Út, 1960 (2. évfolyam, 1-8. szám)

1960-05-01 / 3. szám

A hazáról

Petőfi Sándor

Lement a nap. De csillagok Nem jöttének. Sötét az ég.

Közel s távolban semmi fény nincs,

Csak mécsvilágom s honszerelmem ég.

Szép csillag a honszeretet,

Gyönyörűségesen ragyog.

Szegény hazám, szegény hazám, te.

Neked kevés van ilyen csillagod.

Mécsemnek lángja mint lobog!

Mitől lobog? mi lengeti?

Éjfélt ütött. Ti lengtek itten Mécsem körül, ti, népem ősei!

Mintha nap volna mindenik,

Oly tündöklők e szellemek,

Tündöklők, mert hisz a dicsőség Sugármezébe öltözködtenek.

Ne nézz ősidre, óh magyar,

Ki most sötétségben vagy itt:

Ne nézz ősidre, e napokra . . .

Szemeid gyöngék ... a napfény megvakít.

Óh nagy volt hajdan a magyar,

Nagy volt hatalma, birtokai Magyar tenger vizében húnyt el Észak, kelet s dél hulló csillaga.

Csakhogy rég volt, midőn magyar Fejekre termett a babér;

A képzelet sebes szárnyú sas.

Elfárad mégis, mire oda ér.

Oly rég elhervadt a babér A magyaroknak homlokán,

Hazám, oly rég voltál te nagy, hogy Nagyságod hire csak mese talán.

Már rég nem sírtam, s ime most Pillámon egy könny rengedez: Magyar nép, vájjon hajnalodnak Vagy alkonyodnak harmatcseppje ez?

Magyar dicsőség, mi valál?

Hulló csillag? mely tündökölt,

Aztán lehullott a magasból És mindörökre elnyelé a föld?

Hazám dicső, nagy ősei,

Ti földet rázó viharok!

Ti egykoron a porba omlott Európa homlokán tomboltatok.

Vagy üstökös vagy, óh magyar Dicsőség! mely jött s távozék, Hogy századok múltával újra Lássák fényét a népek s rettegjék?

Minden árvák anyja

/ Erdélyi József /

Szegény édesanyám, ne sirasson engem, sohse kérdje szapuláskor, fehér-e az ingem.

sütéskor-főzéskor, két orcám piros-e, ágyvetéskor, van-e, aki fejem alját vesse.

Ne kérdje, ne kérdje, ki az igaz árva, ügyel énrám, aki ügyel az égi madárra.

Isten édes anyja, fel is jut a mennybe, ha feltálal neki, mintha édes fia lenne.

Ha ágyat vet néki, ha jól betakarja, édesanyám nekem is, ha minden árvák anyja.

Szennyes ingét hogyha kimossa fehérre, szálljon érte áldás mind a tiz ujja hegyére.

Fia leszek mindig, ha behí egy árvát, s leülteti a tűz mellé, szárítja ruháját.

Gyámolítson minden kínnal kínraszültet s megtalálja mindig, akit bennem elveszített.