Utitárs, 1963 (7. évfolyam, 1-9. szám)
1963-09-01 / 8. szám
Öt világrész egyházi híreiből Egyházi napok A westfaliai Dortmundban tartották július végén, a háború óta tizenegyedszer, a németországi «egyházi napokat». Ezrével sereglettek a résztvevők a németországi evangéliumi keresztyénségnek erre a nagy találkozójára, köztük kb. 1600 külföldi. Keletnémetországból senki nem kapott engedélyt az egyházi napokon való részvételre, még az egyházi napok elnökségének ottani tagjai sem. A találkozó főtémája a «konfliktusok között való élet» volt. Néhány főelőadásból kiindulva vitatták meg a résztvevők, csoportokat alkotva, a kérdés különböző oldalait: az emberek egymástól való elszigeteltségét, versengését, félelmét, közösség utáni vágyát stb. A csoportokban való beszélgetés elindításához három rövid filmet készítettek, s azokat 90 csoportban egyszerre játszották le. A csoportban való beszélgetés sokkal elevenebb volt egy ilyen bevezetés után, mintha előadásokkal kezdték volna el az összejöveteleket. Az egyházi napok záróistentiszteletén a dortmundi stadionban és a körül többszázezer ember vett részt. Tudósítások egyöntetűen arról számolnak be, hogy a résztvevőknek meglepően nagy százaléka jött az ifjúság soraiból. Azt mutatja ez, hogy az «egyházi napokkal» a német evangéliumi keresztyénség olyan munkaeszközt nyert, mely az ifjúságot is erősen foglalkoztatja és aktivizálja. Katolikus teológus a vegyesházasságról Hans Kiing, ismert tübingeni katolikus teológiai tanár, amerikai kürútja során a Danell püspök a caracasi templomban. Mögötte jobbra Pósfay György magyar lelkész, balra Gulbis észt lelkész. mellett foglalt állást, hogy a katolikus egyház ismerje el a protestáns templomokban kötött vegyesházsságokat. A házassági jognak ilyen változtatása különösen az USA-ban, Angliában és az északi országokban lenne fontos, ahol nagy a vegyesházasságok száma. Küng professzor szerint meg kellene változtatni a katolikus egyházi jognak azt a törvényét is, hogy a katolikus félnek kötelessége a másik fél «megtérítésén» fáradoznia. Ennek helyére az a beállítottság kell lépjen, hogy mindkét fél tartsa tiszteletben a másik fél keresztyén hitét. Tarthatatlannak tartotta Küng professzor azt a jelenlegi helyzetet, hogy a katolikus egyház «törvénytelen» gyermekeknek tekinti a nem-katolikus templomban kötött házasságokból származó gyermekeket. Ami a vegyesházasságból származó gyermekek keresztelését és nevelését illeti, Küng professzor szerint a szülők lelki ismeretére kell bízni, melyik Helsinki............. (folyt.) Nem szabad elfeledkeznünk magyarul beszélő északi barátainkról sem: Tage Morsing és Mogens Zeuthen dán lelkészek egyházuk képviseletében voltak jelen, s a kb. 15 magyarul beszélő finn lelkész közül is többen jelentek meg. Az embernek néha az volt a benyomása, hogy a négy hivatalos nyelv mellé (angol, német, svéd és finn) jogosan lehetett volna a magyart tenni__ Akik hiányoztak, azokról sem feledkezett meg a világgyűlés. A Világszövetség első alelnöke, D. Ordass Lajos püspök, nem kapott útlevelet, s e felett már első ülésén jegyzőkönyvileg fejezte ki sajnálkozását a világgyűlés. A naponkint rendezett sajtókonferenciákon ismételten hangzottak el rá vonatkozó kérdések, már a legelső sajtókonferencia legelső kérdése is rá vonatkozott. A helsinkii lapok s azok nyomán a világsajtó foglalkozott Túróczy Zoltán püspök távolmaradásával is. A helsinkii egyetem díszdoktorává szándékozta avatni a rokon magyar népnek ezt az evangélikus lelkészét, aki legtöbbet tett a két egyház közötti kapcsolatok ápolására, de Túróczy püspök sem kapott kiutazási engedélyt. Az Utitárs következő számában részletes beszámolókat és cikkeket hozunk a világgyűlésről. T. L. Uj magyar rádióadások Október elején új magyarnyelvű rádióadások indulnak, a Norvég Egyházi Misszió és az Utitárs közös rendezésében. Az adásokat a Monte Carlo-i rádió sugározza ki minden pénteken délután középeurópai idő szerint 15, 45-kor. Hullámhossz: 41 m. Októberi programunk: Okt. 4. Megnyitó beszédet mond D. Johannes Smemo osloi püspök, a norvég evangélikus egyház vezető püspöke. (Magyar fordítás szakaszonkint.) — Megnyitó áhítat (Dr. Vajta Vilmos). Okt. 11. Mi történt Helsinkiben? Interview D. Leskó Béla Buenos Aires-i teológiai igazgatóval. — «Cselekedjétek a jót» (Brachna Gábor). Okt. 18. Magyar szórvány Brazíliában. Beszélgetés Gémes István Sao Paulo-i lelkésszel. — «Az igazság» (Terray László). Okt. 25. Finn-magyar kapcsolatok. Beszélgetés Szépfalusi István bécsi lelkésszel. — Áhítat (Gémes István). Az adások levelezési címe: Norvég Misszió Grensen 19. Oslo vagy az Utitárs szerkesztőségének címe. egyház szolgálatát vegyék igénybe e tekintetben. Svéd látogató Caracasban Nyár elején — egy hosszabb délamerikai körút állomásaként — Sven Danell skarai püspök meglátogatta a caracasi magyar gyülekezetét. Látogatása során megismerkedett a több nyelvi gyülekezetből álló «Feltámadás» evangélikus egyházközség munkájával s a venezuelai Evangélikus Tanács konferenciáján előadást tartott a dániai Nyborgban tartott «európai egyházi konferencia» tapasztalatairól. U- gyancsak előadást tartott a venezuelai protestáns lelkészek és misszionáriusok öszszejövetelén. Danell püspök meglátogatta Quintéró bíboros érseket, a venezuelai római katolikus egyház fejét, valamint a pápai nunciust. Istentiszteletet tartott a skandinávok és észtek számára is. (A püspök a háború előtt hosszú ideig az Észtországban élő svédek lelkipásztora volt.) Német nyelven is prédikált egy közös istentiszteleten, melyen beiktatta a gyülekezet megválasztott lelkészei sorába Dr. Ernst német lelkipásztort. A vasárnapi magyar istentisztelet keretében szeretettel köszöntötte a magyar 4