Út, 1960 (2. évfolyam, 1-8. szám)
1960-10-01 / 8. szám
12. oldal ÚT 1960. október ünnepélyességgel viseljék ezt az európai elismertetést, mint az ugyancsak európai cilinder-kalapot, amelyet le nem tenne fejéről egy pillanatra sem, a negyven fokos hőség ellenére sem a derék Patrice Lumumba, a fő tekintélyek egyike Joseph Kasavubu mellett. Aki viszont, mint az egykori angol Afrika-utazók, a parafasisakkal ad nyomatékot a maga személyének, úgy is, mint Belga Kongó elnöke. De ezek mellett, mint ugyancsak újdonsült miniszterek, Banakveri és Ruagasana tartják az európai színvonalat délafrikai, azaz hogy Kongóbeli illetőséggel. De a legsötétebb Nigéria ugyanilyen sötét-fekete képviselői, ugyancsak miniszteri minőségben vannak jelen, mint példáúl El Hadj Say Foulaye Diaklo, akinek nevét mindmáig nem tudtam helyesen kiejteni, hogy az ugyancsak nigériai honfitárs: Bechaga Baualam se maradjon el a Kongóbeli diplomácia nevesebb tekintélyei közül... Talán elég ennyi önnek is, Szerkesztő Úr, ha legalább így, madártávlatból, bele akar tekinteni a délafrikai politika dzsungelébe és járhatatlan, kiismerhetetlen őserdejébe, amelynek farkasvermei, százfelé ágazó sötét ösvényei, két vagy három értelmű, nyílt vagy titkos szándékai közt úgy botorkálnak még muguk az ott felnőtt belga szakemberek is, mint nagyképű, de alapjában véve eltévedt, ijedt és tanácstalan gyermekek, akiket minden pillanatban új és új meglepetések fenyegetnek, új és új váratlan helyzetek elé állítva az európai vendégeket. Ekkora átláthatatlan zűrzavart, a nyelvi, politikai és szociális viszonyok ilyen összevisszaságát, egy egész világrész színes, sárga, fekete és fehér népeinek ilyen tanácstalan káoszát, a babiloni torony története óta, az emberiség még át nem élt. Ezek a félvad vagy éppen egészvad néger, zulu, hottentotta vagy becsuán népek milliói az őserdők kiismerhetetlen dzsungeljeiből, félelmes rejtelmeiből a napvilágra bukkanva, az európai tanácstalan egykori urak jóvoltából, a demokrácia jelszavait szajkózzák, a maguk értelmezése szerint, az eddigi törzsfői egyeduralom, az ugyanilyen diktatúra jármából, évezredek óta megszokott kereteiből kiesve, most ők maguk akarnak diktálni, nemcsak maguknak, de a tekintélyétől megfosztott fehér embernek is, az ugyanígy tekintélyét vesztett Európának is. Welche Wendung für Gottes Fügung, Szerkesztő Űr! * * * De ezzel még nies vége. Mert örvendetes, ugye, hogy ezek a nagyhatalmak a demokrácia s az ezzel járó népi fölemelkedés, az ugyancsak ugyanezt követő közjóiét s az európai értelemben vett közművelődés javait akarják biztosítani zulu, becsuán vagy más Kongó-néger testvéreinknek. Hruscsovék és Eisenhowerék túllicitálják egymást ebben a nemes versenyben, a szabadság és a nemzeti önállóság jelszavaival Lumumbáékat, Burgibáékat, Tsombét, a nagy főnököt, s Mohameddel, a marokkói basával együtt a többi, kisebb vagy nagyobb szultánokat és törzsfőnököket. Nem irigyeljük őket, derék, nagyratörő, agyondédelgetett színes testvéreinket. De nem gondolja Szerkesztő Úr, hogy mégis csak pokoli ellentmondás, hogy miközben a Szovjet és az USA így, egymással versenyezve, a politikai és gazdasági nagyhatalom minden eszközével ennyire dédelgetik őket a távoli legsötétebb Afrikában, ugyanakkor tétlenül nézik Középeurópa keresztény népeinek, ősi keresztény történelmükre büszke nemzeteknek rabszolgasorsát, akik saját bőrükön tanulták megismerni, mit jelent a szovjet demokrácia Hruscsovék kezelésében, Moszkva jóvoltából az idestova húsz éve tartó elnyomatás legdurvább eszközeivel, s az USA részéről a nagyképű semlegesség pózaival? Ez az igazság Szerkesztő Űr s minden egyéb csak üres szó és pengő cimbalom. A RÓMAI O LYM Pl AI JÁTÉKOK UTÁN... Bár az olympiai játékok hivatalosan nem nemzetek közötti versenyek, egy a nemzetek közötti ranglista, — ez a nem hivatalos, de mégis számontartott ranglista, — ennek ellenére izgalmas és nagy érdeklődéssel is kíséri világszerte mindenki. Mi, magyarok is. Persze felvetődik a gondolat: könnyű a nagy országoknak az elsők között végezni, hiszen azok százmillió és még annál is több ember közül választhatják ki a legjobb sportolókat . . . S valóban nem érdektelen egy olyan sorrend felállítása, amely figyelembe veszi a népesség számában mutatkozó különbséget és a játékok során elnyert érmeket, helyezéseket aszerint értékeli, hogy egyenlő számú lakosra mennyi esik azokból. Nekünk, magyaroknak, különösen érdemes ezzel a gondolattal foglalkozni, mert példáúl a most befejezett olympiai játékok után is a következő a fentiek szerint megállapítható sorrend: Első: Magyarország, második: Ausztrália, harmadik: Űjzeeland, negyedik: Finnország, ötödik: Dánia és így tovább... Olaszország, a játékok ezévi rendezője, csak a tizenegyedik helyet foglalja egy ilyen rangsorban el, az össznémet csapat a tizennegyedik helyre kerül, a Szovjetunió a tizenkilencedikre, az Amerikai Egyesült Államok huszonharmadikok . . . Ilyen szempontból tehát éppen mi vagyunk a győztesek. Nincs tehát okunk szégyenkezni. S megállapíthatjuk azt is, hogy a mi érmeinket, helyezéseinket, valóban magyarok nyerték, nem finnek, esztek, lettek, litvánok, ukránok, kaukázusiak, mégcsak nem is négerek, arabok, elszászi németek, vagy véletlenségből francia állampolgár emigráns lengyelek, — mint más nemzetekét sok esetben. Más szempontból javunkra szól az, hogy győzelmeinket és a többi szép eredményt nem egy azonos sportág különböző távjain, vagy különböző súlycsoportjaiban, különböző szerein érték el versenyzőink, hanem a legkülönbözőbb sportágakban egyaránt diadalmaskodtak, illetve állták meg dicséretre méltóan a helyüket. Sportolóink nem is leigázott kis népek edzőitől tanultak vívni, futtballozni, kalapácsotvetni, evezni és egyebet, hanem a magyar faj kiválóságát juttatták minden szempontból érvényre. Sőt, magunk szenvedünk durva idegen elnyomás alatt, ami öli, gyengíti nemzetünket és fékezi sportbeli fejlődésünket is. A kommunista szarnokok persze saját sikerükként reklámozzák a nemzetünk által elért sikert, de ennek semmi akapja nincsen: hiszen más, általuk elnyomott országokban, ahol esetleg hiányzott a sportsikerek évtizedes alapja, — nézzük csak Albániát, — éppen semmit nem tudnak felmutatni. Mégis elégedetlenek, szomorúak, elkeseredettek vagyunk. Nem tudunk szabadulni a gondolattól, a ténytől, hogy a most elért eredmény gyengébb, mint amit szerves fejlődés biztosított volna, sőt, gyengébb a szokottnál is, aranyérmet meg évtizedek óta most nyertünk legkevesebbet. E törésért a kommunizmus felelős. A játékokban résztvett versenyzőink teljesítménye a kommunizmus által okozott szenvedések miatt voltak gyengébbek az egyébként lehetségesnél, teljesítményüket e szenvedések, s a kedélybeli nyomottság, az agyonszervezés, agyonellenőrzés, spicliskedés, akadékoskodás rontották. S a kommunizmus áldozatai hiányoztak közülük. A kommunistaellenes háborúban elesett hősök, agyonbombázott gyermekek, a háború rokkantjai. A kivégzettek, bebörtönzöttek, a nyomorékká vertek, a hazájukból elüldözöttek. A kommunista
