Utitárs, 1961 (5. évfolyam, 2-10. szám)
1961-03-01 / 3. szám
u mm Külföldön élő magyar evangélikusok lapja. Szerkesztő és kiadó: Terray László Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kirkens Nödhjelp, Kirkegt. 5. Oslo. A szerkesztőbizottság tagjai: Kótsch Lajos, Pátkai Róbert, Szépfalusi István. A lap ára egy évre 1,50 US dollar. MEMENTO Az a bününk, hogy »materialisták« lettünk, voltunk és vagyunk! Ez a tragikomikus, hogy a hivatásos materialisták lettek »idealisták« hívén egy olyan világban, ami valóban csak »idea« (fogalom); s mi, akik Isten nagyságos gondolataira voltunk hivatalosak, haszonleső, gyűjtögető materialisták lettünk. Boldogult fiatalságom vagy negyedik esztendejében, mikorra édesanyámtól megtanultam a papírcsákó készítésének művészetét, egyszer édesapám őrizetlenül hagyott üzleti papírjaiból szerkesztettem egyet. Azt hiszem életem első csalódása volt az, hogy édesapám éppen fonákjára reagált nagy ügyességemre, mint ahogy én azt vártam volt. Ki nem kaptam, de igen rosszul esett. Félrevonultam fájdalmammal és keseregtem. Kesergésemre egyetlen gyógyír volt az, amit éles fülemmel elkaptam: édesanyám csöndesen szólt bosszankodó apámhoz: látja, miért hagyja őrizetlenül iratait . . . Lehet, hogy bolond gondolat, de mindig az az érzésem, hogy a bolsevista vezérek az Evangélium lapjaiból csináltak maguknak csákót, s ebből kerekedett ez az istentelen »üdvhadsereg«, melytől arról koldul az emberiség. S mintha az Isten szólna anyám szavával: látjátok, miért hagytátok szanaszét heverni az Evangéliumot ?! Lakos Endre. Étvágytalanság Aggasztó tünet az étvágytalanság, akárkinél is lép fel. Ott valami bajnak kell lenni. Így van ez a lelki életben is. Nem ízlik az Ige? Unalmas, sőt utálatos az, amivel Isten táplálni akar? Az ok az, hogy valahol teret engedtél az ördögnek. Állj azonban a betörési helyre s Isten Leikével szorítsd ki az ellenséget: alighogy örömest engedtél az timak, »étvágyad« máris visszatér. -g -s. A gond áldása Kierkegaard Írja: »Ha Isten valakit igazán magához akar vonni, akkor előhívja egyik leghűségesebb, legmegbízhatóbb szolgáját, a gondot és így szól hozzá: siess utána, érd utói, ne maradj el mellőle!« UJ HUSVET Várjuk a húsvétot. Ismerjük az ünnepet, a Nagyhét egyes állomásait, az istentiszteleteket s szinte a prédikációk tartalmát is. Ismerjük az ünnep kísérőjelenségeit is: ünnepi ebéd, húsvéti sonka, piros tojások, levelezőlapok friss ágakkal, nyulacskákkal. Mégis, mikor elérkezik: új, mindig új. S nem is fogja fel mindenki egyformán az ünnepet. Gyakran épen képzőművészek segíthetnek minket ahhoz, hogy új és új mozzanatok »új«-já tegyék ünneplésünket. Vegyük most magunk elé egy élő spanyol festő, Salvador Dali, ábrázolását a Nagyhét két állomásáról. Fenti képén, Az utolsó vacsora cimün (La Céne), Jézus van a középen. Előtte a bor s a kenyér »az úrvacsora«. Feje az apostolok felett, mint egy gúla metszéspontja, a perspektíva és fény eredete. Mintegy jelezve, hogy ő a középpont. A feje mögül áramló fény világítja be az egész képet. Minden mozdulatlan; a Föld nem forog, az idő megáll. Csend van, csak meleg fény szóródik az apostolok vállára. Jézus épen szólni készül. Testének nincs árnyéka (mint az apostoloknak), s mintha távolabb, nem is az asztal mellett ülne, a viz, a csónak áttetszik. Minden nyugodt, pontos, tiszta. A kompozíció szabályos, szinte merev. Az apostolok rajza a két oldalon pontosan megegyezik, csak színkülönbséget találunk. (Középtengelyes tükrözés.) A kép felső részén az isteni áldás, a kettétört kenyér, a terítő gyűrődései. Az ablakkeret, mely mint egy boltozat magába foglalja az egész képet. Minden szimmetrikus a teremben. Egyedül Jézus és a bor bontják meg ezt. Jézus minden: a perspektíva, a kép, a világosság központja és a mozgás elindítója. Ez a szimmetria az, ami feszültséget teremt, s ami magtorpant. Ingadozunk, várunk, hogy történjék valami. És szinte csodálkozunk, hogy Jézus nem szólal meg, hogy az apostolok nem emelik fel fejüket. Ugyanakkor ebbe a feszültségbe végtelen nyugalom vegyül. Meg vagyunk mentve. Van Jézusunk, van bünbocsánatunk, és a kitárt kéz osztja az áldást a fejünk felett. A háttérben egy tájkép. Áttetszik az ablak keretein, hogy összekapcsolja a szobát a természettel, a bensöséget a külsőséggel. A kép közepéből áramló fényt egy meleg, sötétbarna szín állítja meg. (A felső sarkok és az asztal alatti sáv.) Az erős perspektíva hatása az, hogy minden Jézus felé irányul, s még tovább ki a szabadba vezet, a tenger, a hegyek fölé, a fényesség örök forrásához. A hangsúly nem a színeken van, hanem elsősorban a mondanivalón, a perspektíván és a grafikán. Minden következetes, átgondolt. A rajzok a lehető legpontosabban alkalmazkodnak a természethez, szinte bravúrosak. Másik képét szemlélve, Krisztus a kereszten és János apostol, (lásd az első oldalt) a tengerparton állunk. Mint egy látomás, megjelenik az égen a keresztre feszített Jézus. Magtorpanunk, fölénk nő, beborít mindent: az alatta levő tájképet. Jánost a csónakkal, az egész földet. Az első tekintet Jézusra esik, aki »mint dicsőséges Isten jelenik meg«, onnan fordul - Krisztus feje és a perspektíva irányába - a földre. A kereszt az egész földet beborítja, mintegy jelezve: Jézus megváltotta az egész világot. A hatalmas kereszt, ismét a perspektíva, a nagy ellentét az ami megdöbbent. A rajz nagyszerűsége, az erős megvilágítás éles árnyékokkal, Jézust fönségessé, ünnepélyessé teszi. A kép függőleges tengelyét a középen elhelyezett kereszt alkotja. Itt is megtaláljuk a szimmetriát, csak a fej enyhe fordulata és az árnyék bontja azt fel. Mint az előzőnél, itt is úgy érezzük, valami nagy dolog történik. Talán e képek is »új« húsvéti ünnepléshez segíthetnek. Pátkai Ervin. 3 Salvador Dali: Az utolsó vacsora
