Utitárs, 1966 (10. évfolyam, 1-11. szám)
1966-11-01 / 10-11. szám
hozták meg az áldozatot, a legnagyobbat: életüket vetették oda — félelem nélkül — a történelem oltárára. Ez a zsoltár volt vigasztalója annak a férfiúnak, aki ezekben a napokban 439 esztendeje jóformán teljesen magára hagyatva, csak saját lelkiismeretére hallgatva fel merte emelni szavát az akkori hatal-Megváltás és forradalom A forradalom — a társadalmi élet viszszagördítése (revolutio) a helyes kerékvágásba — a megváltással rokon, mert a megváltás helyreállítás is (recapitulatio), Isten képének helyreállítása az eltorzult emberi arcon, az emberiség eltorzult arculatán. A hazugságba keveredett, rabszolgává lett emberben elemi erővel tör fel a vágy igazság és szabadság után, életét is kész áldozni azért, ami az életnél is több, mert forrása az életnek. A forradalomban e megmozdulás társadalmi méreteket ölt az egészséges közösségi élet feltételeinek megteremtésére, a szabadság megvalósítására emberi intézményekben. A megváltást nem fegyverek hozzák. Jézus tudja ezt és ezért mondja «Tedd vissza kardodat hüvelyébe!» A forradalomhoz sem kellenek fegyverek, azok csak a forradalom leveréséhez szükségesek. A forradalom forrása az emberi lélek mélyéről buzog, nem számításra épül, önmagán túlmutat. Az 1956-os magyar forradalom lényege szerint nem fegyveres megmozdulás. Kísérlet a hazugság levetkőzésére, az egészséges közösségi élet feltételeinek megteremtésére, a szabadság megvalósítására emberi intézményekben. A harci zaj benne disszonáns. Oly disszonancia ez, mely Káintól napjainkig magában az emberben lakik. «Keserves szívvel kell megmondanunk, hogy a szovjet kormányzat történelmi tévedést követett el, amikor vérrel festette meg forrásunk vizét .... eljön az idő, amikor a megtévedt hatalom bűnbánatot mond, mint ahogy az általa megdöntött hatalomnak is meg kellett bánnia ama tiprást, amelyben Petőfi elveszett.» (A magyar írók nyilatkozata, 1956. december 22.) A keresztyén ember fegyvertelen forradalmár. A forradalom áldozatai, fegyverrel a kezükben is, arról beszélnek, aki a tankoknál is hatalmasabb. A keresztyén ember, fegyver nélkül is, mindig forradalmár, mert minden körülmények között munkatársa annak, akiben minden szép renddel egybeszerkesztetik és aki az életnél is több, mert forrása az életnek. A megváltás forradalom, a recapitulatio revolutio. masok el. Neki sem volt drága sem élete, sem jövendője: tudta, hogy viharok közepette Isten az ő erős vára. Az imént egy éneket énekeltünk. Egy nagy magyar férfiú kedvenc éneke volt az: Győzhetetlen én kószálom__Mintha csak a 46. zsoltár szavai visszhangoznának benne. Ez az ember is megtapasztalta, hogy mit jelent az, amikor élete viharba kerül. Voltak idők, mikor halálra üldözték, mikor megvetették, voltak, mikor magasan ragyogott csillaga, pedig mégis bujdosásban kellett meghalnia. De sohasem érezte, hogy élete hiábavaló volt, mert tudta, Isten az ő vára. A történelmi példákat tovább lehetne folytatni, és én hiszem, hogy a sorozat végéhez odafűzhetjük a mi most otthon, a szabadságért küzdő testvéreink pédláját. Nemcsak a lelkesedés, nemcsak az elnyomás hihetetlen nagy volta, nemcsak az elkeseredés, hanem minden bizonnyal az az érzés, hogy az Ur az ő oldalukon van, adja nekik az erőt arra, hogy hősiesen küzdjenek, áldozatot hozzanak, magukra hagyatva is kiálljanak. Ha így nézünk őreájuk, minden bizonnyal nem fogjuk sem az ő helyzetüket, sem a mi helyzetünket reménytelennek tartani. Hogyan is tarthatnánk? Isten a mi oltalmunk és erőségünk, — mondja a zsoltáríró, — igen bizonyos segítség a nyomorúságban! De nem állunk csupán itt meg, mert a zsoltár többre jogosít fel. Az ötödik versben egy igen érdekes megjegyzést olvashatunk. Az Isten népét a nagy forrongás, a nyomorúság, a népek feltámadása nem háborgatja meg, hanem egyenesen örömmel tölti el. Mindeben ugyanis Isten ujját, Isten működését látja az Ur híve. Míg a hitetlenek számára az ilyen megmozdulás rettenes félelmet okoz, Isten gyermekét arra figyelmezteti: van Isten az égben! és ez az Isten nem a világtól visszavonuló hatalom, hanem olyasvalaki, aki belenyúl a világ folyásába, kezében tartja az események gyeplőjét. Tud haragudni és tud simogatni. Cselekvő Isten a mi Istenünk! De nemcsak ezt tudja a hívő ember, hanem azt is, hogy ugyanez az Isten szereti őt. Minden cselekedete végső fokon az ő javát szolgálja. A szenvedés is, a kihullott vér is. Ahogy az Ö egyszülött Fiának a vére hasonló lett a búzamaghoz, amely a földbe kerülve tud csak áldott termést adni, úgy minden áldozat is tud drága gyümölccsé válni az ő akaratából. Ezért áldottak azok, akiknek Isten a kőváruk, mert a szomorúság pillanatában is tudnak bizakodni, sőt örvendezni. A feszültségnek ebben az órájában az az én fohászom, és kívánságom, hogy bárcsak adna Isten mindannyiunknak az Ö Leikéből, hogy megérthesük, elfogadhassuk és hihessük, hogy Ö a mi és minden szerettünk kővára. Ez a hit adjon nekünk erőt az imádkozásra, a reménykedésre és Hódolat a Teremtő előtt Az alábbiakban a Katolikus Magyar 'Egyetemi Mozgalom tavaszi konferenciájának memorandumát közöjük. «Tizennégy országból közel százan jöttek össze a Katolikus Magyar Egyetemi Mozgalom 8. Kongresszusára. Mindannyian éreztük a hazájuktól távol élő katolikus értelmiségiek felelősségét, s törekvéseink arra irányultak, hogy ezt megoszszuk nem-katolikus testvéreinkkel is, akik nagy örömünkre tevékeny részvételükkel tüntették ki kongresszusunkat. Mozgalmunk kibontakozásának örvendetes jele az is, hogy az idén több új fiatal csoport kapcsolódott be munkánkba. Kongresszusunk főcéljául tűzte ki, hogy tovább adja a II. Vatikáni Zsinat egyházat megújító tevékenységét, felélessze és bátorítsa a katolikus értelmiségiek munkáját azon a területen, amely jellegzetesen az övék. így mindenekelőtt meg kellett ismernünk és meg is ismertük az Egyház természetét és küldetését a mai világban, a húsvéti titkot megjelenítő liturgia szerepét, az Egyháznak a többi egyházakhoz való viszonyát, és a Zsinaton felmerült fontosabb korproblémákat. E kérdéscsoportok megvitatása segített bennünket arra, hogy számot vessünk küldetésünkkel. Az egyházi közösség belső és kifelé ható tevékenysége során, éppen a Lélek adományainak változatossága miatt hárul reánk, katolikus egyetemistákra és akadémikusokra, különleges feladat. Mi világiak elsősorban a világ megszentelésére vagyunk hivatva. A házasság megszenteli a szerelmet, a tudományos kutató munka — mint Mauriac is mondja — hódolat a Teremtő előtt. A világ megszenteléséről vitatkozva többször felmerült Teilhard de Chardin neve, aki éppen azt hangsúlyozta, hogy világosan kell látnunk a munka, a kutatás, a szerelem, a sport, egyszóval az egész emberi erőfeszítés krisztusi értelmét. Krisztus azért jött, hogy a világot megszentelje. Az Ö művét folytatjuk és fejezzük be azzal, hogy elősegítjük a szellem kibontakozását, ki-ki a saját munkaterületén. Minden munkánkkal előkészítjük a nagy ostyát, a világot, a végső átalakulásnak, amit Krisztus visz végbe.» a jó cselekvésére, mert ez az a hit, amely nem engedi meg, hogy tétlenkedjünk, hanem megmutatja az utat, hogy mit cselekedjünk, feltárja előttünk annak az igazságát, hogy mit vár el tőlünk a mi Istennünk, és a szomorúság pillanatában is képes arra, hogy szívünket felvidítsa. Isten legyen velünk, hogy hinni tudjuk: Ö igen bizonyos segítség minden nyomorúságban, ebben a mi mostani nyomorúságunkban is! Ámen. 8
