Utitárs, 1960 (4. évfolyam, 3-11. szám)

1960-03-01 / 3. szám

Az egyház mesterdalnokai III. Aki „dolgát Istenre hagyta**4 Ki dolgát csak Istenre hagyja És benne remél mindenkor, Azt ö csudaképpen megtartja Minden szomorú ínségkor. Ki magát bízza Istenre, Nem épít az a fövényre. Bizonyára, Testvérem, Téged is nem egyszer megnyugtatott már ez az ének amikor kétségekkel és aggódásokkal küszködtél. Ennek az éneknek minden sorából az Isten iránti bizalomnak re­ánk visszasugárzó, megnyugtató ereje árad. Legyen áldott az emléke annak akinek ezt az éneket köszönhetjük. A 30 éves háború vihara pusztította. Németországot amikor az alig 18 esz­tendős Georg Neumark középiskoláit be­fejezve, szüleivel egyetértésben úgy ha­tározott, jogi tanulmányainak folytatá­sa céljából Königsbergbe utazik. Szülei a háború nehézségei között nagy ál­dozatok árán félretett összeget szán­tak taníttatására. Ez bizony nem volt kis dolog, hiszen ebben az időben az egyetemen való tanulás komoly anyagi megerőltetést jelentett. Tekintettel a bizonytalan állapotokra, Neumark jó­nak látta, ha az utat többed magával teszi meg, ezért egy éppen Könings­­berg felé tartó kereskedő csoporthoz csatlakozott. Útjukat azonban nem ki­sérte szerencse. Egy nagy pusztaságon rablók támadták meg és a rajtuk lévő ruhán kívül valamenyiöket mindenük­ből ’kifosztották. Neumarknak azonban az imakönyvét meghagyták. A helyzet számára kétségbeejtő volt. Tisztában volt ugyanis azzal, hogy visz­­szatémie lehetetlen. Szüleire nem tá­maszkodhat, hiszen azok valósággal az utolsójukat adták oda néki. A háború, amely ebben az időben már Thüringiá­­hoz közeledett végkép lehetetlenné tette a hazatérést, ezért úgy határozott, hogy folytatja az útját abban a reményben, hogy Isten meg fogja segíteni. A segítség azonban váratott magára. Hamarosan belátta, hogy folytatnia az utat Königsberg felé lehetetlen. Almát, Tudjuk, hogy pl. a hinduizmus milyen sokat alakult, keresztyén hatásra, s a többiek is fejlődtek! De: gondoljátok, hogy valamit is feladtak a magukéból, hogy egyeztessék a tudományt a vallá­sukkal? A buddhista nem ma is Bud­dha nevével, az izlám Allahéval jön és tekinti öt a világ egyetlen megoldásá­nak? S a keresztyénség hol maradt Krisztusával, Akiről pedig szent iratai egyöntetüleg úgy beszélnek, mint a vi­lág egyedüli reménységéről, megváltójá­ról, útjáról, életéről és igazságáról ? ? Aki tudományosság-ellenességgel vádol­na most meg bennünket, azt emlékez­tetjük arra, hogy a legszéditőbb tu­dományos felfedezéseket is az Isten »kulturparancsa« — »hajtsátok a földet uralmatok alá« - alapján tiszteljük, értékeljük és hálásak vagyunk értük a felfedezőknek. De rájuk nézve nem dob­juk el, valami hamis egyeztetés ked­vért, Krisztust! Egy kérdésre azonban nem tudtunk felelni: miért hangoztatja a keresztyén­ség a maga kizárólagos, egyedül igaz voltát? Miért nem lehet a buddhizmus és a többi is éppen olyan jó vagy még jobb? Nincs rá filozófiai, racionális fe­leletünk! Csak kinyilatkoztatásunk van rá, amely igényt tart a hitre! Péternek annak idején így válaszolt a vallásté­­felére Jézus: »Boldog vagy ... mert nem test és vér jelentette meg ezt neked, hanem az én menynyei Atyám« (Mt. 16,17). Ez a keresztyénség többlete.Nem azért mert esetleg pogányoktól átvett racionális istenbizonyitékaink vannak, hanem mert az Isten Szentlelkétől van az, ha hinni és vallani tudjuk Krisz­tust Isten Fiának. Úgy látszik ez a keresztyénség alap­ja ...! ☆ Kereszteshadjáratok, eretneküldözés, inkvizíció, világméretű katasztrófák terhelik keresztyénségünk lelkfismere­­tét. Soha ennyi »keresztyén« könyv nem jelent meg a könyvpiacon, »hitünk igaz­ságairól«, mint manapság. De a »Krisz­tusvallásból« önként fakadó szeretet még nem vitt rá bennünket, hogy pl. világ­méretű kérdésekben - cselekedjünk is már egységesen! Igazán olyan silány istenke az a mi Krisztusunk? Vagy adjuk át a helyét inkább Buddhának, Allahnak vagy ép­pen - Máriának? ☆ Hiába ültünk együtt néhány óra hosz­­száig, nem mehettünk minden kérdés­nek a végére. Testvérek, akik olvassá­tok, nem segítenétek nekünk? És nem lennétek szívesek feltenni magatoknak is a kérdést: Kinek érdeke, hogy a Krisztus-kővetők, csak »Istenről« tud­janak ? És nem lenne érdemes ezt a témakört is felvenni ruha-, iskoláztatási-, megél­hetési gondjaink közé, amíg nem késő, »keresztyén Nyugat«? Sao Paulo. hogy tudós jogász legyen nagy szomo­rúsággal temette el. Úgy határozott, hogy mint házitanító próbál valahol el­helyezkedni. Azonban még ez a szerény elképzelése sem járt sikerrel. A mag­­deburgi esperes akihez útját először irányította és akinek nyomorúságát el­panaszolta, szivesen fogadta ugyan ven­dégül és állást is igyekezett számára szerezni, azonban eredmény nélkül. A háború a tehetősebbeket sem kímélte és igy senki sem akadt aki a fiatal Neumarkot házitanítóúl felfogadta vol­na. Tovább folytatta ezért útját észak felé, Németországnak a háborútól job­ban megkímélt része felé, közelebb Ham­burghoz ahol a kereskedelem még virág­zott és így jómódú családokra is szá­míthatott. Reménye azonban itt is szer­tefoszlott. Tovább vándorolt Kielbe ahol a parochuslelkész - maga is thüringiai születésű szívesen fogadta. Neumark bátorsága és reménye a hosszú és csa­lódásokkal teli vándorlás alatt bizony megfogyatkozott és már ott tartott, hogy sorsának jobbrafordulásában sem bízott. Szülőföldjén a háború ez idötájt dúlt a legjobban. így hazúról segítségre semmiképen sem számíthatott. Éjsza­kánként térdreborulva, sírva könyörgött az Úrhoz, ne tegye próbára erején felül, ne bűnei szerint ítélje meg, hanem legyen hozzá irgalmas és könyörüle­tes, mentse ki öt szükségéből. Az állhatatos könyörgés meghaliaga­­tásra talált. Egy reggel arra ébredt, hogy állást kapott. Az egyik előkelő hivatalnok-család házitanítója az előző éjjel minden bejelentés nélkül otthagyta állását. A fiatal Neumarkot felkérték, hogy még az nap foglalja el a helyét. Mint egyik, idősebb korában irt levelé­ben írta »Ez a hirtelen és valósággal az égből hullott szerencse oly boldoggá tett, hogy Isten dicsőítésére még az­nap megírtam az éneket.Valóban minden okom megvolt, hogy megköszönjem az Isteni könyörületesség oly csodálatos kegyelmét.« Neumark nem csak a verset hanem hozzá a zenét is maga szerezte. A köny­­nyen megtanulható dallam hamarosan igen ismertté lett. Az ének megírásakor, 1640-ben, Neumark mindössze 19 éves volt. Sorsa fordulóponthoz érkezett. A családnál mint családtagot kezelték. Három évi hűséges szolgálat után elér­kezettnek látta időt, hogy az az egy­szer már eltemetett álmát valóra váltsa. Most már minden baj nélkül Königs­bergbe utazott, ahol az egyetemen jo­got tanult. Megpróbáltatásokban életé­nek későbbi szakaszában is volt része, bátorságát azonban többé sohasem vesz­tette el, hiszen egyszer már megta­pasztalta Isten csodálatos hatalmát. Ta­nulmányainak befejezése után vissza­tért szülőföldjére, ahol a Weimár-i feje­delem magas hivatali tisztséggel bíz­ta meg. További életében sohasem feledkezett meg a csodáról amiben Isten mint fia­tal embert részesítette. Mindent ami csak a későbbi évek nyújthattak szá­mára Isten kezéből valónak tekintett. Svédből átdolg: Pálházi József. Gösta Hagelin, 2

Next

/
Thumbnails
Contents