjárniok?! De most — jaj! — ők kerülhetnek sorra? Valóban határtalan kegyelem volt, amikor Galileába hívattad őket és ott meggyőzted őket föltámadásod tényéről. Életünk fordulópontjáról. Uram! Keresztyén hitem beteljesítője a föltámadásodról való bizonyosságom. Enélkül válogatok kijelentéseid között. Egyiket elfogadhatónak tartom, a másikat mint „lehetetlen"-t elutasítom. „Rest" a szívem a teljes evangélium elfogadására. Amíg föltámadásod csodája el nem tölti a szívemet, addig ez a szív fél. Emberektől ... és elmarad a bizonyságtétele. Bűntől ... és eláll a harctól. Haláltól, kárhozattól fél ez a szív, melyet a halál fölött aratott győzelmeddel éppen ebből a rabságból váltottál ki. Élő Uram! Légy hozzám is kegyelmes! Űtravaló c. áhítatoskönyvünkből * Krisztus feltámadt, Elmúlt kín, gyalázat; örvendjünk háladallal, Krisztus megvigasztal, Halleluja! Ha föl nem támad, Vége a világnak; Ámde ő feltámadott, Áldja Krisztust ajkatok, Halleluja! Kér. ék. 736 Ez csak a kezdet volt . . . Noha látszólag kevés jel mutat arra, hogy ennek folytatása következik, a hit szava mégis azt mondatja az emberrel, hogy ez csak a kezdet volt; a magyar protestantizmus, közelebbről a magyar református egyház engedelmességének kicsiny kezdete, az egyház Ura, Jézus Krisztus missziói parancsával — „Menjetek el azért, tegyetek tanítványokká minden népeket" — kapcsolatosan. Ez a kicsiny kezdet Molnár Mária, a japánok által 25 évvel ezelőtt meggyilkolt győri ref. egyház diakonisszája, az első magyar református misszionáriusnő volt. De hogyan is kezdődött? Az elmúlt évszázad utolsó húsz évében megindult magyar ébredési mozgalom hamarosan megértette, hogy az engedelmes keresztyén hitnek nemcsak befelé kell terjednie, hanem kifelé is, a nem-keresztyén népek között. így jött létre 1903-ban a Magyar Evangéliumi Keresztyén Missziói Szövetség, egy közös magyar lutheránus-református missziói társaság. Állítom: a magyar ökumenikus mozgalom első gyakorlati kísérlete. Ennek a társaságnak első misszionáriusa Molnár Mária lett. Molnár Mária a belmisszió lelkes munkása volt. A győri gyülekezetben is igyekezett minél több egyháztagot az élő Jézus ismeretére eljuttatni a bibliafordító dr. Czeglédy Sándor lelkészszel együtt. Hogy ezt a munkát minél tökéletesebben elvégezhesse, az 1925—26- os éveket a németországi Bad Liebenzellben töltötte, részben, hogy német nyelvi ismereteit gyarapítsa, részben pedig, hogy magát a belmissziói szolgálatra tovább képeztesse. A liebenzelli missziói házban figyelme egyre inkább Jézus miszsziói parancsára irányul és a gondolat nem hagyja őt nyugodni, hogy a magyar keresztyénség a missziói szolgálatból eddig még nem vette ki a részét és Urának parancsát szélnek eresztette. A gondolat érik benne, majd hivatástudattá lesz és hamarosan beadja jelentkezését az intézet vezetőségénél. Jelentkezését elfogadják, az orvosi vizsgálat azonban a trópusi éghajlat elviselésére alkalmatlannak találja s így jelentkezését az intézet visszaadja. Molnár Mária ezután ismét gyülekezeti szolgálatba áll Magyarországon, de a gondolat nem hagyja nyugodni, hogy Isten őt missziói szolgálatra hívta el s méghozzá a csendes-óceáni szigetvilág Mánusz szigetén (a liebenzelli missziói társaság területe) kell szolgálatba állnia. Egy évi magyarországi munka után újra megvizsgáltatja magát a tübingeni trópusi kórházban és ekkor alkalmasnak találják. A közös magyar missziói társaság Isten útmutatását ismeri fel ebben és magáévá teszi Molnár Mária vágyát, elhatározza missziói szolgálatra való kiküldését és a róla való anyagi gondoskodást is vállalja. 1927. aug. 14-e a magyar protestantizmus, közelebbről a magyar ref. egyház történelmi nevezetességű napja. Ezen a napon dr. Ravasz László ref. püspök, Nyári Pál ref. lelkész, Podmaniczky Pál, a Missziói Szövetség képviselőjének és a gyülekezet jelenlétében kézrátétellel megáldja és missziói szolgálatra kiküldi Molnár Máriát s ezzel elismeri őt a ref. egyház misszionáriusának. A püspök imádságában a két protestáns egyház engedelmes igenje száll az egyház Ura, Jézus Krisztus trónusa elé. Molnár Mária a Kálvin téri templomban búcsúzik a magyar keresztyénségtől. Öt idézem: „Gyermekkoromtól fogva elhívott az Ür a maga szolgálatára, de nagyon sok munkát kellett neki rajtam elvégeznie, míg igent mondhattam hívó szavára. Sajnálom itt hagyni öreg édesanyámat, testvéreimet. Valószínű, hogy nem látom őket többé, de örömmel megyek. Csak annyit kérek tőletek testvéreim, hogy imádkozzatok értem. Nem azért, hogy a tengerbe ne dobjanak, hogy az emberevők fel ne faljanak, hanem hogy mindvégig hűséges maradhassak Krisztus oldalán." Ezek után hamarosan útra kelt. 1928 februárjában érkezett meg az Üj-Guineatól északkeletre fekvő Admiralitás szigetcsoport főszigetére, Mánuszra. Az őslakosság még 1910-ben emberevő volt és akkor is csak a gyarmatosító hatóságok erőszakos közbelépésére hagyott fel az emberevéssel. Molnár Mária hite és szeretete nem egyszer nehéz próbát állt ki. De mert nem önmagát hirdette, hanem a bűnbocsátó Jézus szeretetét, ezért hamarosan bizalmat keltett a bennszülöttek szívében. Ápolónői ismereteinek igen nagy hasznát vette. Munkája az evangélium hirdetésén kívül betegápolás és iskolai munka is volt, de nem egyszer hosszú utakat kellet tennie az őserdőn keresztül, hogy olyanokat keressen fel, akik még sohasem hallottak Jézusról. A Pitilu szigetén levő missziói állomás szolgálatát teljesen egyedül látta el. Pák szigetén ő volt a legelső misszionárius. Isten megáldotta engedelmes szolgálatát és láthatta azokat a pápuákat, akik az ő vallástétele folytán Jézust Ürfolyt. köv. old. 3
