Utitárs, 1965 (9. évfolyam, 1-11. szám)
1965-06-01 / 6. szám
Péterről, Pálról és egy püspöki körlevéről Az Apostolok Cselekedeteiről írt könyv 4. részében arról olvashatunk, hogy Pétert és Jánost, Jézus tanítványait, egy ízben a jeruzsálemi zsidó főtanács maga elé idézte. Kihallgatásuk után megparancsolta nékik, hogy «ne szóljanak és ne tanítsanak a Jézus nevében» (18. vers). Az apostolok erre azt felelték: «Vajon igaz dolog-é Isten előtt, rátok hallgatnunk inkább, hogynem Istenre?» Tiltakoztak a főpapok és tanácsadóik rendelkezései ellen és bejelentették, hogy tovább is fognak prédikálni Krisztusról. Nem sokkal később az összes apostolt letartóztatták (Ap. Csel. 5:18) és szemükre vetették, hogy nem tartották meg a főpapok rendelkezéseit (28. vers). Ekkor Péter és a többiek így szóltak: «Istennek kell inkább engedni, hogynem az embereknek» (29. vers). Azaz: megint bejelentették uraiknak, hogy Krisztus parancsához hű lelkiismeretük nem engedi meg nékik e rendelkezés megtartását. Ez így is történt. Nem csupán ők folytatták nagy buzgalommal a továbbiakban az E- vangélium hirdetését, hanem mások is, Rádióadásaink Az Utitárs és a Norvég Egyházi Misszió rádióadásait minden pénteken délután középeurópai idő szerint 15,45-kor lehet hallani a 41 méteres hullámhosszon. Nyári programunk: Júl. 2. Szórványkörúton Venezuelában (Pósfay György). Júl. 9. Bibliaiskola XVII. Az irgalmas samáriai (Gémes István). Júl. 16. «A Te akaratod» (Pátkai Róbert). Júl. 23. Hétköznap és ünnepnap (Terray László). Júl. 30. Gyermekeknek. «Ne akadályozzátok őket» (Lunde norvég püspök könyvéből: «Jézus kis barátai»). Aug. 6. Élő víz. (Pósfay György). Aug. 13. Bibliaiskola XVIII. A gazdag és Lázár (Gémes István). Aug. 20. «Jeruzsálem, Jeruzsálem». Aug. 27. Gyermekeknek. «Háladatosak legyetek» (Lunde püspök: «Jézus kis barátai»). Az adások levelezési címe: Norvég Misszió Grensen 19. Oslo vagy az Utitárs szerkesztőségének címe: Innsmöla, Norge prédikáltak így például a szeretetmunka irányítására elhívott István is. Pál apostol — akinek István hamarosan bekövetkező megkövezésénél még más volt a véleménye — néhány évtizeddel később egyik fiatal munkatársát, Timótheust így bíztatja a hozzá intézett első levélben: «Hirdesd az Igét, állj elő vele alkalmatos és alkalmatlan időben» (4. fejezet 2. verse). Ez a bibliai Ige nem egy evangélikus lelkész felszentelésekor elhangzott Magyarországon is, úgyis, mint a püspöki igehirdetés alapígéje, úgyis, mint a szolgálat bibliai meghatározása. Annál megdöbbentőbb, hogy a magyarországi «Déli Evangélikus Egyházkerület Püspöki Hivatalá»-nak ez év májusában kiadott körlevele azt közli a lelkészekkel, hogy «túrista úton levő lelkész, aki arra nem kapott felhatalmazást az egyházkerület püspökétől, külföldön szolgálatokat nem vállalhat!» Magyarán mondva: ha fel is kérik egy igehirdetésre, áhitat tartására, bibliamagyarázatra, azt nem vállalhatja. Nem kívánunk kitérni ezzel kapcsolatban arra, hogy ez a rendelkezés pontosan olyan, külföldön igen elterjedt véleményeket támogatja, amelyek ellen éppen a mai magyarországi egyházi vezetőség annyira igyekszik küzdeni, azaz általa pontosan azokat segíti, akiknek meglátásait cáfolni igyekszik. Arról sem szeretnénk e helyen szólni, hogy ez a rendelkezés milyen kellemetlen helyzetbe juttathatja a túristaként, tehát megánemberként külföldre kijutó lelkészeket. Hiszen a külföldre gyakran utazó jelenlegi magyar evangélikus vezetők jól tudják azt, hogy a legtöbb országban az a szokás, hogyha megtudják egy idegen országból jött lelkész résztvételét egy istentiszteleten, vagy sok esetben csak annyit, hogy a gyülekezet területén tartózkodik, az illető minden felajánlkozási készsége nélkül, meghívják még a magánúton levő lelkipásztorokat is egy igehirdetői szolgálatra, vagy legalábbis arra, hogy Isten Igéjével üdvözölje a megjelenteket és ezáltal is kifejezésre jusson — a helyi gyülekezet lelki építése céljából — a világ különböző pontjain élő keresztyének összetartozósága. Egyesek itt bizonyára megemlítenék azt is, hogy egy ilyen rendelkezés nyilvánvalóan ellentétben áll az Egyesült Nemzetek által kidolkozott és a jelenlegi magyar kormány által is elfogadott Emberi Jogok Egyetemes Nyilatkozatával és, hogy a legtöbb, ún. «szocialista ország» egyházi vezetősége bölcsen tartózkodott ehhez hasonló rendelkezés kiadásától. E helyen inkább azt szeretnénk határozottan leszögezni, hogy egy ilyen rendelkezéssel minden világi vagy egyházi hatóság átlépi azokat a korlátokat, amelyeket a keresztyének számára a Szentírás világos tanítása megmutat. Ugyanaz a Pál apostol, aki a felsőbb hatóságok legmeszszebbmenő tiszteletére is biztatja híveit (Római lev. 13:1-7), azt is mondja, hogy Isten Igéje nincs bilincsbe verve és, ahol az Úr lelke van, ott szabadság van (I. Kor. 3:17). Krisztus utolsó nagy parancsát és a megbízás végrehajtását (. ... tegyetek tanítványokká minden népeket .... Máté 28:19) semmiféle emberi akarat nem korlátozhatja kötelező erővel a hívők számára. Ilyesmi egyébként nem csak keresztyén szempontból elképzelhetetlen rendelkezés, de más szempontból tekintve sem mondható bölcsnek. Az egyháztörténelem nem egy példával szolgál e tétel igazolására. E helyen csak hármat szeretnénk megemlíteni. 1521-ben V. Károly németrómai császár azzal a feltétellel adott útlevelet (zavartalan közlekedést biztosító írást) egy Luther Márton nevűszerzetesnek, ha a wormsi birodalmi gyűlésre való utaztában sehol sem prédikál. Ez a szerzetes — éppen Péter és Pál mondásaira hivatkozva — felülhelyezte magát a feltétleken és útközben több helyen hirdette a Krisztusban megjelent kegyelem drága Evangéliumát. Egy másik alkalommal, a császárhoz intézve szavait, kijelentette, hogy annak, bármilyen hatalmas úr is, a jogköre csak a Tízparancsolat második tábláján meghatározott területre terjed ki, az első táblára nem. Ez Isten területe. Mikor 1529-ben a speyeri birodalmi gyűlés egy olyan többségi határozatot hozott, amely erre az isteni területre hágott át, az Evangélium ott levő hívei ez ellen protestáltak). Ezért nevezik őket — a magyarországi evangélikusokat is — protestánsoknak. 1558 végén vagy a következő év elején egy bécsi magyar diákot, Bornemisza Pétert püspökök maguk elé hivattak, majd a császár elé idéztették, hogy megakadályozzák abban, hogy prédikáljon. Ö minderre ezt felelte: «de mint Szent Pál és Jeremiás mondja maga felől: egy felől féltem, más felől égett a szívem és talám az oldalomon is ki fakadt volna, ha az számot fel nem tátottám volna.» Mi, külföldön élő magyar protestánsok azt reméljük, hogy a mai magyarországi egyházi vezetőség, a fenti lutheri, protestáns és magyar hagyományok hű és bölcs sáfáraként, hamarosan helyesbíti a májusban megjelent rendelkezést legalább azon a ponton, hogy nem tiltja meg a külföldre kikerülő magyar evangélikus i
