Utitárs, 1963 (7. évfolyam, 1-9. szám)
1963-09-01 / 8. szám
ELŐ VÍZ Leltározás a gazda színe előtt 5. Zárszámadás «Aki az ő tulajdon Fiának nem kedvezett, hanem őt mindnyájunkért odaadta, hogyne sjándékozna nekünk mindent vele együtt.» (Róma 8, 32.) Kegyelmes hozzánk a Gazdánk, hogy még a végső, nagy zárszámadás előtt öszszehívott bennünket leltározásra, rovancsolásra és azzal a szeretettel, amellyel a földön járt, «számot vetett» velünk. Benézett kis életünk pultjai alá, hogy mi is észrevegyük a piszkot, bűnt, rendetlenséget s rádöbbenjünk arra, hogy a semmi van bennünk. A «nihil» életünk pultjai alatt lapul. Szemiigyrevette és gyógyító kezzel megérintette főidény cikkünket, sokféle — feszültségszülte -—- idegeskedéseinket azért, hogy feloldja. Mert mi csak elfojtani vagy elzsongítani tudjuk. Kutató, szelíd szemével kereste életünk kis pultjain az örömöt és megállapította, hogy az hiánycikk. Csak örömeink vannak, de örömünk nincs. Alaposan megvizsgálta «vallásosságunkat» és el kell fogadnunk ítéletét: szavatossága lejárt. így nem használható többé, hasadttá vált és olcsó, «nem»-télén, mert nincs döntő «igen»-je. Pedig a világ elsőrendű keresztyénséget keres és nern olcsó vallásosságot. De bennünket is megnézett életünk kis pultjai mögött és tekintetéből megtudtuk, hogy mi magunk vagyunk a «főcikk» s hogy milyen olcsón, milyen hallatlanul olcsón adjuk fel, sőt adjuk el magunkat. * Azonban nemcsak kutatott, nemcsak bírált, hanem gyógyító szava is volt hozzánk. Igéjébe rejti terápiáját, gyógyító módszerét, erejét. Mit is üzent feszültségeinkre és idegeskedéseinkre? «Csillapodjál le az Űrbán és várjad őt.» Amig őt várod, lecsillapodsz. Ha várod, megérkezik és feloldja feszültségedet! Ez Igéjének és Lelkének csodája. Kis örömeidet nem tudod — mert nem is lehet — boldogsággá összerakni. Ö azonban ingyen adja a «Nagy Örömöt». De csak Szendéikével együtt! És ez a Nagy Öröm szüntelen kis örömökre bomlik. «Ad a ti mennyei Atyátok Szentleiket azoknak, akik kérik.» (Luk. 11, 13.Olcsó és lejárt vallásoskodásunkkal szemben egy imádságra tanított: «Hiszek Uram, (de) légy segítségül az én hitetlenségemnek/» Megígérte, hogy ezzel az imával és szolgálatra való készségünkkel kigyógyulhatunk vallásoskodásunkból és Krisztusi emberek, igazi keresztyének lehetünk. Újra, vagy életünkben először: de Ö mndenképpen ezt akarja. A legnagyobb árat fizette értünk Jézus Krisztus és mi sokszor mennyire elkótya-vetyéljiik magunkat! Ha eddig még nem tudtad, nem merted megtenni, tedd meg most és menj Hozzá! Mondd Néki: Uram, mindenki csak az életemet kéri. Te vagy az egyetlen, Aki értem adtad az életedet; én is odaadom. Vedd és olvasd! V. A királyság A királyság történetét Sámuel két könyvében, a Királyok két könyvében és a valamivel későbbi Krónikák két könyvében találjuk. Míg az előző könyvek (Mózes, Józsue, Bírák) több különálló történet egybeszerkesztéséből keletkeztek, a királyság története egységes egészet alkot, mely valószínűleg egy szerző, vagy csoport műve. Különösen a Krónikák könyvén érezhető egy bizonyos séma alkalmazása. Izráelben sokkal messzebbmenő volt a királyság jelentősége, mint ahogy mi azt Európa történetéből ismerjük. A király nemcsak a jó rend és igazság őre, hanem Isten képviselője és az Ígéret tovább vivője is. Az Ábrahámnak adott Ígéretet (megáldatnak a te magodban a földnek minden nemzetségei) a király viszi tovább. Lásd 2. Sámuel 7, 9- és köv. verseit. Mivel azonban itt is emberekről van szó, ismét veszélybe kerül az Ígéret. A királyok a bálványokhoz hajlanak. Ez a tény adja meg az egész történet feszültségét: hogyan fogja az Úr teljesíteni üdvösségtervét, amikor a királyságnak büntetésből saját maga vet véget a babilóniai fogság által. Ä királyság eredetére vonatkozólag kétféle magyarázatot találunk. Az első szerint a királyt Isten adja a népnek, hogy megszabadítsa őket ellenségeiktől (1. Sámuel 9, 16-17). A második szerint, amely főleg a 8. fejezetben jut kifejezésre, a királyság teher, szinte büntetés lesz a nép számára. A szerző megpróbálta ezt kétféle nézetet összeolvasztani, hogy az ellentétet enyhítse. A legnépszerűbb és legjelentősebb király kétségtelenül Dávid volt. Ö foglalja — «Uram, kihez mehetnék? Örökéletnek beszéde van Tenálad. És én elhittem és megismertem, hogy Te vagy a Krisztus, az élő Istennek Fia.» És ha átadod Néki, Ö visszaadja az életedet megújítva, megszentelve, megáldva, hogy odaadhasd az életedet — másokért. Mert ez az Ö követése. Hitetlenkedsz még a szíved mélyén, vajon lehetséges-e, hogy ezentúl nem vallásoskodva, hanem Krisztusi módon, keresztyénül élj? Megtisztítva, megújítva, Nagy Örömben? Ha húsz nullát egymás rakunk, akkor sem ér semmit. De ha a húsz nulla elé egy 1-es kerül, hallatlanul nagy számot kapunk. Ha a Nagy Egyszülött — kis semmi-életünk elé kerül, az hallatlan nagy erőt jelent, akkor minden lehetséges. Nélküle nem megy. Vele együtt igen. Hogy is mondja az Atyáról az Ige? «Aki az ő túladjon Fiának nem kedvezett, hanem öt mindnyájunkért odaadta, mi módon ne ajándékozna vele együtt mindent minékünk?-» el Jeruzsálamet (ez mindeddig önálló királyság volt, tehát az ország birtokbavétele még csak most fejeződik be) s megalapítja a szent (szakrális) királyságot, főleg egyiptomi és babilóniai mintára. Különösen a Zsoltárok könyvében találunk kifejezéseket, melyek szinte szórolszóra az egyiptomi vagy babilóniai uralkodók ceremóniáiból származnak (2. 21. 72. 99. stb. zsoltárok), jelentésük, tartalmuk azonban Izráelben egészen más lesz. Az egyiptomi király (fáraó- pl. az isten fia volt, természetfeletti tulajdonságokkal rendelkezett. A kifejezést Izráel királyai is átvették (lásd Zsolt. 2, 7. vagy 89, 28.), de ők csak annyiban voltak az «Isten fia», amennyiben az Ö akaratát teljesítették, amennyiben az Úr lelke volt velük (1. Sam. 28, 16). Az isteni igazság eszközei voltak, s amint ennek a feladatuknak nem feleltek meg, végük volt. — A király azonban egyben a népet is képviselte az Úristen felé. Amint bevezeti a bálványozást, az egész nép szenved a büntetés alatt. A babiloni királyságról azt olvashatjuk, hogy az a «mennyből szállt alá». Izraelben nem volt lehetőség ilyen mitologizálásra, hiszen a királyság kialakulása történelmi folyamat volt, amely az egész nép «szemeláttára» történt. így találjuk meg itt is az ótestamentumi gondolkozás jellemző vonását; az isteninek es emberinek szigorú különválasztását egyik oldalon, másik oldalon viszont azt a hitvallást, hogy az Úr az egész világnak Ura, s végső fokon Ö intézi a világ sorsát, üdvözítő tervét megvalósítja ezen a világon. Az ember hitben és várakozásban él, amíg meg nem jelenik a Messiás, az a király, akin megnyugszik az Úrnak lelke, s uralma növekedésének és békéjének nem lesz vége a Dávid trónján. Sz. A. 6
