Utitárs, 1965 (9. évfolyam, 1-11. szám)
1965-05-01 / 5. szám
TUtn *D (k^ C^>t l KÜLFÖLDÖN ÉLŐ MAGYAR EVANGÉLIKUSOK LAPJA IX. évf. 5. szám Megjelenik havonként 1965. május Az Isten népe Nem feledhetjük el, hogy felekezetközi beszélgetésinknek újabb fázisába érkeztünk el. Túl vagyunk mostmár azon, hogy egymásnak bizonygassuk a beszélgetés szükségességét és fontosságát. Alaposan ismerjük az évszázados küzdelemből a másik hibáit (kevésbbé a sajátjainkat!). Pontosan megtanítottak arra, hogy a másik véleményében mi a negatívum. Emlékezzünk vissza gyerekkorunk kátéira, hittankönyveire, amelyek nem fukarkodtak, ha a másik fonákságait lehetett kiteregetni. .. Beszélgetésünk új szakaszában meg kell tanulnunk örülni annak, ha a másik oldal jót mondott és eredményt ért el! Örülnünk kell annak, hogy nem csak mi mondhatjuk magunkénak az igazságot, hanem hogy a másik is birtokába jutott, még akkor is, ha véleményünk szerint, csak részigazságnak! Ilyen öröm ért, amikor a II. vatikáni zsinat legutóbbi szakaszán hozott, az egyházról szóló határozatot olvastam! Részigazság felfedezésének lecsapódását láttam benne, s ez megörvendeztetett! Örültem, hogy a határozat szerint, a keresztyén nép az «Isten népe». Nem feledhetjük el ugyanis, hogy a római katolikus teológia szerint eddig csak a klérus alkotta az egyházat és nem a nép! S ezt az így alkotott egyházat szerették «Krisztus misztikus testének» nevezni a teológusok. Ez a páli teológiából származó, eléggé vitatott kép még a középkorból maradt ránk, de a római katolikus egyháztanban egyeduralomra tett szert. Az utóbbi 20 esztendő rk. teológiájában aztán ezen a téren nagy változás állott be. Különösen Yves Congar francia teológus tett ezen a téren sokat, amennyiben az egyháztant, mint korunk igen nagy kérdését, egész munkássága közepébe állította. Hogy tehát a zsinat ilyen címet adott az egyik határozat fejezetének: az Isten népe, — ez igen-igen örvendetes tény! A határozatban meglepő a tág perspektíva: mindenki számára lehetségesnek tartja az Isten népe tagjává való válást! Éhez feltételként a krisztushitet említi, s hiányzik belőle a szokott leszűkítés, mert még csak nem is azonosítja egyszerűen az Isten népét a római katolikus egyházzal! Tudnunk kell, hogy ez a felismerés nem véletlenül került bele a határozatba. Gondos munka előzte meg. Kutatások, amelyek merték félretenni a skolasztikus tételeket, volt bátorságuk felhívni a figyelmet egy oldalúságokra, szembenéztek féligazságokkal. E tanulmányok mögött ott állnak a főleg XII. Pius pápa által szorgalmazott, római katolikus* bibliai tudományok! Ez a bibliakutató munka ma lassan-lassan az első vonalba kerül és nem lehet már komoly bibliai kutatást végezni a véleményére való hallgatás nélkül! Kell, hogy egyházaink eszmélkedjenek, mert hamis biztonságérzetbe ringathatja őket az, hogy ők magukat az «Ige egyházainak» szerették titulálni — szemben a római egyházzal! Ma már mérlegre kell tenni a régi képeket a «leláncolt bibliáról», s a véleményt, miszerint a római egyház tiltja híveinek a bibliaolvasást! Nem szabad megfeledkeznünk arról, hogy talán egy felekezetnél sincs annyi mozgás, szervezkedés, tanítás a Bibliával kapcsolatban, mint éppen a katolikusoknál! A Krisztus testéről szóló bibliai képet mi sem vetjük el, mint az Egyház képét. Mindig csak az volt a véleményünk, hogy ez a bibliai kép, minden helyessége ellenére, sem tudja kifejezni azt a hallatlan gazdagságot, amit a szentírók az Egyházról elmondani akarnak! Főleg pedig az ellen tiltakoztunk, hogy ennek a képnek konzekvenciáit a hierarchikus egyházfelépítés igazolására használják föl. Mert az Újtestámentum pl. király papságnak, szent nemzetségnek, Isten szőlejének, de emberi testhez hasonlónak és vándorlók közösségének is nevezi az Egyházat! Nem is beszélve arról, hogy Pál első korintusi levele csak úgy halmozza a képeket: hol a Szentlélek templomának nevezi az egyes keresztyén testét, hol az Isten szántóföldjének vagy Isten épületénk titulálja a gyülekezetét. Kétségtelenül jól választottak a zsinaton, amikor az «Isten népe» bibliai fogalmat választották. A kifejezésnek igenigen régi, bibliai gyökerei vannak! Ezekre a határozat utal is. Az Isten népe már az Ószövetségben igen nagy szerepet játszik: őt választotta ki az Isten, őt jelölte ki szövetsége hordozójává. S amikor ez a szövetség az egy, fajilag homogén néppel megromlott, akkor Isten már előre bejelentette, hogy új néppel új szövetséget fog kötni. Tudjuk, hogy Krisztus követőinek serege milyen magától értődőén vallotta magát az igaz istennépnek, amelybe mostmár nem faji, biológiai alapon kerül bele az ember, hanem a Jézus Krisztusba vetett hit által. Ismerjük éppen Jakab forradalmi bejelentését az első «zsinaton», amikor elmondta, hogy «Isten
