Utitárs, 1964 (8. évfolyam, 1-11. szám)
1964-07-01 / 6-7. szám
akik konferenciáink feladatát nem egy nagyhétre terve2ett «irodalmi esték» megszervezésében látják. De hiba lenne ezt a szolgálatot csak úgy látni, mintha konferenciánkon kizárólag, vagy legalábbis döntő mértékben «irodalmi evangélizáció» folyna, csak azért, mert konferenciánknak irodalmi programja is van. Ugyancsak hiba lenne az evangéliumi jelleget és kifejezést csupán az e világtól elvonatkoztatott dolgokra monopolizálni. Nem teszi «evangéliumibbá» egy konferencia jellegét, ha annak résztvevői kizárólag kegyes és istenfélő emberek, de «evangéliumatlanná» sem, ha annak résztvevői történetesen egyházias-világias színezetű emberekből tevődnek össze. Az evangélium e világ emberiségének adatott lehetőségül, reménységül. Hirdetésének feladata elvesztésre ítélt világba adatott s a hirdetője is ehhez a világhoz tartozó «szegény bűnös ember». Krisztus követői itt a világban nem úgy élnek, letébe, a jelen társadalom politikai és gazdasági problémáiba. Nem hirdethetjük az evangéliumot e világtól elforduló pesszimista életideálként. De nem prédikálhatunk igazi evangéliumról világnézetünk és világhelyzetünk igazolására sem. Az evangélium, amelyről bizonyságot tehetünk, az Isten üdvözítő és megigazító igéje, amely tiszta és világos, biblikus és keresztyéni, ha azt evangéliumnak hagyjuk; ha azt Istentől kapott formájában éljük és tolmácsoljuk. És ez az evangélium az élet reális formáiban keresi a kapcsolatot az emberrel. Ez a reális forma az evangélium számára a mi világunk, amelyben mi élünk. Az evangélium a világ emberiségének adatott. Ha e világ emberiségének összetételét összevetjük konferenciáink résztvevőinek összetételével, az evangélium szempontjából a kettő között nincs különbség. UgyanElőadás után. mint a már beteljesedett Istenországának a megdicsőültjei, hanem reménykedésben és szolgálatban az Ö országának eljöveteléig. Feladatuk ebben az Istentől elfordult világban cselekedni Isten akaratát — szívesen, jóakarattal. Hirdessék ebben a világban az evangéliumot, amely nem ebből a világból való, hanem Istentől adatott önmaguk és embertársaik reménységére és megmentésére. Az olyan keresztyén élet, amely felszabadultnak érzi magát a felelősségtől és minden szolidaritáson alapuló kötelezettségtől az elesett világgal kapcsolatban, az nem más, mint a maga «istenélvezetében» elkülönült élet. A keresztyén élet valósága szeretetközösség — az Istenben való közösség bázisán — a naponkénti bünbocsánatban és a napi hivatás teljesítésében. Az evangélium «e világban» egyoldalú hangsúlyozásának következményeit valamennyien jól ismerjük. Ezzel a felfogással az emberiség radikálisan kiszakította az evangéliumot annak «időtörténeti» keretéből, az eszkatológus távlatból és beültette valóságunk világába. Beillesztették a modern világképbe, a jelen kulturszemiéolyan bűnösök és ugyanúgy megváltásra szorulók vágjunk, mint az emberiség egésze. Emberileg bírálva talán a lehetőségeink kedvezőbbek, hiszen egy nyelvet beszélünk. Értelmiségi hivatásaink külömbözősége ellenére közös «szótárt» használhatunk gondolataink kicserélésénél: a magyar irodalmat. Ajándéknak tekintem, hogy ezt a szótárt használhatjuk, mezőgazdászok, technikusok, mérnökök, orvosok, jogászok és teológusok ezen keresztül fejtegethetik szemléleteiket hivatásuk világában. Abban a hivatásban, amit ebben a világban kell betölteniök a Teremtő Isten akaratából. Ez csupán formai lehetőség: a tartalmat Isten töltheti ki egyedül. Az evangéliumi keresztyén életnek a földi hivatásban való helytállás a tükörképe. Az evangélium szelleme nem hiányzott a konferenciánkon elhangzott irodalmi előadások tartalmából sem, hiszen azokból a helytállás bizonyságtevőiről hallhattunk. Konferenciáinkat is, miként a nagyvilágot, Isten «műhelyének» tekinthetjük. Ebben a «műhelyben» az a feladatunk, hogy Isten akaratát cselekedjük szívesen, jóakarattal. . . . Koltai Rezső , (Uppsala) «Európai» •— «Konferencia» Hamár európai fiatalságunk nagyheti találkozói elnevezése körül megindult a vita, nem mulasztom el az alkalmat, s válaszolok azoknak, akik •— főleg csoportosulások részéről — fennakadtak a «konferencia» elnevezésen, mivel a fogalmat «általános szakmai, tudományos vagy tanulmányi kérdésekkel foglalkozó értekezlet», esetleg «nemzetközi» találkozók elnevezésére érzik megfelelőnek. «A magyar nyelv értelmező szótára» — (Budapest, 1961. IV. kötet 302. old.) megállapításával válaszolok: «Protestánsoknál rendszerint az ország különféle részeiből összehívott ifjúság számára rendezett, általában több napos gyűlés, amelynek során vallási és erkölcsi tárgyú előadásokat, hozzászólások követnek.» A szótár ehhez még megjegyzi, hogy a szónak ez a vallási értelme «elavulóban» van. S mivel «az ország különféle részéből» helyett mi Európa különböző országaiból hívjuk össze az ifjúságot, ne feledkezzünk meg erről a jelzőről sem. Egyszóval: Európai! A teljes és pontos elnevezésnél ez is használatban van. Kár, hogy a hozzászólók erre nem tértek ki. Pedig nem is olyan lénygtelen. Maradjon hát meg az Európai Magyar Evangéliumi Ifjúsági Konferencia elnevezése a jövőben is. Ez csak javaslat és kérés! Annál nem több, de nem is kevesebb! Szépfalusi István (Bécs) Hírek Salzburg. Ausztriai gyülekezetünk egyháztanácsa pünkösdkor tartotta évi rendes összevont ülését Salzburgban. A tanácsülés foglalkozott a Magyar Lelkigondozói Szolgálat időszerű kérdéseivel, tárgyalt a jövő terveiről, és összejövetelek formájában ápolta a kapcsolatot a helyi magyar protestáns istentiszteleti gyülekezettel és a salzburgi osztrák evangélikussággal. A megelőző évek pünkösdi egyháztanácsi ülései Bécsben és Grazban voltak. Bécs. Tavaly nyáron a helsinkii laestadiánus diákotthon a bécsi gyülekezettől magyar népi hímzésű térítőt kapott ajándékba «magyar szoba» első magyaros berendezési tárgyaképen. Bécsben most varrókor alakult, mely finn és egyéb diákotthonok számára készít «magyar-szoba» berendezést. A varrókor vidéki «bedolgozókat» is szívesen fogad, de csak népi hímzésű mintákkal készített darabokat vesz át (ágy- és párnahuzatok, falvédők, térítők, függönyök stb.)valamint magyar képzőművészeti alkotásokat. 6
