Utitárs, 1965 (9. évfolyam, 1-11. szám)
1965-11-01 / 10. szám
Gazdagok vagyunk Bo Giertz 60 éves Bo Giertz az egyik legismertebb svéd püspök Magyarországon és a magyar evangélikusok között szerte a világon. Két regénye — Házát kősziklára építette (Stengrunden) és Hitből élünk (Trón allena) — Ordass Lajos fordításában magyarul is megjelent. 1905 augusztus 31-én Borgholmban, Öland szigetén született; tehát Svédországnak azon a táján, mely klímája és növényzete alapján leginkább hasonlít hazánkhoz. Édesapja orvosprofesszor volt Stockholmban, ő maga bölcsészetet tanult. Az egyetemen a radikális körök befolyása alatt állt és egy ideig ateistának vallotta magát. Mégis érdeklődni kezdett a keresztyénség után és beiratkozott az uppsalai egyetem teológiai fakultására. Tanulmányainak végeztével nem szentelteti fel magát. Először a Keresztyén Gimnazista Szövetség utazó titkára. Végül elhatározza, hogy lelkész lesz. 1939—1949 Torpa gyülekezet másodlelkésze. Több vallásos elbeszélés, regény, teológiai irat szerzője. Kiváló, neves igehirdető. 1943-ban elnyeri a király udvari prédikátora címet. 1949-ben Torpából választják meg Göteborgba, az ország nyugati partvidékére, püspöknek. Svédország 13 püspöke közül ő az egyetlen, aki nemcsak hogy nem professzori katedráról, de még csak nem is egyetemi magántanári pozícióból került a püspöki székbe. erre a magyar gyülekezet és nem küldhet oda munkásokat? Az utóbbi évtizedekben egészen uj perspektivák is nyíltak az egyház diakóniai szolgálata előtt. A hírszolgálat és közlekedéstechnika fejlődésével szomszédunk lett az egész világ. Szemünk elé került a földkerekség millióinak éhezése, mezítelensége, tudatlansága, betegsége, elnyomatása, megalázottsága és mondhatja-e a keresztyén ember «Avagy őrizője vagyoke az én atyámfiának?» Az egyházak nagy, átfogó programmal sietnek az ínséget enyhíteni. Az akció jelmondata: kenyeret a világnak! Távoli határokon át segítik egyházak az egyházakat és a népeket általában. Mit tehetnek itt a magyar gyülekezetek? Először is egyik gyülekezet segítheti a másikat. Ennek feltétele az állandó, kölcsönös tájékoztatás. A segítés egyik módja a tapasztalatcsere, személyes kapcsolatok ápolása, gyülekezetek és hívek között a határokon át, de idetartozik az is, hogy egymás anyagi gondjaiból részt vállaljunk. Milyen gazdagok vagyunk ...! A mondás az Angliai Magyar Evangélikus Egyház irodalmi estjén hangzott el Londonban, október 16-án. A kijelentés távolról sem az egyház földi javakban való duskálásáról szólt, hanem sokkal inkább az est tartalmát és mondanivalójának gazdagságát jelölte. A teljesség kedvéért a mondat második fele ez: gazdagok vagyunk, mert ilyen pazarló bőségü szellemi táplálékot kaphatunk. Valóban. Azoknak, akik jelen lehettek, élmény volt az est. A hallgatóság létszáma sajnos nem volt arányban azzal a nyújtott gazdagsággal és egyéni áldozattal, amely Tehetsége vezetésre predesztinálta. Határozott magatartása miatt sokan kritizálják, viszont ellenfelei is becsülik s nyilatkozatait a napisajtó mindig leközli. 1963- ig az Evangélikus Világszövetség egyik alelnöke, az elmúlt 8 esztendőben a világszövetség végrehajtó bizottságának tagja. Sokat utazott Észak- és Délamerikában, Afrikában és Európában. így a világ evangélikussága is jobban megismerhette. Délamerikai körútja során az ottani magyar gyülekezeteket is meglátogatta. Az Ordass püspökkel korábban kötött baráti kapcsolat egyre inkább kiszélesedett a magyar hittestvérek felé. A svédországi magyar gyülekezeti munkát támogató intézménynek, a Lutherhjälpennek is ő az elnöke. Hálás szívvel gondolunk arra, hogy mi magyar evangélikusok is magunkénak tudhatjuk. Szigethy Sándor. Másodszor pedig, ha nem akarjuk magyar evangéliumi gyülekezeteink életét holtvágányra tolni, ki kell vennünk részünket az egyházak nagy, közös feladataiból, az egyházak világszolgálatának részeseivé kell válnunk, bármily kicsi is, csepp a tengerben a mi részünk. Ha tudomásul vesszük a világot, melyben élünk: a hang-kongi kínai nekünk is szomszédunkká, testvérünkké lett. Az egyházi esztendő utolsó vasárnapjának evangéliuma azt a nagy képet állítja elénk, melyen az ítélő Ur magához gyűjti a föld népeit és ítéletet tart fölöttük. Nem bűntetteket kér tőlük számon. A nagy kérdés: adtak-e enni az éhezőnek, inni a szomjuhozónak, ruhát a meztelennek, befogadták-e a jövevényt, meglátogatták-e beteget és a foglyot, mert «Amennyiben megcselekedtétek eggyel az én legkisebb atyámfiai közül, énvelem cselekedtétek meg.» Ez a diakónia — a szolgáló gyülekezet — legnagyobb ígérete, de egyben az ítélet mérlege. ezt az estet létrehozta. Olyanok, akik csökönyös, vagy mondjuk így: fanatikus ragaszkodással hisznek abban, hogy igazságot hirdetnek, hogy van emberséget hordozó mondanivalójuk, — a vallási és irodalmi próféták tudják, hogy nagyon sokszor nincsen arányban az erőfeszítés a látható eredménnyel. Persze ennek nem kell feltétlenül így lennie! E rövid ismertetésnek nemcsak riport jellege van, hanem ösztönözni is kíván arra, hogy az ilyen szellemi és lelki ötvözetű alkalmakat ajándéknak tartsuk. A meghívó GÖMÖRI György, HATÁR Győző, SIKLÓS István és THINSZ Géza közreműködésével hirdetett irodalmi estet. Egyedül Thinsz Géza nem a Szigetország lakója. Stockholmból utazott saját költségén Londonba, kizárólag erre az alkalomra. Verseit jórészt «A jó hatványain» c. második (1964) kötetéből olvasta. Őszinteséget és emberszeretetet érzünk verseiben. Mégis, mondanivalója melegségében is megráz és eszméket. Gondolunk többek között a kötet névadó versére. Gömöri György az ország második legnépesebb városából, Birminghamből jött fel a fővárosba. A kissé dacos, de tudatosan biztos előadásmodora mondanivalójának biztosságát támasztja alá. Ha úgy tetszik, politikai költő, bár nemcsak ilyen természetű verseit hallottuk. Előjelek nem határozzák meg. Az ember szabadságát és tisztességét akarja. Ennek példája lehet az a két vers, melyek közül az egyik egy nem túl régen hazatért fiatal költőhöz szól, a másik búcsúvers Amerikától kétéves ottartózkodás után. Siklós Istvánt — Határ Győzővel együtt — már mint kedves ismerőst üdvözölhettük. Mindketten Londonban laknak; első ilyen alkalmunkkor is körünkben lehettek. Siklós István versei mások, talán azt mondhatnánk elvontabbak, mint előadó társaié voltak. Az est sokszínűségét éppen ez gazdagította. Ha versei absztraktak és a mindennapi értelmében nem «érthetők», ha üzenetüket nem lehet «tudni», ez — úgy érezzük — azért van, mert nem közvetlen cselekvésre akarnak indítani. Versei az érzületnek és az öntudatnak a meghatározói. Többször kell őket hallani, hogy üzenetüket mint egy jó szimfóniát az ember vérében dúdolja tovább. Végül Határ Győzőt említjük. Neve már Magyarországon is ismert volt. Az est elnöke vele kapcsolatban Szokrateszt hozta példának, akinek formázó és újat előhozó gondolkodását a szobrász apa és a bába anya egy egész életre meghatározták. Az utalás nem egyenes párhuzam 2
