Utitárs, 1964 (8. évfolyam, 1-11. szám)
1964-07-01 / 6-7. szám
ujjmí Slagelse — Königstein — Megfigyelek észrevételei — (A Slagelsében megtartott 5. Európai Magyar Evangéliumi Ifjúsági Konferenciáján részt fett a Pax Romana Szövetség magyar tagozatának megfigyelője. A Pax Romana Szövetség 6. Kongresszusán, Königsteinben az Evangéliumi Ifjúsági Konferenciát 3-tagú küldöttség képviselte megfigyelői minőségben. Az egyik megfigyelő észrevétele az alábbi írás.) Külföldön élő magyar evangélikusok lapja. Szerkesztő és kiadó: Terray László Prestegárden, Innsmpla, Norge. A szerkesztő bizottság tagjai: Gémes István, Kótsch Lajos, Pátkai Róbert. A lap ára egy évre 1,50 US dollár. A jézusi ember Ez a beszélgetés — amelynek befejező részét a párizsi «Magyar Műhely» 1964 március 15-én megjelent száma alapján közöljük — Weöres Sándorral költészetről, költőkről és eddigi életművéről 1963 szeptember 4. délelőtt folyt le, az Angol Rádió fölkérésére, egyik stúdiójában, irodalomtörténeti adaléknak. Negyvenhat percig tartott és hangszalagra van rögzítve. Cs. Szabó: Befejezésül szeretnék még egy kérdést feltenni, ami régóta foglalkoztat, mert verseidet olvasva az az érzésem, hogy te is, mint minden igazi költő, sokakhoz szeretnél szólni. így van ez? Szeretnél minél több emberhez szólni, vagy csak a kevesekhez és kiválasztottakhoz? Weöres: Szerintem csak egyetlen ember létezik, és ez Jézus. A többi ember annyiban van, vagy annyiban nincs, amennyire Jézussal azonos vagy nem azonos. Itt persze nem gondolok valamiféle kereszténységre vagy mire, hogy ha rákentek egy kis szentelt olajat vagy mit, akkor azonosult Jézussal. Nem ilyesmiről van szó- Szerintem emberek — ez az én számomra nem létezik. Cs. Szabó: Ki létezik, mi létezik számodra? Weöres: Jézus létezik és bárkiben létezik, ami benne vagy belőle Jézussal azonos. Azért irok, hogy ezt a jézusi elemet valakiből, akárkiből, magamból vagy másból jobban kifejthessem, jobban megközelíthessem. Az, hogy verseimet hányán olvassák és hányán nem, az egyáltalában nem érdekel. Hogy közelebb tudja-e vinni a jószándékú és jóérzékű olvasót ehhez a jézusi azonossághoz, ez az, ami a célom. Cs. Szabó: Szóval a lényeg nem az, hogy ma vagy holnap kinyomtassanak, a lényeg az, hogy a vers, amelyet a jézusi emberhez intézel, meglegyen. Weöres: Igen. Cs. Szabó: Köszönöm szépen, Sándor. VT- Pál pápa szentföldi zarándokútja idején milliók látták a televízió képernyőjén annak a keresztyénség közötti áldásos közeledésnek a jeleit, amelyben a sok évszázados szakadás után már-már alig mert reménykedni a világ. Nemcsak e bíztató jeleket láttuk azonban, hanem a szakadás tragikus következményeinek szimbólumát, a Golgotán emelt Szent Sír templomát is — amely az egész keresztyénség szégyenére romokban áll, mert a kezelésével megbízott egyházak nem tudnak közös nevezőre jutni a restauráció kérdésében. Melyik kedvesebb Krisztusnak, melyik felel meg inkább az Ö tanításának: az Isten kegyelmével megbocsájtó és bocsánatot kereső kölcsönös megértés — vagy a múlt sérelmeit elfeledni nem tudó és nem akaró harcos intolerancia szelleme? Csak egy válasz lehetséges a kérdésre. De mennyi félreértést kell még eloszlatni, mennyi kételyre kell választ kapniok a hívőknek, mennyi tanulnivalója van egymástól az egyházaknak, mielőtt kialakulhatna az igazi egységes — egyetemes keresztyénség. Elsősorban végtelen toleranciára van szükségünk, hogy megtaláljuk a Krisztushoz vezető közös útat. Éppen ezért különös örömmel töltött el bennünket, hogy husvét hetében, amely a szeretet és alázat győzelmének ünnepe a gyűlölet fölött, mind a protestánsok slagelsei, mind pedig a Pax Romana königsteini konferenciája e tolerancia jegyében folytatta munkáját. A két csoport párbeszédét az egymás ügyei iránti rokonszenvező érdeklődés és az őszinteség jellemezte. Az előadásokon, az előadásokat követő vitákon, de még az ebéd- és vacsoraszünetekben is, folyt a dialógus, számtalan problémáról, az alapvető fogalmakról — dogma-e a pápa csalhatatlanságának tétele? mi a jelentősége a ’keresztény’ és ’keresztyén’ szó kétféle magyar írásmódjának? és így tovább — az olyan történelmi és hittörténeti kérdésekig, hogy — például — miért volt szükség a reformációra. Megbizonyosodtunk afelől, hogy egyrészt ostobaság lenne a katolikus egyházat a maradiság fellegvárának tekinteni, másrészt, hogy az ellenreformáció ideje végkép lejárt. Nem hitelvek feladásáról volt szó — de nem is csak kölcsönös udvariaskodásról, hanem arról, hogy nem azt kell keresnünk, ami elválaszt •— s ami már elég viszályt szült a múltban — hanem azt, ami összeköt bennünket. Századunkban valamennyi keresztyén egyháznak azonos problémákkal kell szembenéznie: vállvetve kell küzdenie az atheimus, a materialista gondolkodásmód, a mechanikus életszemlélet, az ember elembertelenedése s a modern világ megannyi lélekölő jelensége ellen. A két konferencia így sok tekintetben hasonló témakörrel foglalkozott — a slagelsei talán változatosabb formában, a königsteini viszont mélyrehatóbban. A protestáns küldöttség számára különösen érdekes és tanulságos volt az a párbeszéd, amely a königsteini kongresszus első ’rendes ülésén’ hangzott el. Az ökumenikus mozgalomról folytatott vita első — protestáns felszólalója (Dr. Vajta Vilmos — Genf) előadása megnyugtató bizonyítékkal szolgált arra nézve, hogy a protestáns egyházak képviselői már nemcsak a hitbuzgalom és a bibliaismeret, hanem a dialektikai vitakészség és a hittörténeti felkészültség terén is méltó társai a dialógusban a katolikusoknak. Felszólalására az a Rómában élő bencés-rendi szerzetes válaszolt (Békés Gellért — Róma), — akit előzőleg vendégül láttunk a slagelsei konferencián — ugyanazzal az előadással, amelyet Slagelsében is elmondott. Talán így akarta kihangsúlyozni a két gyülekezet problémáinak azonosságát, kölcsönös útkeresését. Ekkor még úgy véltük, hogy ez az előadás részéről — akit Slagelsében igen megszerettünk — a Pax Romana kongresszusán bátrabb kiállás volt, mint Slagelsében. Tévedtünk: kellemes meglepetéssel szolgált számunkra, hogy ottlétünk négy napja alatt olyan nyílt és őszinte légkörben folyt a vita, még a legkényesebb kérdésekről — így a fogamzásgátlás problémájáról is, — amilyent világi konferenciákon sem igen tapesztaltunk. Az egyetlen — magyarországi helyzettel foglalkozó — meggondolatlan felszólalást pedig egyöntetűen utasították el a konferencia résztvevői, a leghevesebben — újabb érdekes tanulság — a jezsuita papok. Ritka intellektuális élvezetet nyújtott a franfurti püspökhelyettes látogatása, aki valóságos «sajtó-értekezletet» tartott, s kérdésekre válaszolva ismertette a katolikus egyház álláspontját. Meggyőző érveit hallgatva, önkénytelenül felmerült ben-3 J
