Utitárs, 1963 (7. évfolyam, 1-9. szám)
1963-05-01 / 5. szám
Megígértem, hogy legközelebb a vallás szükségességéről fogok beszélni. Erre azt lehetne mondani, hogy ezt már sokan megtették anélkül hogy attól bárki is vallásossá vált volna. Ez igaz is és én nem is gondolok arra, hogy bárkit is holmi agyműveletek segítségével megtérésre bírjak. Aki meg tud élni vallás nélkül az éppoly jól részt tud venni abban amit mondani fogok, mint az akinek sok vallásra van szüksége. Bizonyos tekintetben, különösen eleinte, a hitetlen fog legjobban követni tudni, mert ő megpróbálta milyen nehéz is a mai emberi társadalomban a kereszténységtől távolmaradni. Képzeljünk el egy vegetáriánust, ki elvi ellensége minden húsfogyasztásnak s ennek dacára hivatása következtében húst felszolgáló vendéglőkben kénytelen életét leélni. Csak ő lesz igazán megmondhatója mennyire át van egész kultúránk itatva a húsélvezettel. Mi többiek ezt alig vesszük észre. Vagy képzeljünk el egy antialkoholistát egy borivó nép közepette. Ilyenformán él közöttünk a vallási absztinens. Mindenhol azt a vallást látja, melyet ő maga részéről megtagad: templomokat, kereszteket, harangokat, ábrázolásokat, zeneműveket, ünnepségeket, neveket, rigmusokat, költői műveket és filozófiát, akármerre néz, akármerre nyúl, mindennek van valami vallásos mellékíze. Ez a mellékíz néha egészen csekély, de aki nyílt szemmel és nyílt füllel követi a vallás életét kultúránkban, csak az látja tisztán hogy milyen régi hatalommal áll itt szemben. A legfelületesebbek azt hiszik, hogy túltették magukat a valláson ha nem járnak templomba és nem olvassák a bibliát. S amellett nyakig ülnek olyan az emberszeretetre és haladásra vonatkozó gondolatokban, melyek elvi alapon vallásmentes elgondolás alapján elképzelhetetlenek volnának. Semmi sem oly mulatságos annak, ki a dolgok mélyére lát, mint azoknak a szabadságtáncai, akik csak a szavakat változtatták meg, de a gondolatokat nem. Nem különös-e, hogy művészeink újra meg újra visszatérnek a valláshoz? Pedig egész biztos hogy a vallásosság nem gyermekkoruktól fogva feltett szándékuk. Belső ösztönük csak arra hajtja őket, hogy egyes erős érzelmi momentumokat zeneileg vagy festői szempontból feldolgozzanak. Tulajdonképpen közömbös nekik ezeket az erős impulzusokat honnan kapják, de minél mélyebben hatolnak a lelkekbe, annál ellenállhatatlanabbul nyomulnak be kutató öntudatukba a keresztyénség benyomásai. Kerülgetik Jézust, szeretnék elkerülni, de nem tudnak szabadulni szemeitől. A természetszemlélet magában nem elégíti ki őket, szükségét érzik valaminek ami erősebben ragadja meg őket mint a sapsugár és a tenger mormolása, szellemi áradat után áhítoznak, a vallás után. Gondolkodóink nem tudnak megszabadulni a kérdéstől, hogy mi is hát az a szegény emberi én. A testnek csupán egy sejtje. De csak az egész test közösségérzete őrzi meg a lélek frissességét és tetterejét. Ez a közösségi érzés pedig nem fejezhető ki más nyelven, csak az ezeréves kultúrközösség nyelvén, mely át meg át van iatva a keresztyénség közösségének gondolatától. Éppen az olyan ember, aki fejlődéstani, a természettudományban darvinista, alapon áll, kénytelen az ősi, sok generációt átható gondolatot erőteljesnek és valóságosnak tekinteni. Minden fejlődéstan alapgondolata az, hogy a múló formák állandóan változnak, de soha semmi nem kezdődik teljesen újra, minden új a régi-A Bibliában a 10 parancsolaton kívül sok más parancsolatot is találunk. Itt van néhány az V^testamentumból: Ne Ítéljelek, hogy ne ítéltessetek (Mt. 7,1). Amit akartok, hogy az emberek veletek cselekedjenek, mindazt ti is úgy cselekedjetek azokkal. (Mt. 7, 12.) Bármit tesztek, lélekből cselekedjétek, mint az Úrnak és nem embereknek. (Kol. 3, 23.) Egymás terhét hordozzátok és úgy töltsétek be Krisztus törvényét. (Gál. 6, 2.) Ha lehetséges, amennyire rajtatok áll, minden emberrel békességben éljetek. (Róm. 12, 18.) Isten parancsolatához háromféle képpen viszonyulhatunk. — Sokan teljesen közönbösek, csak arra vigyáznak, hogy a büntetést elkerüljék. Lopnak, pletykáznak, irigykednek. A különös viszont az, hogy ugyanezek az emberek egyáltalán nem közönbösek, ha tőlük lopnak, ha róluk pletykáznak és ha őket irígylik. Már ez is mutatja, hogy az ilyen magatartás helytelen. Mások éppen ellenkezőleg viselkednek. Kínos pontossággal igyekeznek a legkisből nő ki. Minden új a meglevő lassan növekvő gyermeke. Ugyanígy természetes növekvés eredménye minden új szellemi áramlat. Nem lehet minden átmenet nélkül egy új világnézetet vallani, éppoly kevéssé, mint ahogy nem lehet egy új nyelvet kitalálni, vagy egy új gazdasági rendszert. Apáink szelleme nem olyasmi ami teljesen veszendőbe megy, és éppen amikor mélységeink mozdulnak meg kerül az a felszínre, ami évszázadok óta bennünk pihen. Ez néha terhes lehet, néha végzetes vagy átkos, de a tény az, hogy közösségünket a keresztyén hit hatja át és természettani szemszögből nézve ez nem is lehet máskép. Erre nincs lehetőség. Ez minden mai kutatásunk alapja. Híve és barátja N. (Friedrich Naumann német vallásfilozófus, pap és politikus — sz. 1860, megh. 1919 — levele. Ford. dr. P. K.) ebb parancsolatot is megtartani. Ilyenek voltak a farizeusok Jézus korában (lásd Mt. 23), és ma is vannak ilyen «tökéletes» emberek. Sajnos sokszor a keresztyén gyülekezetben is megtaláljuk őket, s miattuk válhat a gyülekezet önteltté, másokat ítélgetővé és unalmassá. Urunk nem ilyen gyülekezetét akar magának, s Ö maga mutatta meg azt a harmadik lehetőséget, amikor az ember nem állít fel teljesíthetetlen követelményeket, vagy bízik saját «tökéletességében», hanem szembe mer nézni az igazsággal és saját magával, és mégsem csügged el, mert bízik a felszabadító bűnbocsánatban, melyet Krisztus ajándékozott az embereknek. (Lásd Róm. 7,12-25.) A törvényt nem tudjuk nélkülözni. Isten azért adta azt nekünk, hogy buzgóságra serkentsen és megmutassa kötelességeinket. Nem azért adta, hogy avval másokat ítéljünk, hanem saját magunkat. A törvény nem tudja az embert megmenteni. Megmenteni csak Isten kegyelme tud. — Erről lesz szó legközelebb. (7.euthen Mogens) Konfirmációi oktatás felnőtteknek és gyerekeknek VIII A 7. 8. 9. és 10. parancsolat. 7 Levél a vallásról Annak ellenére, hogy ezek a parancsolatok éppen olyan fontosak, mint az előbbiek, nem kell túl sokat mondanunk róluk. Magától értődő dolog, hogy nem szabad lopni (7. par.), vagy pletykázni (8. par.) vagy irigykedni (9. és 10. par.). Magától értődő, ebben mindenki egyetért, de evvel még nem vagyunk készek, mivel a kisértés lopásra állandóan bennünk él (pl. adócsalás, «lógás» a munkahelyen, ami szintén lopás) vagy a kisértés pletykára és irigységre. Isten azt akarja, hogy állandóan küzdjünk ezek ellen a kisértések ellen és ne legyünk közönbösek, ha vétkezünk valamelyik mrancsolar ellen. Más párán csolatok:
