Utitárs, 1964 (8. évfolyam, 1-11. szám)
1964-12-01 / 11. szám
Két nagy evangélikus nevelő emlékére r Francke Ágost Herman és a «magyar Francke» Tulajdonképpen 1963-ban kellett volna e pár hasábnak az UTITÁRS oldalain megjelenni. Akkor ünnepelte az evangélikus keresztyénség az egyiknek háromévszázados születési évfordulóját. A másik nagy nevelő pedig száz évvel azelőtt fejezte be földi életét. Hogy ezen utóbbi évfordulóról hányán emlékeztek meg, azt nem tudom. Éppen ezért méltó, hogy mi, magyar evangélikusok ne felejtkezzünk meg róla, hiszen, ha származása szerint nem is volt magyar, magát népünk ügyével azonosította és ennek következményeit le is vonta. I Vrancke Ágost Hermann neve nem ismeretlen azok előtt, akik iskolai tanulmányaik során még tanulhattak egyháztörténelmet. Lübeckben született, a Keleti tenger partja mellett, de hamarosan Középnémetországba került. Édesapja, aki Kegyes Ernő szász herceg szolgálatában állott — ez a német fejedelem volt az, aki missziói céllal a mai Ethiópiába, ahol az Evangélikus Világszövetség nagy rádióadója működik, egyházi küldöttséget indított útnak — gondos neveltetésben részesítette. Alig volt 22 éves, már tanár lett Lipcse városában. Már akkor a Szentírás tanulmányozása céljából egy «Collegium Philobiblicum»-ot (Bibliaszerető társaságként fordíthatjuk ezt magyarra) szervez, amelynek a következtében vallásos ébredés kezdődik a diákok, sőt a lipcsei polgárok között is. Persze, az idősebb tanárok mindezt nem nézték jó szemmel és a fiatal Franckenak el kellett hagyni az azokért számot kell adnunk Istennek! Az Ö hosszútűrése nem értendő félre: Ö azért vár, hogy mindenkinek alkalma legyen a megtérésre. Ebben a reménységben kell krisztustanítványoknak várniok az új eget, új földet, amelyben majd békesség és igazság lakozik. Amíg azonban ez el nem jön, felelős életet kell élniök, munkájuknak utána kell nézniök. János három levele valószínűleg nem kifejezetten valami tévtanítók ellen íratott. Mégis vannak kijelentéseik, amelyekből a kisázsiai keresztyén gyülekezetek életét veszélyeztető irányzatokra következtethetünk. Ezek valószínűleg odáig merészkedtek gőgjükben, hogy Jézust Krisztust, mint történelmi valóságot teljesen tagadták. Azt mondhatták, hogy Jézus Krisztus valaha létezett, de soha el nem jött testben erre a világra. János keményen szállt e nézetekkel szembe, s kijelentette, hogy aki ilyet mond és tanít, az antikrisztus. De azt is kijelentette, hogy az igazi Jézushoz-tartozás nem valami álszent rajongásban van, amelyben semmi helye a testvér szeretetének. Istenhez, egyetemet. Először Erfurtban vállal lelkészi állást, de ellenfelei ott is lehetetlenné teszik helyzetét. A Halle melletti Glaucha községben lesz ezután lelkipásztor és a nagyhírű Spener beajánlja az új Halle-i egyetemre, a keleti nyelvek előadójának. Ekkor lép házasságra Wurm Anna Magdalénával. Annak ellenére, hogy ismét akadémikuskörökben forgolódhat, nem felejtkezik meg a reábízottakról, azaz az egyszerű népről. 1695-ben a papiakon szegény gyerekek számára iskolát és diákotthont alapít. Az intézménynek hamarosan olyan viszhangja támad, hogy jobbmódú polgárok is megkérik Francket, vegye fel gyermekeiket az általa alapított és vezetett iskolába. így hamarosan megalakul a fizető tanulók számára a polgári iskola. Persze, tanerőkre van szükség! így a következő lépés egy tanítóképző és egy árvaház megszervezése. Most már a nemes ifjak szülei is érdeklődnek és 1697- ben megalakul a latin iskola, a gimná-Krisztushoz tartozásukat a keresztyének éppen azzal mutatják meg, hogy «nem szóval szeretnek, hanem cselekedettel és valóságban». Nem csoda, ha a jánosi leveleknél olyan erős az etikai mondanivaló! János ugyanis azt akarja komolyan olvasói szívébe vésni, hogy milyen gyakorlati következményekkel jár (és kell járjon!) Krisztus követése. Nem nehéz észrevenni, hogy azok az ellenvetések, amelyek ma a keresztyénség ellen irányulnak, legrégibb gyökereiket már ebben a bibliai időben földbe eresztették! Legfeljebb formájuk, kifejezéseik, stílusuk «modernizálódott», de alapjában véve egy kérdés az, amellyel nem tudnak megbirkózni: nem tudják megkerülni Jézus Krisztust! Gúny, belemagyarázás, féktelen düh, ócsárlás és flegma legyintés, — mind-mind csak egy-egy védekezési, ill. támadási módja az embernek! Mert Jézus Krisztus — sokszor még keresztyéneknek is! — ma is a legnagyobb botránykő! Gémes István. zium. Mindezek egyelőre ideiglenes épületekben vannak elhelyezve. Egy évvel később azonban sikerül Franckenak megvenni az egyik volt vendéglő épületét, amelyet egy arany sasmadár díszített, amikor ez a jelvény a vendéglő cégére volt. Ésaiás könyve 40 : 31-re (... .akik az Úrban bíznak, erejük megújul, szárnyra kelnek, mint a saskeselyűk. .. .) emlékezve, ez a jelkép lesz az intézetek jelvénye. Azok a «Halle-i Nevelési Intézmények» (Hallesche Erziehungsanstalten) nevet veszik fel, az alapító lelkében pedig ott él a vágy, hogy azokat igazi «Christianapolis»-szá (Krisztus-várossá) fejlessze ki. Tevékeny keresztyénségre és a világban való jó forgolódást elősegítő bölcseségre akarta Francke a reábizottakat nevelni. Szigorú rend, a napi feladatok pontos idejének a meg határozása, jutalom és dicséret teljes hiánya jellemzi módszerét. Egy, az akkori időben modernnek számító gyógyszertár és nyomda is kiegészíti az intézményeket és az azokban való munka gyakorlati kiképzést is nyújt a növendékeknek. Persze, mai szemüveggel nézve az elmondottakat, azok jelentősége nem olyan nagy, hogy arra az emberek felfigyeljenek. De abban az időben, amikor még az államok, illetve a világi felsőbbség nem tartotta feladatának azt, hogy a népnevelésről gondoskodjék, és különösképpen a szegényekkel és árvákkal nem törődött szinte senki, egy ilyen alkotás európahírű lett. I. Frigyes Vilmos porosz király Francke nevelési elvei alapján szervezte meg országában a közoktatást. Sok külföldi diák tanult a Halle-i intézményekben, nem egyből lett híres államférfi egyházi vezető, és tudós. De Francke nem csak mint nevelő volt ismert, hanem mint az Egyház ökuménicitását (egyetemességét) szívén viselő keresztyén is. Már 1695-ben felveszi az oroszországi keresztyénekkel a kapcsolatot, levelezik magyar, erdélyi, osztrák, hollandus, angol, olasz, francia evangéliumi keresztyénekkel. Legjelentősebbek azonban északi kapcsolatai: a dán király kérésére három tanítványát küldi ki Délindiába misszionáriusként, akiknek munkája nyomán megkezdődött a modern evangélikus misszió. Ugyancsak Francke volt közvetve az, aki az első, jelentős egyházi munkát végző evangélikus lelkészt Északamerikába küldte Mühlenberg Henrik Melchior személyében. Ez a lelkész szervezte meg 1748-ban az első evangélikus egyházi közösséget, a «Ministerium of Pennsylvania»-^ amelyből a ma több, mint 3 millió evangélikust magában foglaló «Lutheran Church in America» fejlődött ki. Mindezen feladatok elvégzése mellett évente félmillió példányszámban kiad vallásos iratokat, szerkeszti és kiadja a világ első exegetikai (Szentírást magyarázó) tudományos folyóiratát. 1698-ban teljesidejű egyetemi tanár lesz Halle-ban, majd 1715-ben a Szent Ulrik templom 7
