Utitárs, 1964 (8. évfolyam, 1-11. szám)
1964-09-01 / 8. szám
2. Mint véletlen látogató. Az előző kötetek ismeretében is nehéz kiválasztani a baseli konferencia emlékei közül azokat, ami másokat is érdekel, hiszen nekem minden új volt. Magamról csak annyit: tanulmányi céllal tartózkodom Nyugaton, ősszel viszszamegyek Magyarországra. Úgyszólván véletlen ajándék volt a konferenciai részvételem. Ugyanakkor életem legszebb emlékei közé fog tartozni ez a Huppon eltöltött hét. Mindenek előtt talán legmélyebb benyomása annak az egymáshoz tartozásnak, őszinte családiasságnak a hangulata volt, ami a konferencia alaptónusát adta. Nagy örömöt okozott látni, mennyi őszinte érdeklődéssel fordulnak hazai ügyeink-bajaink felé. Örülhettem az igazi emberi, egészséges szemléletüknek, amely objektiv igyekezett mindig lenni, egy irányban sem elfogultan. Gondolok itt elsősorban Ujszászy Kálmán beszéde után kitört vitára. Megalkuvás vagy nem a beszédnek a rendszerrel való együttműködésről szóló része? Érdekes módon Jugoszláviából jött társunk ítélt a legélesebben, a többiek szerint el kellett ezt mondania, hogy egyáltalán megkaphassa ezt az állást, de százszor inkább beszéljen így, hogy ilyen ember kerüljön erre a fontos helyre, mint esetleg másvalaki, aki működésével sokkal kevésbé tudna használni. Ez csak egy példa, de többet is idézhetnék, amikor igazán az otthoni dolgok okosabb előrejutását, az igazi érdekek megragadását tartották szem előtt, mind az előadók, mind a vita résztvevői. Teljes joggal és aggódással emlékeztettek minket arra a bizonyos Kölcsey féle aktiv hazaszeretetre, amiről otthon manapság olyan könnyen megfeledkezünk. Sokszor volt alkalmam emiatt titokban szégyenkezni. A konferencia mottója: új ég — új föld. Ügy érzem sikerült az előadóknak mindegyiküknek ennek a gazdag tartalmú irányvonalnak megfelelően egy-egy részletkérdéssel behatóan, aktiv gondolatokat ébresztőén foglalkozni. Üj ég — jólesően lepett meg a résztvevők élénk vallási érdeklődése. Először is gyakori bibliaolvasásuk, másrészt a «mit tegyek» kérdésével szorosan összefonódó «hogyan tovább új módon», a mai élet körülményeihez alkalmazkodva, nem akarva, hogy a lelki élet színvonala elmaradjon a szellemi életétől. Nagyon sok gondolatébresztő dolgot hallottunk a hiába való hitről, a csak külsőségekben megnyilvánuló, üres megszokássá, formalitássá vált hitélet értéktelenségéről. Jól esett saját régebbi, de csak halványan körvonalazódó gondolataimat sűrítve, mindjárt a praktikus oldallal összefonódva viszonthallani. Érdekes, tanulságos volt a «Hol van a te Istened» probléma felvetése. Új föld — reménykedni kell és dolgozni érte. Sokat, ügyesen és keményen. Nem könnyű, de rajtunk is áll, milyen lesz utódaink világa. Azt hittem fárasztó, komoly hangvétel fog uralkodni, — és milyen kellemesen csalódtam. Igaz, sok volt az értékes, színvonalas előadás, de úgy elosztva, hogy ne okozzon túlterhelést a többé-kevésbé feszülten figyelő fejekben. De nehéz volt koncentrálni a nagyon szép, de fárasztó baseli kirándulásnap után. Szívből kívánom, hogy a további konferenciák is ilyen lelkesen és igazán szépen sikerüljenek mint az 1965-ös baseli. Hálásan köszönöm a részvételi lehetőséget. —h 3. A messziről jött résztvevő szemével. Tekintettel arra, hogy állandó munkahelyem az újvilágban van és csak ritkán jutok vissza Európába, ahol eddigi életem majdcsak két harmadát leéltem, úgy érzem, hogy származásom jó alapot jelent ahhoz, hogy jelenségeket és eseményeket jobban megértsek, mint azok, akik nem ezen a régi földrészen születtek, míg «messziről jött voltom» talán tárgyilagosabb és különlegesebb látószögből való megfigyelésekre ad alkalmat. így az alábbiakban rá szeretnék mutatni az 1965-ik évi Hupp-i Magyar Evangéliumi Ifjúsági Konferencia néhány olyan mozzanatára, amely különösképpen megragadott engem, «messziről jött» résztvevőt. A konferenciák történelmi jelentősége. Kicsit megdöbbentett Huppban az, hogy kevés szó esett az immár hatodszor megrendezett Európai Magyar Evangéliumi Ifjúsági Konferencia történelmi jelentőségéről. Nem volt eléggé tudatos a résztvevők lelkében az, hogy ők most egy, a világban egyedülálló alkalmon vesznek részt. Ugyanis, tudomásom szerint ma ilyenjellegű konferenciát otthon nem szabad rendezni, mert ilyesmire nem ad lehetőséget az állam, amely megszabja azokat a kereteket, amelyek között az E- vangélium hirdetése folyhat. Az Újvilágban vagy az egyes magyar gócpontok közti leküzdheteleniil nagy távolságok miatt, vagy más okok miatt nem sikerült hasonló összejövetelt létrehozni. Ha voltak is kisebbjellegű vagy egyes országokon belül tartott ifjúsági találkozások, amelyek középpontjában az Evangélium hirdetése állott, maga az a tény, hogy I960 óta rendszeresen folyt a Nagyhét alkalmával rendezett konferenciákon ilyenjellegű ifjúsági munka és ezen alkalmak igehirdetései, előadásai nyomtatásban megjelenve hozzáférhetővé váltak a világ különféle pontjain élő érdeklődők számára, kiemeli a nagyheti konferenciákat a többi sorából. Erre utal az is, hogyha Venezuelából Európába került diákokhoz eljut a tervezett konferencia híre, azok — legtöbb esetben — megragadják az alkalmat és igyekeznek azon résztvenni. Az a reménységem, hogy a jövőben a konferenciák történelmi jelentősége még jobban ki fog domborodni mind azok célkitűzésében és programmjában, mind a rendezők és résztvevők tudatában. A konferenciák jelentősége Isten országa szempontjából. Valamikor diákkoromban legkedvesebb élményeim közé azok a cserkésztáborozások tartoztak, amikor néhányan elindultunk nagy hátizsákokkal és sílécekkel egy Mátrában fekvő kis falú felé, hogy ott a karácsonyi szünet második részét eltöltsük. A télitábor célja a sízés gyakorlása, a tél örömeinek élvezése volt. Mégis azt mondhatom, hogy most, két évtized után, sokkal nagyobb jelentőségűnek tartom a fent említetteknél azokat a kályhakörüli esti órákat, amikor egy-egy egyetemi hallgató, kezdő tisztviselő, iparosember vagy más fiatal (de sohasem lelkész, mert lelkésztagjaink nem jöhettek az ünnepek alatt velünk!) elővette a Szentírást és bibliaórát, áhítatot tartott. Bizonyságtételük nem gondolataik nagyszerűsége miatt volt átütő erejű, hanem mert láttuk: kereső, Valakibe kapasztkodni szerető életük bizonysága van mögöttük. Egyszóval: nem a sízés megtanulása és gyakorlása, hanem az Evangélium hozzánkszólása tette igazán értékekké ezeket az alkalmakat. A Hupp-i konferencián is volt sok mindenről szó, ami — lehet, hogy érdekes, de — később le fog peregni az emlékek aranymosó szitáján. Én hiszem, hogy ami igazán evangéliumi, az fog elkísérni minket életünk további útján, mert csak az marad hasznos és draga kincsként meg egy igen sok változást magával hozó világban. Hogy félreértés ne essék: nem akarom ezzel azt mondani, hogy csak az igehirdetések, áhitatok, bibliatanulmányok voltak ebbe a kategóriába sorolhatók és a többi programmpont csak másodlagos értékű volt. Hadd mondjam e helyen el azt, amit másoktól is hallhattam, hogy pld. a bázeli irodalmi est jelentősebb evangéliumhirdetés volt, mint sok prédikáció vagy irásmagyarázat, amely pedig tudatosan ilyen akart lenni. Amikor a konferenciának az Isten országa szempontjából való jelentőségét megemlítem, akkor azt is kívánom, hogy bárcsak a rendezők és a résztvevők a jövőben még inkább ebben látnák meg az összegyiilekezés értelmét. Nem az áhítatok, igehirdetések számának a szaporítására gondolok, hanem arra, hogy éljünk az alkalommal, használjuk ki a lehetősé-6
