Utitárs, 1957 (1. évfolyam, 5-7. szám)
1957-10-01 / 7. szám
UTITtißl Külföldön élő evangélikus magyarok lapja. Szerkesztő és kiadó: Terray László Szerkesztőség és kiadóhivatal: Kirkens Nödhjelp, Kirkegt. 5. Oslo. A szerkesztőbizottság tagjai: Kótsch Lajos, Pátkai Róbert, Szépfalusi István. A lap ára egy évre 3 dán korona vagy ennek megfelelő külföldi pénzösszeg (0,50 US dollár, 12 osztrák Schilling). A szétszakított családokért... Az Országos Béketanács Evangélikus Egyházi Békebizottságának Elnöksége aug. 6-i ülésén nyilatkozatot tett »a külföldre sordódott magyar gyermekek hazajövetele érdekében«. A nyilatkozat szöyegét azoknak a külföldi egyházi vezetőknek küldték meg, akiknek országában magyar gyermekek tartózkodnak. Az Evangélikus Élet közli a nyilatkozat szövegét és azóta a lap minden száma foglalkozik a kérdéssel egyes lelkészek tollából írt cikkek, nyílt levelek formájában. Az osztrák evang. egyház püspökének válaszát lapunk más helyén közöljük. Itt hadd mondjunk csak ennyit: Isten és emberek előtti lelkipásztori felelősségünk terhe sokszor nyomasztó, hiszen e kérdés minket már hosszú idő óta foglalkoztat. Volt rá eset, hogy egyik lelkészünk a lelkipásztori beszélgetés végén megfizette egy fiatal útiköltségét Bécsig, hogy az ottani magyar követségen jelentkezhessék hazatérésre. Arra is volt példa, hogy egyikünk más európai országban élő menekültnek levélben adott megkeresésre felvilágosítást hazatérése ügyében. De, - kedves Lelkésztestvéreim, akik az Evangélikus Életben írtok e kérdésről, - nem tudom, jó dolog-e ezügyben sorozatosan »nyílt leveleket« írni ? Én magam inkább szeretem a személyesen írt pásztori sorokat. Nem gondoljátok, hogy bennünket, akik jól ismerjük a fiatalokat, sorozatos akciótok háttere komolyan elgondolkoztat? Aztán jól tudjuk, hogy a gyermekeknek írott sorok még önmagukban véve nem minden esetben fejezik ki a szülök valódi akaratát, akkor sem, ha azokat maguk a szülök, saját kezükkel írták. És még valamit! Tudjátok, az elszakított családok problémája nemcsak kölcsönösen Magyarország és a Nyugat között áll fenn ... A Nyugaton élők lelkigondozásáról, sorsáról és jövőjük lehetőségeiről értesülést szerezhettek. De vájjon mi van azokkal, akikről nem tudunk ? ők hol vannak? Nekik mikor tartanak istentiszteletet? őket nyiltan ki gondozza? Nyomasztó lelkipásztori felelősségünk terhe! Amit Isten egybeszerkesztett, ember azt el ne válassza! Szépfalusi István Szkárosi Harváth András (1549 előtt): Semmit ne bánkódjál Hogyha te igazán a Krisztusban bízol, Higgyed, hogy lélekben Istennél gyarapszol, Ha Krisztus véréből igaz hittel iszol: Higgyed, hogy örökké meg nem szomjúhozol. Oltalmazza Krisztus az ö szent egyházát, Miként a jó pásztor az ö juhocskáját; Valaki hallgatja a Krisztus mondását, Viseli mindenkor szorgalmatos gondját. Siess most mihozzánk, Krisztus, segélj minket, A te szent igéddel neveljed hitünket És te Szentlelkeddel bírjad életünket, Hogy minden dolgunkban dicsérhessünk téged. Dallama 1552/3 óta ismeretes (Kolozsvár). A Keresztyén Énekeskönyv 748. éneke. Pósfay György: EMLÉKEZZÜNK 1557-RE! Bár az Úristen előtt minden nép egyformán kedves, mégis elmondhatjuk azt is, hogy mind az egyéneknek, mind pedig az emberi közösségeknek az útját úgy szokta irányítani, hogy azok az ő ügyének a szolgálatában különböző feladatok megoldásán fáradozhassanak, vagy más és más értékek továbbadásának a munkáját végezhessék. A magyar keresztyénségnek kétségtelenül sok olyan kérdéssel kellett viaskodni, amelyek más népek keresztyénéi számára nem voltak annyira jelentősek vagy nehezen megoldhatók. De azt is elmondhatjuk, hogy sokszor a magyar keresztyénség szolgálatának az eredménye az egyetemes keresztyénséget is gazdagította, ha azok áldását nem kívántuk csupán magunknak megtartani, hanem szívesen adtuk tovább másoknak is. Ilyen szolgálatot végeznek 1957-ben azok magyar keresztyének, akik nem felejtkeznek el az 1557-ben tartott tordai országgyűlésről, amelynek törvényeiben - sok más fontos törvényes rendelkezést megelőzve - első Ízben fedezhetjük fel a vallás és lelkiismereti szabadság nagy gondolatát. Ezen túl azonban arra is utalnak a tordai országgyűlés határozatai, hogy 40 évvel a 95 tétel wittenbergi kiszögezése után szülőhazánk keleti részében annyira megerősödött az Evangélium ügye, hogy az államnak is érdekében állt a különböző hitvallások alapján álló keresztyének együttélésének a biztosítása. Sőt azt is elmondhatjuk, hogy a törvényeket egy, tagjainak többségében protestáns országgyűlés alkotta meg, és ezzel is aláhúzott egy, az evangéliumi keresztyénség lényegéből fakadó hagyományt; amiképen Krisztus sem volt türelmetlen az Evangéliumot elfogadni nem-tudók irányában, úgy az övéinek is türelemmel és aggodalmaskodás nélkül ki kell tudni várni azt az időt, amíg Isten áldott Lelke meg nem világosítja az emberi szíveket. Mi történt 1557-ben a tordai gyűlésen? Az 1557 június l.-e és 10,-e között János Zsigmond fejedelem hívására Torda városában összegyülekező erdélyi rendek június 9.-én kimondták: ».. . minden személy azt a vallásos hitet tarthatja, amelyiket akarja, akár a régi, akár az uj formák szerint, és mi ráhagyjuk az ö megítélésükre, hogy hit tekintetében úgy tegyenek, ahogy nekik tetszik, feltéve azonban, hogy nem fognak megbotránykozást okozni senki másnak, nehogy az új vallás követői háborgassák a régi hitvallást, vagy ártalmára legyenek annak követőinek/« Amikor ezt a néhány sort elolvassuk, akkor arra kell gondolnunk, hogy 1550 körül Európa legtöbb országában a D. Ordass Lajos püspök 1957. augusztus 5.-én New Yorkban egy sajtófogadáson adott nyilatkozatából: »Igeszolgálatunkról el szeretném mondani, hogy templomainkban, gyülekezeti alkalmakon, konferenciákon, rádióban, írásban és szóban hűséggel igyekszünk Isten igéjét megszólaltatni, úgy, amint azt lelkiismeretünk kötelességünkké teszi, minden kívülről támasztható igénytől függetlenül. . .. szeretném kifejezésre juttatni egész népünk és -egyházunk nevében a köszönetét azért a segítségért, melyet nehéz megpróbáltatásainkban Amerika népe és egyházai adtak nekünk. Főként azt, hogy ezt nem koldusoknak szánt könyör adomány ként, hanem testvéri segítségként adták.«. Az »Evangélikus Élet« 1957. augusztus 25.-4 számából 3
