Utitárs, 1967 (11. évfolyam, 1-12. szám)

1967-05-01 / 5. szám

/ _ 1/

ELO VIZ

oooooooooooooooooooooooooooooooooooo

Az áttört szívű ember

„És történt, hogy mikor a sokaság hozzá tódult és hallgatta az Isten igéjét, ő a Genezáret tavánál állott. És látott két hajót állani a tavon; a halászok pedig, miután azokból kiszállottak, hálóikat mosták. Ő pedig az egyik hajóra szállva, amelyik Simoné volt, kérte őt, hogy vigye egy kissé beljebb a parttól. És ahogy leült, a hajóból tanította a sokaságot. Mikor pedig bevégezte a tanítást, így szólt Simonhoz: Evezz a mélyre és vessétek ki hálóitokat fogásra. És Simon ezt felelte néki: Mester, bár egész éjszaka fáradtunk, mégsem fogtunk semmit; de azért a te parancsodra bevetem a hálót. Mihelyt ezt megtették, igen sok halat kerítettek be, úgyhogy szakadozott a hálójuk. Intettek azért társaiknak, akik a másik hajóban voltak, hogy jöjjenek és segítsenek nekik. Azok odamentek és megtöltötték mind a két hajót, úgyhogy csaknem elsüllyedtek. Mikor ezt Simon Péter látta, Jézus lábai elé borult és azt mondta: Menj el tőlem, Uram, mert én bűnös ember vagyok. Mert nagy félelem fogta el őt és mindazokat, akik vele voltak, a halfogás miatt. Hasonlóképpen Jakabot és Jánost is, Zebedeus fiait, akik Simonnak társai voltak. És szólott Simonhoz Jézus: Ne félj, mostantól fogva embereket fogsz. Majd a hajókat szárazra vonva, elhagyták mindenüket és követték őt." Lk. 5,1—11

Ha szobrász volnék, Pál apostol szobrát bronzból önteném ki. Mert Pált valahogy egy öntéssel öntötte ki Isten, ahogy a bronzszobrokat szokták. A damaszkuszi út elején még Saul, a végén már Pál.

Péterét azonban márványból faragnám. Mert őt lassan faragta Simonból Péterré az Isten szerető keze. Még a Bibliában is sokáig felváltva viseli a Simon és Péter nevet.

Simon keserűen és mogorván üldögél a Genezáret tó partján. Éjjel halásztak és nem fogtak semmit. Hogy valamit csináljanak, hálóikat mosogatják. Vajon mire gondolhatott Simon? Talán otthon jártak a gondolatai s így talán éppen arra a csodálatos vándorprófétára kellett gondolnia, aki olyan döbbenetes gyorsan meggyógyította beteg anyósát? Ki tudná megmondani!

És Jézus egyszer csak megjelenik Simon „munkahelyén" és megkéri őt, hogy vigye kissé beljebb a vízre. Simonnak nincs különösebb dolga, — szívesen megteszi. Jézus pedig a hajóban ülve tanítani kezdte az őt követő sokaságot. Vajon hogy hallgathatta őt Simon? Talán csak megállapította: „Hát igen, ehhez ért! Gyönyörűen beszél. De volna csak halász, mint én!"

Jézus bevégezte közben a tanítást és Simonhoz fordul: „Evezz a mélyre és vessétek ki hálóitokat fogásra." Ha tudjuk azt, hogy a Genezáret taván csak éjjel és csak a part mentén lehetett halászni, akkor elképzelhetjük Simon gondolatait: Mit értesz te, kedves vándorprédikátor, te jó csodadoktor a halakhoz? Dehát nem akarlak megbántani. Meggyógyítottad az anyósomat, kedvesen bántál eddig is velem, — nincs semmi dolgom, hát legyen. „És Simon ezt felelte neki: Mester, bár egész éjszaka fáradtunk, mégsem fogtunk semmit, de azért a te parancsodra bevetem a hálót . . ."

Mennyi mindent elárul ez a rövid felelet!

Mindenekelőtt azt, hogy Simon még Simon.

És azt, hogy ez a Simon Jézust csak Mesternek, kiváló embernek tartja.

Valakinek, aki a maga dolgához jól ért . . . nekem, Simonnak, a halászmesternek mond egy hozzá nem értő ember ilyent ... de hagyom, jó lesz vele jóban lenni! Bár ehhez jobban értek, ennek én vagyok a mestere, de legyen meg most a te akaratod, ne mondd, hogy udvariatlan vagyok.

Milyen ellentétes érzésekkel kezdte meg Simon a halászatot. „Mihelyt ezt megtették, igen sok halat kerítettek be, úgyhogy szakadozott a hálójuk" (6—10. vers).

Mennyi mindent elárul ez a néhány vers is.

Simon itt már Simon Péter. Még Simon, de már Péter is. Áttört a szíve! És éppen azt szeretném, ha megértenéd mit jelent az, ami elmélkedésünk címe is: az áttört szívű ember.

Igen, Simonnak áttört a szíve és hirtelen valami egészen lényeges dolgot értett meg. Nem tudom, vajon te megértetted-e már? Azt, hogy Jézus a gazda Simon Péter hajójában is. Ott is ő a mester, ahol Simon gondolta mesternek magát. Hogy még a halászathoz is jobban ért az Ür. Sőt talán megértette a lényegét a 8. zsoltár néhány versének: „Ürrá tetted őt kezeid munkáin, mindent lábai alá vetettél, juhokat és mindenféle barmot, az ég madarait és a tenger halait, mindent . . ."

Áttört szívével ott térdel Simon a lucskos hajó alján — saját mestersége hordozójának imbolygó deszkáin —, ahol eddig

ő volt az úr és így szólítja Jézust: Uram! Már nem úgy, hogy mester, hanem Uram! Az égnek, a földnek, a tengernek és a halaknak is ura, és az én szívemnek is ura vagy . . . „Menj el tőlem Uram, met én bűnös ember vagyok." Nem piaci halaskosarával értékeli a csodát, mert akkor nem tört volna át a szíve, hanem áttört szívével bűnei sokaságát látja. Mint egykor Illés a hegyen eltakarta az arcát Isten jelenléte előtt, mert a tisztátalanság nem tudja elviselni a tisztaság jelenlétét, a bűn a ragyogásét, az emberi indulat a jóságét.

Nem tudom, Testvérem, hogy a te szíved áttört-e már, de azt tudom ebből az Igéből is és már áttört szívek életéből is, hogy csak így törhet át a te szíved utolsó kemény fala is. Ha egyszer el kell takarnod az arcod, ha egyszer, — talán munkád közben megérzed és átéled azt, hogy Jézus az Ür, Istennek szent Fia, üdvösséged és békességed szerzője és munkád megáldója. Amióta ott Simon Péter remegő ajkáról elhangzott: „Menj el tőlem, mert én bűnös ember vagyok", — azóta ez újra és újra ismétlődik. Aki addig becsületes, derék ember volt — amíg Jézus mester volt —, egyszerre semmivé, bűnös emberré válik és Jézus Úrrá. Nem is lehet ez másképp. Ha reflektor gyullad ki a gyertyaláng mögött, a gyertyaláng árnyékot vet a falra.

Ma ezzel az igével nagyon csendesen semmi mást nem szeretnék tőled kérdezni, csak azt az egyet: Áttört-e már a szíved? Voltál-e már olyan összetört, nyomorúságos állapotban, hogy azt gondoltad, úgy, ahogy vagy még a templomba sem tudsz elmenni, még imádkozni sem lehet, — menj el tőlem, mert bűnös ember vagyok . . . eddig legalább azt hittem, hogy van az életemnek egy kis területe, ahol én vagyok a mester, ahol vagyok valaki, de most már tudom, mindenütt te vagy az Ür!

Ügy kívánom neked, hogy egyszer igazán és egészen ilyen semminek, ilyen összetörtnek érezzed magad, mert csak ott, egészen alulról hallod meg a biztatást: Ne félj! Ezt mondta az Ür Simon Péternek is. Ne félj, mostantól fogva embereket fogsz. Embereket fogsz a halálból életre halászni. Mert most már te is fogoly vagy. Az életre fogtalak meg, Péter!

Ha egyszer igazán áttört a szíved, akár akarod, akár nem, új szolgálatod lesz, mert Urad így akarja. Míg a magadé voltál, magad felé húztad a dolgokat. A magad kis hálócskáját. Ha egyszer Uraddá lesz, mindig felé húzod és csodálatosképpen mégis több jut neked mindenből: kenyérből, örömből, ruhából, szeretetből. Ha kevés is, mégis több. Mert már nem félsz, mert Urad van. Urad a Jézus Krisztus! Közli: K. E. dt.

6