Utitárs, 1967 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1967-11-01 / 11-12. szám
ELÓ VÍZ ooo<x>ooo<xxxx>ooooooo<oc>oooo<x>oo<x>o<x>o Az evangélium evangéliuma János 3, 1—16 Talán szokatlan, hogy a „kisded" helyett egy vén emberről szól a karácsonyi ige. De ha a kérdés mélyére nézünk, meg kell látnunk a karácsonyi evangéliumból is, hogy nincsen „Jézuska", hiszen az angyali szó azt mondja a most születettre: . . Or Jézus Krisztus, a Dávid városában". Fenti igénkben pedig arról van szó, hogy egy vén embernek, Nikodémusnak újra meg kell születnie, kisdeddé kell lennie — lélekben. Ez a két Ige így egymás mellett tehát komoly, ember és világ feletti feszültséget teremt, mert a kisded — nem kisded, a vénembernek pedig kisdeddé kell lennie. Ebből a feszültségből kell kihallanunk a karácsonyi örömhírt; az annyiszor hallottat s amit mégsem hallhatunk soha elégszer. De nézzük csak, ki is ez a vén ember, akinek kisdeddé kell lennie? Farizeus, de a szó akkori komoly és minden bántó él nélkül való értelmében: azaz gyülekezetének igen szigorú erkölcsi életet élő főembere. Rendes ember, tudós ember. Mai értelemben: haladó értelmiség, aki görög nevet visel. Megértette és komolyan élte korát és szolgálta népe vezetőit. De van három olyan vonása, amellyel már nemcsak önmagát képviseli, hanem az örök embert. Vallásos volt, mint a világon a legtöbb ember. Mert ez éppen úgy az emberi lélek világközkincse, mint a faj- vagy az önfenntartás ösztöne. Legfeljebb valamelyest el lehet nyomni, mint a többi ösztönöket is. Nemcsak vallásos, de életével elégedetlen is volt Nikodémus — mint a legtöbb ember. De olyan ember volt, aki egy-egy őszinte pillanatában meri önmagát mérlegre tenni, élete dolgai felől. Végül kiderül róla, mint már olyan sok gondolkodni merő emberről kiderült, hogy saját életében és otthonában eltévedt ember. Miben jelentkezik eltévedtsége? Ma azt mondanánk, hogy ideges ember volt Nikodémus. Nyugtalan volt. Lélektani szakkifejezéssel azt mondhatnánk: egzisztenciális feszültség nyugtalanította, azaz léte értelme felől volt bizonytalan. Ezért nem tud aludni, tépelődik, hogy tulajdonképpen miért is él még? Valamit elrontott, de mit és hogyan? Valamit elhagyott! De az övé volt-e, amit elhagyott? Megkeresné azt, de mit is keressen? De sok ember éli át naponként és éjjelenként ezt az egzisztenciális feszültséget! De sokan ébrednek kimerültén és nem tudják megfogalmazni nyugtalanságuk lényegét, ahogy valószínű Nikodémus megfogalmazta (ami az Igéből kiderül), hogy tulajdonképpen önmagát vesztette el. Az erre való rádöbbenés az emberi lét legtragikusabb fájdalma. Mert a léleknek ez a szörnyű rákbetegsége annyi, hogy elvesztettem valahol önmagam, belül már régen halott vagyok. A modern ember ezt a feszült nyugtalanságot — egy-egy őszinte, magábaroskadt pillanatában — úgy szokta megfogalmazni : nem ismerek önmagámra! Ügy megszokta már, hogy szerepet játszik, hogy mikor egy ritka pillanatában önmagát, igazi lényét keresi, már nem talál semmit, senkit s rászakad a legrémisztőbb emberi kérdés: hol vagyok én? Ki is vagyok én? Ez már nem én vagyok! Valahol elvesztettem önmagam. Ezt élhette át Nikodémus. De ki ad választ a kérdéseire? Farizeustársai? Talán a felesége? Gyermekei? Lassan felkel és orvoshoz megy, mint annyi sok idegileg és lelkileg összeroppant modern ember, szerte a világon. De olyan orvoshoz megy, aki éjjel és nappal rendel s — ingyen. Aki vele szemben ül: áldott orvos, aki nyugodtan meghallgatja a nagy bizonytalanságban és nyugtalanságban fakadt kérdést: „Mimódon születhetik az ember, ha vén?" De meghallja azt is, amit ez a kérdés takar. Ennek az önmagát elvesztett embernek mondja el Jézus beszélgetésük végefelé az evangélium evangéliumát. Minden idők minden tétova, tépett, önmagát elvesztett, életét élőiről kezdeni akaró vagy keserűen befejezni kívánó embere számára — a nagy megoldást. Akár vén, akárcsak lélekben megrokkant a kérdező: van megoldás! Van gyógyulás, mert Ügy szerette Isten a világot! Isten nem rettenetes végzet, vaksors, hanem szerető Isten — Atya. Elibe megy és utána megy a fiainak, mint a tékozló fiú atyja. Isten a világot, az egész világot szerető Isten. Nemcsak egy kis népet, nemcsak a „hivő népet", hanem az egész világot szereti és benne minden kóborló, otthon és idegenben elvesztett, tékozló gyermekét szereti. Úgy szerető Isten! Milyen sokszor mondjuk: engem X.Y. úgy szeret ... az unokám úgy szeret stb. Ennek az „úgy"-nak az átélése az emberi élet legforróbb élménye. De van valaki, aki ennél az úgy-nál is jobban szeret minket, aki egy kis istállóba jött el értünk — érted —, sőt egészen a keresztig ment értem, érted és az egész világért. Ha van karácsonyi örömhír, hát akkor ez az. Ha van karácsonyi ajándék, akkor ennek az átélése és átérzése az, akit a mennyei Atya adott, hogy aki hisz őbenne, el ne vesszen! Figyeljük csak ebben a nagy örömhírben a hit praktikumát! Minek a hit? Hogy el ne vessz! Talán valaki azt mondja erre: lehet, hogy Nikodémusnak szüksége volt erre, de én nem vagyok elveszett ember. Az elveszett fiú és bárány sem volt tulajdonképpen elveszett. Megvoltak, csak nem a helyükön. S aki nem találja a helyét, az tulajdonképpen azt jelenti, hogy elveszett. Vajon te hányszor nem találod a helyed? Egyáltalán a helyeden vagy egészen? Belül is? Megvan a szíved, a hűséged, a hited, a becsületed? Tied-e a párod szeretete, gyermeked tisztelete? Van-e békességed, örömöd, életednek célja? Megvagy-e egészen, vagy azt mondod te is: „siratom holtan, aki voltam"? (Ady). Vagy talán azt mondod: késő! De halld meg az evangélium folytatását: aki hisz őbenne, el ne vesszen — hanem örökéletet vegyen (új fordítás). És nem drága pénzért! Valakit egyszer egy nagy összejövetelen drága étellel és itallal kínáltak. Nem merte elfogadni. Valaki odasúgta neki: Vegyél bátran, ki van fizetve. Vegyél hát te is bátran, ki van fizetve! Itt vár ránk a legnagyobb karácsonyi ajándék, aminek minden egyéb csak jele lehet, — ő maga! Ö önmagával neked akarja adni az örökéletet. önmagával neked akarja adni új, megtalált földi életedet, értelemmel, lüktetéssel, lendülettel teljesen. Ki van fizetve, fogadd el, meg akar ajándékozni önmagával és új önmagaddal! Nála leteheted bűneidet, nyugtalanságodat, idegességed; ő ennyit kér ajándékul. Micsoda gazdag karácsonya lehet annak, aki ezt megérti és elfogadja! Közli: K. E. dt. A bibliaolvasó kalauz a herrnhuti testvérgyülekezet 1968-ra kiadott Losungja alapján készült. A vasárnapok és az un. „heti ige" — melyeket vastagbetűvel jelöltünk — után következő hét igehely a hét egy-egy napjára szól. 10