Út, 1960 (2. évfolyam, 1-8. szám)
1960-10-01 / 8. szám
4. oldal ÜT 1960. október Nyikita Hruscsov az Egyesült Nemzetek Tanácsa előtt Nikita Hruscsov megjelenése a világ közvéleménye előtt mindig valamely színjátszó formában történik. Időnként, mielőtt a világ még elfelejtette volna az előző fellépést, tesz egy-egy meglepő nyilatkozatot, belekezd valamely egyáltalán nem várt tevékenységbe, jelentkezik valamely új zavartkeltő iniciatívával. Az elmúlt hetekben Moszkva közhírré tette, hogy Hruscsov áll az Egyesült Nemzetek e hó 20-án megnyíló közgyűlésén megjelenő szovjet delegáció élére. Az ő kívánságára azután a kommunista blokk országainak többi főnökei és néhány gazdaságilag elkötelezett is, bejelentették részvételüket. A szovjet blokk ezen a módon igyekezik ennek az ülésperiódusnak a fontosságát, vagy legalább a fontosság látszatát, a világ közvéleménye előtt aláhúzni. Ha a nyugati hatalmi csoporthoz tartozók nem reagálnak erre az új jelenésre hasonló intézkedéssel és kiküldötteiket csak a megszokott keretek között a külügyminiszterek, vagy az állandó delegátusok vezetésére bízzák, úgy a publicitás és az érdeklődések felkeltése terén bizonyos szempontból a bolsevisták fogják dominálni az übléseket. Viszont, ha a nyugatiak is állam- illetve kormányfőikkel jelennek meg, akkor a demagóg propaganda szempontjából sokkal előnyösebb körülmények között, sokkal nagyobb nyilvánosság odavonásával, sikerült Hruscsovnak egy államfői értekezletet realizálni, a Párisban, májusban felrúgott helyett. A nagyhatalmi értekezlet Párisban zárt és bizalmas üléseken tanácskozott volna, a demagógiának sokkal korlátozottabb anyagszolgáltatással. Hruscsov egyedül került szembe három, vele merőben ellentétes felfogású és a nemzetközi tárgyalások atmoszférájához már aklimatizálódott államférfiúval, akiknek egységes fellépését az alapvető problémákban semmilyen erőfeszítéssel, ügyeskedéssel, vagy fenyegetéssel megbontania nem sikerült volna. Ezzel szemben az Egyesült. Nemzetek ülésein elhangzott szavait az egész világ hallja és a modern hírközlő technika a világ minden részére el is juttatja, egyidejűleg pedig a bolsevista csatlósok képviselőiben kitünően fegyelmezett és jól megszervezett csahosok seregére támaszkodhat, akik Párisban hiányoztak. De a legnagyobb előny a szakadékásás politikája szempontjából az, hogy olyan összetételű hallgatóság előtt beszélhet, melynek nagy részét új nemzetek képviselői alkotják, akik könnyen befolyás alá vehetők, akik ma még nem rendelkeznek a szükséges és elegendő tapasztalatokkal az internacionális politika porondján ahhoz, hogy immunisak legyenek a Kreml szirénhangjával szemben. Ebben az évben sok új független nemzet született. Egyesek közülök teljesen szabadok, mások tagjai többékevésbbé szoros államközösségeknek. Általános azonban, hogy ezeknek az országoknak fejei, kormányfői még újoncok az államférfiú életpályáján, akik máról holnapra kerültek nagy felelősséggel járó őrhelyekre és akik ugyancsak máról holnapra olyan problémákkal állanak szemben, melyek egészen bizonyosan meghaladják politikai érettségüket. Belgakongóval szerzett tragikus tapasztalatok mindennél jobban impresszionálják a megfigyelőt. Ezek az internacionális politika követelményeivel szemben teljesen felkészületlen új államvezetők, rögtön első megjelenésük alkalmával „a világ közgyűlése“ előtt szemben találják magukat Hruscsov és a nemzetközi politika gazságaiban jól iskolázott csatlósai szubverzív propagandamegnyilatkozásaival. Egyidejűleg az orosz podeszta alkalmat nyer érdeklődését kiterjeszteni az Egyesült Államok ezévi elnökválasztó processusa iránt is, mely éppen abban az időben ér legintenzívebb szakába, amikor Hruscsov New Yorkba érkezik. Hruscsov ezt az érdeklődését sohasem titkolta és arra vonatkozóan is tett már ismételten utalásokat, hogy ennek a választásnak a kimenetelére szívesen gyakorol befolyást. Ez az ő szempontjából logikus is. Az USA-t kormányzók személyének demokratikus eljárással való megválasztása egyik alapköve a nyugati kultúrember közületi életrendszerének és ennek szétrombolásához a bolsevizmus komoly érdekei kapcsolódnak, mert ezen a rendszeren alapúi a demokráciák erkölcsi ereje. Az is kétségtelen, hogy a hideg háború idején ennek a rendszernek megvannak a maga hátrányai. Az gyeik ilyen hátrány, hogy az elnökválasztás periódusában az USA politikai erőforrásai az elnökválasztás szolgálatában állanak, a külső történéseket zavaróaknak tekintik és figyelmüket nem szívesen hagyják elvonni a belső politikai problémáktól. Megejtve a választást, az új elnöknek és garnitúrájának időre van szüksége, amíg beleépíti magát az államigazgatás gépezetébe. Ebben az időben a destruktiv külpolitikai akciók a Nyugattal szemben csökkentett értékű reakciókkal számolhatnak. A diktátor azonban, legyen az kommunista vagy egyszerűen csak perzonalista, nem számol a közvéleménnyel, a Parlament, vagy a Kongresszus szavazataival, nem az ellenzék ellenőrzésével, sem semmilyen felügyelettel. Ö függetlenebb és tevékenyebb a külpolitikájában, kezdeményezéseiben, eszközei megválogatásában, és ezzel ő a virulensebb, gátlástalanabb külpolitikai akciókkal szemben, a demokráciák éppen belső választásaik lefolyása idején a leginkább védtelenek és sebezhetők. A logikus az, hogy Hruscsov szívesebben látja, ha a Demokrata Párt jelöltje lesz a gazda a Fehér Házban. Nixon győzelme a mostani külpolitikai vonalvezetés folytatását jelentené, valószínűleg a mainál több agilitással. Sok, ma már bedolgozott magas funkcionárius a helyén maradna, az elnökhelyettességre jelölt Henry Cabot Lodge pedig már az Egyesült Nemzetek üléseiről ismert, régi rutinírozott ellenfele a vörös lobogó alatt garázdálkodó orosz UNO-delegátusoknak. Ez az oka annak, hogy Hruscsov olyannyira érdekelt abban, hogy Nixon elbukjon ezen a választáson. A legmelegebb választási csatározások idején, jelenléte és aktivitása az Egyesült Államokban még akkor is. ha mozgási körletét a Manhattan sziget területére korlátozták, bizonyosan nem egy választóra gyakorol befolyást Nixon ellenfele javára. Mégis, ezek a felsorolt előnyök és okok még nem indokolják, hogy a nemzetek és népek mészárosait ez az ukrán paraszt ilyen tömegekben vonultassa fel az Egyesült Nemzetek üvegpalotájában. Hruscsov és alhóhérai megjelenésének oka még másban is keresendő és azt hiszem ez az ok magában a szovjet blokk belső életében rejlik. Hruscsov, ez ma már köztudott, a bolsevista blokkon belül állandó harcot folytat a teljes ellenőrzést biztosító magas pozíciója megtartásáért. A sztálinista oppozíció, mely a múltban, Sztálin érdemtelenül könnyű halála óta, lépésről-lépésre visszaszorult, ma a világkommunizmus legsebezhetőbb pontja, a sárga vezető, Mao Cse Tung oldalán áll. Van bizonyos személyi, prestige oka annak az ellentétnek, amely a két kommunista vezető között támadt. A kínai bolsevizmus feje a vörös hierarchia legbelsőbb köreihez tartozott már akkor, amikor Hruscsov még csak mint egy tartomány kormányzója, gyilkolta saját népét. Itt azonban nem csupán két erős személyiség megbirkózásáról van szó. A kommunista mozgalomban, mint minden olyan csoportosúlásban, amely a hatalom és az erő monopolisztikus birtoklására törekszik, a doktrinárius harcok oly élesek, hogy az a gondolat szabad formálásához szokott ember szemében szinte egészen groteszkül és valószinűtlenül hat. Ezekben a mozgalmakban egy-egy tézisért emberek mennek a hó
