Utitárs, 1962 (6. évfolyam, 1-11. szám)
1962-07-01 / 7. szám
D. Ordass Lajos: A Mester itt van és hív téged! Megváltó Urunk életének egy igen fontos eseményéről számol be János evangéliumának 11. fejezete. Az élet Ura a halál tényével találkozott, s ez a fejezet tesz bizonyságot arról, hogy Ö, az élet forrása, fejedelme hatalmasabb volt a pusztító halálnál. Lázár föltámasztásának a történetéből olvastam föl ezt az egy bibliai verset. A két testvér elveszítette Lázárt, aki nekik igen drága volt. Sírban pihent a halott, amikor Jézus látogatásra érkezett. Először Márta volt az, aki találkozóra ment vele. Akkor hangzottak el azok az igék, amelyeket hálás keresztyén tanítványok azóta sem felejtettek el: «Én vagyok a föltámadás és az élet. Aki énbennem hisz, ha meghal is él.» Ez a halál fölött is győzedelmes evangéliumi üzenet volt az, amelyet elsőnek Márta lelke fogadott be és ezzel az üzenettel — ezzel a kimondhatatlanul drága igével — ment az otthonába, hogy szólítsa Máriát, titkon: «A Mester itt van és vár téged.» Az evangélium följegyzi, hogy ennek az üzenetnek a hallatára Mária azonnal elindult, hogy Jézussal találkozása legyen. Ezen a reggeli órán Isten hűséges kegyelme megajándékozott bennünket azzal, hogy távoli hazánktól elzártan, evangélikusok világgyülésén egybegyülekezve, az Ur szent vacsorája körül legyünk együtt. Alkalmat kértünk arra Istentől és emberektől, hogy ez a találkozó létrejöhessen. Az a vágy kergetett bennünket, hogy mi, amikor különböző utakon járó lépteinkkel, szétszóródottságunkból egyszer találkozunk egymással, ne csak az utcasarkon, ne csupán egy futó világi beszélgetésre, egy hirtelen elmondott mondatra találkozzunk egymással, hanem itt lehessünk Isten színe előtt, Aki megáldhat bennünket végnélkül való kegyelmével. Azt hiszem, hogy valahányszor az Isten szolgálatában álló igehirdetö az oltár előtt hívó szót mond el az urvacsorai közösségben való részvételre, mindannyiszor teljes joga van — Urától és Királyától nyert joga — Mártának az üzenetével menni mindenkihez: «A Mester itt van és vár téged!» Azért rendelte Úrvacsoráját, hogy ez legyen az a hely, ahol a feléje kívánkozó lélek Vele biztosan találkozik. S én a szív teljes szeretetével, lelkem mélyéből fakadó szóval viszem tovább az evangéliumi üzenetey tihozzátok testvéreim: «A Mester itt van és hív téged!» Ügy szeretném, ha ezen az órán mindenki le tudná tenni magáról azokat a terheket, vagy azokat az akadályokat, amelyek útjában állanak, valahányszor az Ur szent asztalát megtérítik számára. Különös, hogy még a Krisztus-tanítványok között is akárhány akad, aki nehéz lelkivívódások közt áll meg, amikor az Úrvacsorához szól a hivogatás. Néhány ilyen akadályt szóvá szeretnék tenni mai istentiszteletünkön, hátha segítséget nyújt közületek valakinek, hogy ezen az áldott órán könnyebb szívvel és könnyebb léptekkel közelítsen az élet diadalmas Urához. • Valószínű, hogy nem az egyetlen vagyok ebben a gyülekezetben, aki az emberi ész okoskodásával próbáltam közelíteni az Úrvacsora szentségéhez. Nagyon sok embert vissza szokott tartani okoskodása, gondolatainak a töprengése attól, hogy szabad királyi gyermek módjára jöhessen találkozóra az Urával. Az emberek között sokszor hangzik el ez a mondat: nem értem, hogy mi történik az Úrvacsorában és én hozzászoktam ahhoz, hogy mint értelmes ember megpróbáljak arra hallgatni, amit az elmém mond nekem. Mi evangélikus egyházunkban semmiképpen nem vagyunk megvádolhatok azzal, hogy az elmének a szavát elnyomjuk. Sőt inkább egyházunk dicsőségéhez tartozik, hogy Istennek ezt az ajándékát is igyekezett fényesen és tündöklőn megtartani. De amikor Istenhez közelíthetünk, nem az észnek a szava az utolsó szó. Olyan rövidlátó az emberi értelem. El tudom képzelni, hogy valaki, aki életében soha nem látta még azt a tündöklő szépségű liliomot, amelyről Jézus a hegyi beszédében ad tanítást csüggedő tanítványoknak; eljut valamelyik kertészhez és az mutat neki egy fonnyadt, ráncos, színtelen, föltünésnélküli gumót, s azt mondja neki, ebben egy gyönyörűséges szép virág rejtőzik. S az illető eszének diadalmas érzetével előveszi a bicskáját, szétvágja a gumót és diadalmasan mutatja föl a kertésznek, hogy ö nem hisz gyermekmeséknek, nincs ebben a gumóban semmiféle gyönyörű virág. Azt hiszi, hogy az értelmének igaza van és nem tudja, hogy Isten rejtett titkai között milyen csodálatosan ott áll az is, hogy a kertésznek a keze alól valóban a ragyogó liliom teremhet meg abból a gumóból. Nem az emberi értelemé az utolsó szó és azért nem föltétlenül szükséges az, hogy bennünket az Úrvacsorának rejtett mélységei elriasszanak attól, hogy azzal éljünk. Segítségével Isten a mi lelkűnkben is a hit legcsodásabb virágát tudja megtermelni. • Vagy el tudom képzelni, hogy ebben a gyülekezetben résztvesznek Úrvacsorához készülő emberek, akiknek számtalanszor volt olyan töprengésük, vajon jogom vane nekem az Úrvacsorában résztvenni akkor, amikor magamat annyira méltatlannak, bűnösnek érzem. Kétségtelenül jó hang, amelyet az Isten szeret. De ha valakit ebből a gyülekezetből a mai reggelen visszatartana az az érzet, hogy nem méltó arra, hogy Jézus Krisztus testét és vérét magához fogadja, ahhoz Isten Szendéikének megbízása alapján az az üzenetem van: jöjj testvérem nyugodtan, a Mester vár téged! Akkor maradj el az Úrvacsorától, amikor pöffeszkedö gőggel azt hiszed, hogy te vagy rá a legméltóbb. Hallottam az Úrvacsorától tartózkodó emberek ajkáról azt a szót is: én megpróbáltam úrvacsorával élni, többször is már életemben és nem tapasztaltam meg, hogy lelki életemben valamilyen változás vagy fejlődés következett volna be ennek nyomában. Az életnek a titkait Isten a mi emberi szemünk elöl elrejtette. Jézus példázati tanításai között van egy olyan is, hogy a magvető kimegy, elveti a magot s azután alszik, fölkel, alszik, fölkel, a mag nö, szárba szökken, kalászt hány, termést hoz és az ember nem tudja, hogy miképpen. Az életnek a fejlődése az Ur Isten szent rendelkezése alatt áll. Mi nem tudjuk, hogy mikor hullatja rá lelkünkre azt az áldott harmatot, amelynek nyomán a mi hitünk is megteremheti a gyümölcseit. Azért emberi képzelődésünk, hogy az Úrvacsorával sokszor hiába éltünk, ne legyen akadály számunkra, amelyik visszatart ettől a mai órától. * Mondották azt is: nincs szükségem arra, hogy Úrvacsorával éljek, mert anélkül is lehetek olyan jó keresztyén, mint sok más keresztyén ember, aki minden alkalmat megragad arra, hogy az Ur asztalánál megjelenjék. Ennek a kifogásnak vagy szemrehányásnak van egy bizonyosfokú igazsága a keresztyén hívek felé. Megszégyenítő igazság! Mert kétségtelenül igaz lehet, hogy emberek Isten közelségétől távolodóban és a szentségekkel élő élet nélkül, sokszor megszégyenítően tisztább és hűségesebb életet élhetnek sok szájhös keresztyénnél. De csak ennyiben van igazság ebben a mondatban. Afelé az ember felé nincsen igazolás, aki ezt kimondja. Nincs az Ür Isten Szentlelke által hitelesített olyan káté, amelyikben benne volna ez a mondat, hogy lehetek jó keresztyén az Urvacsoravétel nélkül is. • Testvéreim! Hívogató szó elmondásával bízott meg Megváltó Urunk. Lelkem mélyére adta azt az igét, amelyet először Márta ajka mondott ki. Tihozzátok fordulok és úgy kiáltom felétek: A Mester itt van és hív téged! Ha János evangéliumának e történetét otthon csendesen a Bibliából végigolvassátok, találkozni fogtok azzal a mondattal is, hogy amikor Mária ezt meg-6
