Utitárs, 1967 (11. évfolyam, 1-12. szám)
1967-07-01 / 7-8. szám
Kedves Nagytiszteletű Úr! Amióta csak visszajöttem a napfényes Melun városából az esős és hideg Angliába, barátaim egyre faggatnak: milyen volt az evangélikusok ifjúsági konferenciája. Azt szeretnék tudni, elviselhető-e nyolc nap az állandó áhitatoskodás jegyében. Persze sejtelmük sincs arról, hogy a konferencia nem afféle lelkigyakorlat, hanem inkább baráti találkozó, agytágító, ismeretgazdagító alkalom, a léleknek meg nemcsak vallásos gyakorlatoztatása, hanem más méltó örömökben való megfürdettetése is. Melyek ezek az örömök? Biztosan mindenki számára kicsit mások. Számomra már az is öröm, hogy ilyen szép számban összejöttünk, bármennyire beolvadtunk annak az országnak a közösségébe, ahol élünk; jól esik találkozni egymással. Pedig fiatalokról van szó, nem a múltjukból élő vagy a haza fogalmát az elmúlt ifjúság szép napjaival azonosító idősebbekről. Ott volt például Piroska, aki már Németországban született, apai ágról német is, de úgy beszélt magyarul, mintha most jött volna odahazulról s méghozzá kedvesen vidékies kiejtéssel, hiszen úgy tanulta. (Még a Szépfalusi gyerekek — két kékszemü, szőke, tirolimándlis bécsi srác — is így kurjongattak, amikor a konferencia első napjainak egyikén újabb kofferes jövevények tűntek fel a házhoz vezető fasorban: „Papa, gyünnek!") A „papát", mármint Szépfalusi Istvánt illeti a köszönet a fiatalok ilyen sikeres összegyűjtéséért és azért, hogy a konferencia majdnem kifogástalanul bonyolódott ahhoz képest, hogy vadonatúj, tulajdonképpen még féligkész épületben voltunk, ahol csak elutazásunk napján csavarozták fel a „Bár" feliratot és szerelték be a presszógépet (sajnos!). Azért külön köszönet jár a rendezőknek, hogy az idei konferencia az „Együtt az úton" cím szellemében módot adott nekünk, katolikusoknak is a részvételre. Nos, visszatérve az eredeti témára, meggyőződésem, hogy a találkozón résztvett fiatal (vagy legalább lélekben fiatal) evangélikusok vallási érzületükben is meggazdagodtak a reggeli és esti áhítatokon túl márcsak aréven is, hogy megérezték az egyház közösségi összetartó erejét, közös Isten felé fordulásának szépségét, azt, hogy nem öncélú, hanem aktív és sokoldalú valami. Azt mondják, akik a hét korábbi konferencia valamelyikén már résztvettek, hogy itt, Melunben tartalmas és jó egységet alkottak az előadások. A napsütéses erdő és Párizs csábító közelsége miatt néhány előadást „elblicceltem" (örülök, hogy senki nem vette ezt túlságosan a lelkére). Meghallgattam Szabó Zoltán előadását a fontainebleaui színház dohányzójában Rákócziról, „Rodostó és a nagyvilág" címmel. Tartalmas, gondolatkeltő előadás volt és alkalomszerű, hiszen Rákóczi ott élt, abban a barátságtalanul pompás, puccos nagy királyi kastélyban, amelynek szobáit az előadás előtt néhány órával végigbolyongtuk, megtekintve Marie-Antoinette budoárját, Napóleon ágyát, a tizenhatféle márványból készült asztalt és a már-el-is-felejtettem-hányféle fából rakott padlót. Ugyancsak sikeres volt Tóth János professzor két előadása. Az egyik az Egyházak Világtanácsa társadalmi témájú konferenciájának tanulságait szűrte le, okosan és egy percig sem unalmasan, a másik az ENSZ és a vallásszabadság viszonyáról szólt. Cs. Szabó Lászlót a középkori katolicizmus, az európai katolikusság nagy székvárosában, a világ legcsodálatosabb székesegyháza mellett szerényen megbújó református templomban hallgattuk meg. (Kedves igyekezet, hogy a meglehetősen tornaterem-jellegű templomnak színes teraszfedő üvegből vékonysávnyi ablakot készíttettek, mintegy versengve a katedrális világhírű ablakcsodáival.) Cs. Szabó László a szószékről szólott hozzánk; szemmel láthatóan élvezte, hogy lelát ránk, a „gyülekezetére" és néha úgy támaszkodott a szószék peremére, mintha istentiszteleten prédikálna. A katolikus városban, a református templom pulpitusáról, Zsidóországban tett utazásáról beszélt, érdekes kitérőkben elmélkedve a zsidó diaszpóra, az Izrael-őshaza gondolat bizonyosfokú csődje és a magyar diaszpóra távoli hasonlóságáról. A „müezzin" . . . Szépfalusi István EGYHÁZ. . . folyt, a 3. oldalról ezt kell fejleszteni, mindaddig míg majd a „valóságban is képes lesz a világbéke biztosítására". A forradalom témája több oldalról nyert megvitatást. Shaull princetoni teológiai profeszszor, aki 20 évet töltött misszionáriusként Brazíliában, határozottan követelte a „forradalom teológiájának" kidolgozását. Az egyház feladata szerinte, hogy „újfajta forrodalmi stratégiát" dolgozzon ki. Világszinten guerilla taktikával egyszerre több ponton, a legsürgősebb tennivalók pontjain kell társadalmi változások létrejöttén közreműködni. Ez az együttműködés Shaull szerint annyira mehet, hogy a keresztény reformer, különösen Délamerikában, a barrikádokra is kiállhat, és fegyverrel a kezében küzdhet a reform, ill. a forradalom kivívásáért. A mai világ globális szervezési feladatai, a társadalmi rendszer megújításának sürgőssége, az atomháború apokaliptikus pusztításának megelőzése: mind közös keresztény cselekvést követel. Ilyen közös keresztény akció lehetséges, ezt a világkonferencia is megmutatta. John Bennet professzor, a New Yorki Union Theological Seminary igazgatója, a világkonferencia III. bizottságának elnöke a közös akciókról és az ökumenikus együttműködésről ezt állapította meg: „A mainál sokkal intenzívebb együttműködés lehetséges és szükséges, minden szinten. Nemzeti, kontinentális és világ-összefogás kell keresztények között új keresztény szociális etika kidolgozására és alkalmazására. Eljött az idő, és az most van, mikor együtt dolgozhatunk minden kereszténnyel új utakon, nyílt szókimondással, mindanynyian együtt a Krisztus nevében." A világkonferencia új mondanivalója abban rejlett, hogy vál'aUa a keresztények közvetlen felelősségét az emberiség közös feladatainak megvalósításáért. Dr. Visser't Hooft ezt így fogalmazta meg: „Az Ótestamentumban elhangzott a kérdés: avagy őrizője vagyok-e én az én testvéremnek? Nos, ma tudomásul kell vennünk, hogy mi keresztények őrzői és védelmezői vagyunk testvéreinknek, azaz minden embernek, az egész emberiségnek." (Részletek a meluni ifjúsági konferencia megnyitó előadásából.) 4
