Utitárs, 1964 (8. évfolyam, 1-11. szám)
1964-05-01 / 4-5. szám
«Meg van írva» 4. Mit látott Jézusban kortársa? (Pál levelei) «Orgona: Schweitzer Albert» Kinyitom a rádiót. Orgona búg a csendbe. Gyorsan a műsorba nézek: «Bach: A-moll fuga ... Orgona: Schweitzer Albert ...» Leülök rádióm mellé. Elfog valami különös igézet. És amíg zeng a szép muzsika, hangok hatalmas sora, halkan szobámba lép benne ő, az őserdő doktora. S míg a fuga zengő futamai felémviharzanak fenségesen, szíve verését vélem hallani és a kezét lesem. Operáló kést látok benne ... tollat... vakolókanalat. .. (Áradó, hatalmas zene ébred és ujjong ujjai alatt!) Kis kondor néger fejeken pihen meg... lázas homlokon ... imára kulcsolódik csendesen... (Zene szárnyal éterhullámokon.) Bibliát lapoz... égő sebeket kötöz ... Ogove partján valahol... Látom azt az áldott, ráncos kezet... Látom, amint az este ráhajol. Közeledik a kilencven felé ... Kinek a kezét is lesem? Schweitzer Alberté? Jézus Krisztusé? Billentyűkön játszik vagy szíveken? Muzsikája betölti a szobát... a mindenséget és az életet... és szárnyal minden határokon át győztesen: Legnagyobb a szeretet! «Nem járok moziba» Egy amerikai lelkész beleunt abba, hogy hívei mindig üres mentségeket hoztak fel arra, hogy nem járnak templomba. Egy nap megpróbálta mindezeket a mentségeket vonatkoztatni a mozilátogatásra is, és az egyik helyi lapban a következő cikket tette közzé: «Nem járok moziba — — mert valahányszor elmegyek, mindig pénzt kérnek tőlem. — mert a mozi igazgató még soha nem látogatott meg. — mert nem érzem jól magam a moziban, soha senki nem szól hozzám egy szót sem. — mert gyermekkoromban annyit jártam moziba, hogy beleuntam. — mert az előadás nagyon hosszú; senki nem várhatja, hogy másfél órát üljek egyfolytában. — mert a mozi mindig este van, s ez az egyetlen idő, amikor sétálni mehetek. — mert a mozilátogatók nem mindig Jézus Krisztust soha nem kísérte valamiféle titkár, aki szavait lejegyezte volna. Meg akkor még sokkal nagyobb hitele volt a kimondott szónak. így váltak Jézus igéi is szállóigékké, használt képei megragadtak az emberekben, tetteit szájrólszájra adták, s ki dühvei, ki csodátlátó imádattal ismételgette azokat. Amikor Jézus meghalt, feltámadt és mennybement, akkor e tradíció hites őrizői a még életében összegyűjtött tanítványok voltak. Összegyűjtésüknél nem minőségre törekedett, hanem mindenféle származásúakból összeállított kis csapatot akart, akik majd továbbviszik az evangéliumot. A 12 mellett még egy érdekes személy tett sokat az istenuralom hirdetésért: Bál apostol. Krisztusüldözőből Krisztushirdető lett és ránkmaradt leveleiben szenvedélyesen szállt síkra Krisztus ügye mellett. Magával hozta zsidó írástudói műveltségét, görögös iskolázottságát, s mindez megérzik fogalmazásán és kifejezésein. De ezeket is szolgálatba állítva, szenvedélyesen védelmezte a szent ügyet és leveleiben, amelyek a legkorábbi keresztyén írott emlékeknek számítanak, sokféleképpen fejtette azt ki. * * * Pál Jézus Krisztust az Isten Piának nevezte, aki testileg «Dávid magvából» származott. A kifejezést a palesztinai őskeresztyén gyülekezet is használta Jézus méltósága kifejezésére. Pál viszont azt beillesztette a saját mondanivalója egészébe. Ezt pedig két fontos tény, Krisztus halála és feltámadása köré építette fel. Mind a kettőt nagyon nagy erővel hirdette Pál. S ha nem is használta mindig a szavakat magukat, de használta a szimbólumot, amely e szavak valóságát magában rejtette: a kereszt szimbólumát. Senki az őskeresztyénségben nem volt olyan szenvedélyes hirdetője a Krisztus keresztjének, mint Pál. Tudta jól, hogy a zsidók megbotránkoznak ezen, hiszen Isten nem fejezheti be életét szégyenteljes kereszten, s hogy a görögös műveltségűek megvetően kacagnak majd rajta, hiszen ezt bolondságnak tartják. Pál ennek ellenére vállalta, hogy semmi mással nem akar dicsekedni, mint csak Krisztussal, «mégpedig mint megfeszítettel»! Pál levelei nem könnyű olvasmányok, mert nem irodalmi termékeknek készültek, hanem azokat a gyülekezetek gondja-baja szülte. S bármely témáról eshetett szó, ő mindig élnek olyan életet, mint amilyet a filmek mutatnak. — mert nem mindig értek egyet azzal, amit ott hall és lát az ember.» félreérthetetlenül beszélt arról, hogy ez a felállított kereszt jelenti a megoldást, mert ez jelentette a világnak a teljes megváltást, az embernek az Ádám bűnéből való szabadulását. Mert ebben a keresztben benne van minden, amit az Isten akart. Ettől elválaszthatatlan az emberiség megváltása. Ezt mondta Pál az ő jóhírének, evangéliumának. * * * Éhez az evangéliumhoz viszonyuló emberi magatartást Pál hitnek nevezte. Ez az emberi helyes magatartás, mert általa lesz az ember részesévé a Krisztus keresztjében megtörtént isteni szabadításnak. Hinni tehát az ő fogalmai szerint nem egy hitvallással való azonosulást jelent, hanem Isten kegyelmére való magunkrábízást. Csalódni nem fogunk, ennek bizonyítéka a kereszt: «Aki az Ö Fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, hogy ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk.» -kérdezi egyszer. (Róm. 8, 31.) Csoda-e, ha az egyháztörténelemben, mindig döntő változás állott be, hogyha erre a keresztre lettek figyelmesek (Augusztinusz, Luther). * # * Persze Pál nemcsak ezt a tanítást fejtette ki valami elvont módon. Hanem beszélt a reális életről is. Senki olyan magasztosan énekelni nem tudott a szeretettől, mint éppen ő az ú. n. szeretet himnuszában (1 Kor. 13.), beszélni testünkről, mint a Szentlélek templomáról (I Kor. 6.), s testünk teljes odaszánásáról, mint okos istentiszteletről (Róm. 12.). De ezt sem tudta elszakítani a kereszt beszédétől. Számára mindennek, felebaráti szeretetnek, normális életnek csak akkor van alapja és értelme, ha a Krisztus keresztjét nagyon magasra tartják. Aki pedig ezt a keresztet nem felejti el, az nem fog valami kiegészítő szerepet szánni saját jótetteinek, hanem teszi azokat, mint amikre Isten éppen a kereszt révén készített fel minket. Mert a kereszten Isten még ezt is elvégezte. A kereszt az Ö igazsága, annyiban, hogy megmutatja az ember nagy bűnösségét (ebben pedig nincs különbség köztünk) és az Isten nagy szeretetét. Pál apostol mélyében értette meg Jézus küldetését. így foglalta ezt össze sajátmaga: «Nem szégyenlem a Krisztus evangéliumát, mert Istennek hatalma az, minden hívőnek üdvösségére ... mert Isten igazsága jelentetik ki abban, hitből hitbe, amint meg van írva: az igaz ember pedig hitből él.-» Pál úgy látta, hogy Jézus Krisztusban jelent meg az igazi élet! Gémes István. 7
