Utitárs, 1959 (3. évfolyam, 1-10. szám)

1959-07-01 / 7. szám

ELO VIZ

Szerkeszti: Dr. Molnár Rudolf

Nem vagy egyedül! Svájcból jelentik.,.

Pár hónap óta idegen ország idegen városában, idegen emberek között vagyok - egyedül. Csak aki maga is volt már hasonló helyzetben, tudja igazán megérteni, mit jelent teljesen idegenben egyedül lenni.

Nappal a sok új benyomás, emberekkel és a várossal való ismerkdés közben még csak hallgat a szív. Figyel a munkára, keresi az alkalmakat, hogy ne maradjon el semmi szolgálati alkalom, amelynek elvégzését rábízta az űr. Ne legyen senki, aki felé nem fordul szeretettel, megértéssel. Szolgálatában ne vádolhassák elmulasztott alkalmak, percek.

De este! Nappal a másokkal való törődés minden érzést lefoglal, - nem is lehet másként. De néha - amikor éljön az este és magányos szobámban hirtelen rámszakad az egyedüllét - valami különös érzés lesz úrrá felettem. Ilyenkor a szívemet forró vágyódás fogja el és hiába csitítom, vergődve követelődzők, szinte elhagyja helyét és száguld kilométereken keresztül, hegyen-völgyön át, az »otthon«, - a »testvérek«, - a »barátok« felé . ..

Mi ez ? Gyengeség ? A kisértönek sokféle eszköze van. Egyik leghatásosabb közülük, mikor sötétségbe borít előttünk mindent és nem látunk semmit, csak nagy magányosságunkat.

De amikor a vágyódás szinte elviselhetetlenné válik, akkor egyszerre szelíden hozzám hajol Valaki. Szegény, vergődő szívemet a kezébe veszi és megtölti vigasztaló szavaival. Ó, hogy ragyognak ezek a a szavak a sötétben! Már nem érzem magam egyedül, szívemben csengenek a drága igék: Én imádkoztam érted, hogy el ne fogyatkozzék a te hited. - Elég néked az én kegyelnem. - Ne félj, mert én veled vagyok. - Hü az Isten. - Néki gondja van reátok. - Imé én tiveletek vagyok minden napon. -Míg hallgatom, míg figyelek, csendes békesseég tölt be és csak azt tudom mondani: Igen Uram, ma és minden napon maradj velem. Mindig. Szüntelen.

És nálam marad, hogy ne legyen idegen az idegen. Utánam jött, hogy előttem menjen a munkában, a szolgálatban, a szeretetben. Hiszen a lábnyomát már megtaláltam itt is, ott is . . .

Testvéreim szerte a világban, ugy-e sokan vagytok, akiket néha - vagy talán sokszor - beborít az egyedüllét érzésének sötétsége?

Szeretném megfogni a kezeteket és úgy tenni bizonyságot arról, hogy nem vagyunk egyedül, mert velünk van, mellettünk jár az idegen rögök égi vándora, az űr! Soha nem hagy el, vár arra, hogy segítségünkre siethessen. Hívásunkra vár. »Hívj segítségül engem a nyomorúság idején és megszabadítok téged és te dicsőítesz engem.« /Zsolt. 50,15./ Aki ezt megpróbálta, valóban csak hálát adhat az űr szerető és

(Pünkösdi találkozás Rdmismühlében).

A svájci Chrischona-gyülekezet rämismühlei üdülőjében Svájcban élő magyarok számára rendezett pünkösdi konferenciát Hevesi Ödön Zürichben élő testvérünk, amely alkalomra a házigazda megnyitotta előttünk a gyönyörűen ápolt kertben fekvő »Evangelisches Erholungsheim« kapuit.

Szombat délután, verőfényes, tavaszi napsütésben fogott kezet a kis, erdővelhegyekkel körülvett vasútállomáson sok ismerős s eddig még ismeretlen magyar, akik mind testvérei voltak egymásnak abban a vágyukban, hogy e pár együtt éltöltött napon közelebb kerüljenek szívükben, s megismerésükben Krisztushoz.

Az üdülőt hamar felverte a sok jókedvű magyar kacagása, dalolása. Este, az első előadásom már régi ismerősökként ültünk együtt, hallgatva s jegyezgetve az igehirdetést. Ezen a konferencián nem csak hallgatói igyekeztünk lenni valami elvont, régies tudomány fejtegetéseinek,

hanem mint személyes életünkbe vágó időszerű kérdést igyekeztünk rögtönzött közösségünk alapjává tenni Jézusnak 1959 pünkösdjén nekünk szóló üzenetét. Bebizonyosodott, lehet egymás mellett élni, egymás kérdéseiről tudva.

Kiséreld meg ezt Te is Testvérem! Hagyd abba végre a siránkozást azon milyen zabolátlan, felelőtlen és üreslelkü sok szétszórtan élő magyar testvérünk. Kezd el magadon a jézusi közösség felújítását szeretve, megértve s megbocsájtva, ahogyan Jézus ma is szeret, megért és magbocsájt.

Vasárnap előadások és vidám kirándulások váltották egymást. Az erdő csendjét felverte sok kdeves magyar egyházi énekünk.

Hétfőn is Isten akaratát kerestük. »Isten nem azért váltott meg, hogy megváltott ember légy, hanem mert Istennek célja van életemben.« Egyik fiatal bázeli testvérünk ajkáról elhangzott mondat mélyen belénk vágott. Arra van szükségünk, hogy végre megelevenedjünk s elérkezzünk életünk fordulópontjához, a Krisztushoz, akiben megpecsételődött a helyreállított kapcsolatunk Istennel.

Együttlétünk urvacsoraosztással ért véget. Nem jöttünk össze hiába. Találkoztunk egymással és az élő Krisztussal.

Juhász Éva Winterthur, Svájc.

Négyszemközt a Mesterrel

VI. Életed iránya. Zsolt. 139,16.

»Látták szemeid az én alaktalan testemet és könyvedbe ezek mind be voltak írva: a napok is, amelyekben formáltatni fognak, holott egy sem volt még meg közülük.«

Hát nem csodálatos gondolatot rejtenek ezek a szavak? Még mielőtt egyetlen egy ember is beleszületett volna ebbe a világba, az Istennek már kész terve volt minden egyes emberrel.

Különben ez a gondolat válik nyilvánvalóvá minden bibliai versben. Teljes világosságában ragyog elénk Jézus életében. De nemcsak Jézus léte viseli magán ezt a világos vonalvezetést, hanem pl. Pál ap. élete is. Sokszor említi az apostol, hogy őt az űr már anyja méhében kiválasztotta a szolgálatra és ennek a szolgálatnak a végrehajtása volt Pál életében a legfontosabb. /Csel. 20, 24./

Istennek azonban mindnyájunk számára kész terve van. Életünk boldogsága teljesen attól függ, hogy ez a terv mennyire valósulhat meg a mi életünkben.

Az a cél, ahová nekünk el kell jutni, a következő szavakból lesz nyilvánvaló: tudjuk pedig, hogy a Krisztushoz válunk hasonlókká. Ez a legfontosabb és erre irányul az űristen minden gondoskodó szeretető az életünkben. A kezében akar

mindenen keresztül hordozó irgalmáért. Az egyedülléten is ö segíthet keresztül, milyen kegyelem! Megtapasztaltam! Láttam újra a Láthatatlant, a Megváltó űr Jézus Krisztust!

Kelemen Erzsébet

tartani bennünket, hogy olyan edényeket formáljon belőlünk, akik megfelelnek az ő szolgálatára.

Ha az ű kezébe vett bennünket, teljes erővel azon kell munkálkodnia, hogy a tervét végre is hajtsa rajtunk és bennünk. Ezért kell sokszor saját terveinket széttörnie és egészen ismeretlen utakon vezetnie bennünket.

Semmi sem olyan nehéz az életben, mint az engedelmességet megtanulni. Mikor az ember még fiatal, oda akar menni, ahová a vágyai hajtják. Meg akarja valósítani a maga tervét, ami röviden kifejezve ez: valamilyen formában naggyá lenni a világban.

Isten terve ezzel szemben az, hogy ő legyen nagy az ember életében. Ez pedig azt jelenti, hogy gyakran kell a Mester útján - az alázat és szenvedések útján - járni.

Ügy van ez, mint ahogy Borg Elsa mondja: az űr gyakran igen ósdi határban hordozza övéit az örök otthon felé, hogy azokon vigye őket a mennyei hazába. Valóban igy van ez. És hogy kinekkinek milyen szekeret, hintót vagy határt küld az Űr, ez az ő titukzatos terveibe tartozik.

Lehet, hogy valaki egész életében egyetlen szekérben teszi meg az útat, amelynek ez a neve: beteg test. Lehet, hogy az Űr egész életedben a szenvedés próbáját mérte rád. Egyszer az űr előtt nyalvánvalóvá lesz, hogy miért kellett igy történnie s akkor majd dicsőíted az Isten bölcsességét, hogy éppen ezt a részt osztotta ki neked.

Van olyan, aki a hiány és a nagy szegénység szekerén utazik végig egész

10