Út, 1960 (2. évfolyam, 1-8. szám)

1960-10-01 / 8. szám

16. oldal ÚT 1960. október Legutóbb nem kisebb tekintély, mint maga Cs. Szabó László is hozzányúlt ehhez a kérdéshez. Defoe Dánielről, Robinson Crusoe kalandjának megörökítő­­jéről írt kisebb tanulmányt. Szükségesnek látta, hogy olvasóinak figyelmét felhívja egy fontos tényre: már az angol forradalmat követő konszolidáció idején kiemelkedő szerep jutott a híres próféta Írástudó druszájának a politikai életben. Hol az egyik, hol a másik párt besúgója, az ellenfélhez beépített embere volt. Bár sokra nem vitte, a Cs.Szabó-cikk „igazi“, „hami­sítatlan“ irodalmárként mintegy példaképül állítja a jelenkor költői és írói elé. Megemlíti aztán, hogy Defoe nemcsak a politikával, hanem a büntetőjoggal is szoros kapcsolatba került. Személyleírását is egy korabeli körözőlevélből ismeri az utókor. Csak azt nem említi Cs. Szabó, hogy a nagy magyar költők és írók kapcsolata a politikával és joggal kissé másképpen festett. Arany János például fontos törvénykönyvek szövegét vizsgálta át, — nyelvi szempontból. Neki elég volt ilyen jellegű kapcsolat is... „Szabad“ kőművesek A „Nemzetőr“ védelmére hozta fel egy névtelen levélíró, hogy ez a, — ki tudja miért, — így keresztelt lap „idealista vállalkozás“. Ennek értelmében a Nemzetőrt, mint vállalkozást, idealista módon felfogva meg kell állapítsuk, hogy az egy megvalósított gazdasági gondolat. A kérdés csak az, hogy kinek a gondolata. Rossz nyelvek szerint ezt maguk az érdekeltek is szeretnék tudni. Elvégre érdekel minden embert, hogy ki az, aki neki parancsol... Egy korábbi választásra / Sz. Tamás / Remélem ön jól van Elnök Ür ma, — S hogy a választás majd önnek hoz babért, És, hogy nem lesz szükség soha többé arra, Hogy az ön nagy népe ontson hősi vért. Bocsánatát kérjük egy-két napra még, Amíg szerény létünk a békét zavarja, Amíg Európa e kis sarka ég . . . Hisz azután csend lesz, síri csend, — Ígérjük . . . S nem lesz a világnak soha több magyarja! Ügy tudjuk, hogy önök kedvelik a harcot. Termeik esténként zsúfolásig telnek, S a küzdelem, amit két atléta tart ott, Mámoros örömöt nyújt tömegeknek. Mámoros küzdelmet nézhet ma itt ingyen. Jöjjön hát és nézze, ilyet még nem lálott: Tíz körömmel, foggal, vasban és bilincsben, Egy maroknyi nemzet rázza a világot! Ám ha reggelije túl hosszúra nyúlna, Avagy késve hoznák drága limuzinját, — Míg nemzetünk hullik, sorra, mint a rendek, — Ügy el se induljon, vagy forduljon vissza: Magyarország földjén úgysem tatái minket, Csodáló szemmel csak sírunkba tekinthet, Ahol testünk tépett lobogónk takarja . . . . . . s nem lesz az Istennek soha több magyarja. Bús, fekete műsor... A müncheni rádió kétórás adásban igyekezett „szimpatikus formában bemutatni a németeknek“, hogy mennyi „magyar“ művész, író, sportember él idekint és mind milyen jelentős szerepet játszik a nyugati életben is. Nem hallgatta el ennek során a valóban magyarok egyikét-másikát sem, akik tényleg itt élnek és jelentős szerepet játszanak, mint példáúl Barabás Sári, Bak Valéria, Ghéczy Barnabás, Vaszary Gábor, stb. Lehetet­len volt azonban nem észrevenni egy tendenciát, amely arra irányult, hogy magyar szellemi elitként nyerjenek értékelést olyan személyek, — akik Magyarországon semmiképpen sem számítottak soha ilyennek. Szerepel­tek Alpár Gitta, Gál Franci, Molnár Ferenc, Bús- Fekete László és még sokan mások, így a londoni Tábori Pál, meg más kifejezetten zúg-alakok ... Hogy az illető „él-művészek“ mennyire sajátosan magyar kultúrát képviselnek és juttatnak nyugaton is szerephez, arra nézve álljon itt néhány példa: Az évfordulóval kapcsolatban sem mellékes visszaem­lékeznünk, hogy mivel foglalkoztak az illető urak és hölgyek akkor, amikor a magyarság a felkelés előesté­jén az élet-halál harcra készülődött. Elsőnek ezért arra emlékezünk, hogy a felkelés alatt eljutott hozzánk Magyarországra néhány nyugati magyarnyelvű sajtóter­mék. így a bizonyos kommunista folyóiratokra külső formájában is annyira emlékeztető müncheni „irodalmi lap“ akkor legfrissebb száma is. Lesznay Anna „versei“ nem keltettek különösebb benyomást, — amit a költőnő sikeresen ellensúlyozott viszont a füzet végén Szántó Judithoz intézett levelével. Aki nem volt ott, is el tudja képzelni, hogy milyen érzésekkel olvashatták a fiatal felkelők, hogy a zavaros életű, de mégiscsak magyar költő, József Attila, aki 1956-ban bizonyára velük küzdött volna, — állítólag férgeket vitt egyszer e nemzeti büszkeségünk, e szoknyát viselő magyar Goethe finom bécsi lakásába. Ciánoztatni kellett utána. A költőnő még a tetüfajtát is megnevezi... Ezután Fenyő Miksa „regényrészlete“ következett. Világhírű „írónk“ a magyar emigránst a mennyek országának előcsarnokában ábrázolja, amint éppen Szent Péterrel alkudozik és eseng a bebocsátásért. Érdemekre hivatkozik: „Egyszer barátaimmal sétáltam a Svábhegyen, mikor egy deszkabódé mellett elhaladva, melyet a város W.C.-nek szánt, annak mélyéből panaszos hang hallatszott: papirost! papirost! A sétálók nevetve mentek el a bódé mellett, senkisem gondolt arra, hogy enyhítsen a szorongó ember sorsán. En kivettem az aznapi újságot zsebemből, betoltam a bódé hasadékán, — tessék, mondottam...“ Mert ugyebár egy magyar nem sokra hivatkozhat, ha be akar jutni a Mennyországba... Hatvány Bertalan kínai verset fordított a lap e számába: „Bölcs, kinek nincs kedve élni.“ Tábori Pál azt írja le, hogy érettségi bankettjéről a jezsuitapátertől, a protestáns hitoktatótól és a zsidórab­bitól elbúcsúzva hogyan látogatott meg barátaival egy mellékutcabeli házat, ahol olyan lányok fogadták őket, amilyeneket ma „bájosan züllöttnek" nevez az az irodalom, amelyben a táboripálok és búsfeketelászlók manapság oly kiemelkedő szerepet játszanak. Mindez persze jól beleillett a spanyol kommunista rablógyilkosok dicsőítését és hasonlókat tartalmazó „cikkek" közé, — de a meghalni készülő felkelő un­dorral olvasta, vagy legalábbis megállapította: Tábori Pál, Fenyő Miksa „elszakadtak az otthontól“ alaposan, hiába óvta őket Kovács Imre... Mint ahogyan azóta is kétes értékűek az erről a tájról jövő „intelmek". Nem érdektelen visszaemlékeznünk arra sem, hogy milyen tárgyú színdarabot mutatott be Bús-Fekete- Trauerschwarz-Lászlótól a müncheni televízió a fiatal­korú magyarok tömeges kivégzése idején. Nos, szintén

Next

/
Thumbnails
Contents