Utitárs, 1965 (9. évfolyam, 1-11. szám)
1965-01-01 / 1. szám
uTirm Kl oldi lelkészek A Budapesten megjelenő Evangélikus Élet egyik decemberi számában «Magyar evangélikus lelkészek itthon és külföldön» címmel részleteket közöl Káldy Zoltánnak egy beszédéből, melyben, a déli evangélikus egyházkerület közgyűlésén, magyarországi lelkészek külföldi utazásairól és a külföldi magyar evangélikus lelkészekről tett említést. A lap nyomán közöljük a beszédnek azt a részét, melynek címe: «A külföldön élő magyar evangélikus lelkészek és hazai egyházunk viszonya». Szerk. • r Külföldön élt magyar evangélikusok lapja. Szerkesztő és kiadó: Terray László PrestegSrden, lnnsmfila, Norge. A szerkesztő bizottság tagjai: Gémes István, Kótsch Lajos, Pátkai Róbert. A lap ára egy évre 2,00 US dollár. Dicséret és bírálat Lapunk más helyén közöljük Káldy Zoltán püspöknek a külföldi magyar evangélikus lelkészekről tett nyilatkozatát. Kijelentései aligha okoznak meglepetést azoknak, akik tudják, hogy az utóbbi években lelkészi gyűléseken ismételten heves támadásokat intézett névvel megnevezett külföldi magyar lelkészek ellen. A meglepő az, hogy most írásban is megismétli, hogy külföldi magyar evangélikus lelkészek a valóságnak meg nem felelő híreket terjesztenek, s a magyar nép és evangélikus egyház munkáját «állandóan kritizálják».. Minden önkényuralomnak jellemvonása, hogy bírálatot nem tűr meg, csak dicséretet. Nem kerülheti el figyelmünket, hogyan jelenik meg minden külföldi látogató nyilatkozata nyomtatásban, ha van benne valami, ami dicséretnek tekinthető, — akár ismerős az illető a helyzettel, akár nem. Még egy egyszerű udvariassági köszönőlevél is kéthasábos cikké válik az Evangélikus Életben, mihelyt elismerést tartalmaz valamilyen vonatkozásban. Ha azonban bírál valaki, akkor — «a valóságnak meg nem felelő híreket terjeszt». A kritikai hangok bizony nem hiányoztak lelkészeinknél, s az Utitárs hasábjain sem. Mondanivalónk azonban soha nem irányult a magyar nép vagy az egyház népe ellen. Az egyház népét csodálatunk illeti, áldozatkészségéért, az evangélium iránti hűségéért, felelősségvállalásáért. Az egyház népe felé a külföldi egyházak is megbecsüléssel fordulnak, s őszinte érdeklődésük annak szól. De amint a külföldi egyházak, úgy a külföldi magyar evangélikus laikusok és lelkészek is aggodalommal szemlélik annak az egyházi vezetőségnek a működését, amely önként dobja el az egyháznak egyezményben biztosított igeszolgálati lehetőségeit, és amely — ép amikor a magyar közéletet a liberalizálódás jellemzi — Krisztus szolgáihoz méltatlan módszerekkel kormányozza az egyházat. A külföldi egyházak nem egykönnyen térnek napirendre a magyar egyházi veze«Köztudomású, hogy több magyar evangélikus lelkész él nyugati országokban, elsősorban az Észak-amerikai Egyesült Államokban, de Nyugat-Németországban, Svédországban, Norvégiában és Dél-Amerikában is. Ezeknek egy része még 1945 előtt került külföldre, mások 1945 körül és ismét mások 1956-ban A lelkészek túlnyomó része odakint magyar nyelvű gyülekezetben szolgál, kisebb része azonban az őket befogadó ország nyelvén szolgál nem magyar nyelvű gyülekezetben. A kint élő magyar evangélikus lelkészek nagyobb része a maga munkakörében hűséggel és becsülettel szolgál és valamilyen formában igyekszik kapcsolatot tartani egyházunkkal. Velük kapcsolatban az a véleményünk, hogyha úgy döntöttek, hogy külföldön szolgálják az evangélikus egyházat, azt tegyék továbbra is hűséggel. Egy elfelejtett . . . dent rosszul csináltak és mindent jól a luteránusok! Távol áll tőle minden ilyen beszűkülés! ö csak az egyház elesettségét látja, s a békés-bihari keresztyéneknek — nyilván híveknek és papoknak egyként — a (luteri értelemben vett) reformálás szükségességét szeretné szívébe vésni! Természetes, hogy érvei a Lutherék által is hangoztatottak, de úgy, mint amazok sem, ő sem akarja a fürdővízzel együtt a gyermeket is kiönteni! Sajnálatát fejezi ki pl. a gyónás elhagyása fölött, de ugyantőség kínos helsinkii fellépése felett. Van aki arra is emlékszik, hogy a helsinkii világgyűlés után is «hamis hírek közlésének» vádját emelte Káldy Zoltán, — akkor a sajtókonferenciáján résztvett skandináv sajtó ellen .... Az pedig köztudomású, hogy az egyházban fenyegetések, kényszernyugdíjazások és — áthelyezések egymást követik és új, hierarchikuscentralizáló tendenciájú törvényekkel ehhez most «jogi alapot» is igyekeznek teremteni. Mindezt nem a külföldre most seregestül utazó túristáktól kell megtudni, híradója és hű tükre mindennek maga a magyarországi egyházi sajtó. Az egyház ilyen vezetésének teológiai alapja nincsen. Legfeljebb egyházon kívüli példaképei lehetnek. Hogy ezt szóvátesszük, azt épen a magyarországi evangélikus egyház és annak népe iránti féltő szeretetünk diktálja. És tudjanak hazai egyházunkról és magyar hazájukról megbecsüléssel beszélni. Sajnos, vannak a külföldön élő magyar evangélikus lelkészek között kisebb számmal olyanok is, akik hazánkról és hazai evangélikus egyházunkról valóságnak meg nem felelő híreket terjesztenek, népünk kialakuló új életét és egyházunk munkáját állandóan kritizálják. Véleményünk szerint ezek a hangok egyre kevésbé illenek bele abba az őszinte viszonyba, amely egyházunk és a külföldi egyházak között mindjobban kialakul. E mellett az a meggyőződésünk, hogy nincs erkölcsi alapja a kritizálásnak azoknál a külföldre ment magyar evangélikus lelkészeknél, akik elhagyták hazájukat és nem segítették kialakítani egyházunk és népünk új életét a világháború után.» (Folyt a 2. oldalról) akkor a szentség két szín alatt való kiszolgáltatásának elhagyását is; tud a papok tudatlanságáról, de a jócselekedetek fontosságáról is. De Ozorai nem gyűlölködik, nem átkozódik, sőt éppen, töredékben megmaradt könyve legelső mondatával is az egyház (és nem valami kifejezett luteránus egyház!) fennmaradásának elengedhetetlenségét hangoztatja: «__ azzon képpen azt kivannia az Ur Isten mindön embertül, hogy az egyházba lakiék ...» * # • Becsüljük meg Ozorai Imre, békési prédikátort! Emlékezzünk rá büszkeséggel és kegyelettel! Úgy is, mint az önálló magyar prózairodalom atyjára, úgy is mint első luteránus szellemben gondolkozó és író prédikátorunkra, s úgy is, mint a, minden más szemponttól mentesen csak az Egyház javát kívánó reformátorunkra! Ozorai valamennyiünk értéke, s hálát kell adnunk érte Istennek! Gémes István. Madrid. Spanyolroszágban új törvény készül, mely a protestánsok helyzetét szabályozza és számukra az eddiginél nagyobb szabadságot biztosít. Az előkészítő munkálatokról a spanyol közvélemény eddig csak külföldi lapokból értesült, de szeptemberben már spanyol lapok is hírt adtak róla. 3
