Út, 1960 (2. évfolyam, 1-8. szám)
1960-05-01 / 3. szám
8. oldal ÜT 1960 május hó Ismét egy évfordúló... Azt szokás mondani, hogy 1945 május 8-án ért véget a második világháború az európai haszintereken. Nem nehéz vitatni ezt a megállapítást. Nem nehéz felismerni, hogy megbékélésről azóta sincsen szó, hogy a tizenöt éve befejezettnek tekintett háború végleges eredményt éppen úgy nem hozott, mint ahogyan nem maradtak örökérvényűek az első világháborút követő békediktátumok és a népszövetségi „rendszer" sem. Mindkét háborúban egész Európát érték óriási veszteségek, s ma, a két háború után egész Európa vergődik létét fenyegető veszedelemben. A sírok, romok, a testvért testvértől elszakító, életellenes határok, a magyar és számos más népre kényszerített gyilkos politikai rendszerek mind Európa vérző sebei. Európa meggyalázásának, megkínzásának vagyunk élő jelképei mi, menekültek is. Az áldozatokra és a sokszoros túlerővel szemben vívott harc dicsőségére emlékezve fájdalom és büszkeség egyszerre tölt el bennünket. Látva a jelen tarthatatlanságát, ismerve a történelem és a térségek örök törvényeit és bízva az Istenben mégis reménykedünk. Hiszünk a tetszhalott Európa jobb jövőjében, hiszünk vérző, rab hazánk sorsának jobbrafordúlásában. / Képünk az osztrák postának a menekültév alkalmából kiadott bélyegéről készült nagyítás. / Olymposhoz (Diószeghy Tibor) Vén Olympos napcsókolta ormán vigadtok még ősi istenek? Dicsőségtek örök koszorúján fonva újabb, tarka díszeket. Kering még a nimphák égi tánca, Zeus arcán ül-e még mosoly? Hangos-e az istenek tornáca Dionisos víg dala ha szól? . . . Templomotok karcsú oszlopára új ezredek barbár terhe ült, új szellem néz Olympos csúcsára, melyben minden szent s szép összedült. Oltártokon alusznak a lángok, nevetek csak vaskos könyvekben élnek még mint mesés bohóságok, rátok dőlt a „tiszta" értelem! Mely örömet Ígért a világnak, boldogságot, megelégedést; kételyt szőve Zeus trónusának, feltartva a balga tévedést; S Ti csak néma, bölcs szemlélődéssel nézitek az új kor szellemét, mely tudása száz tévedésével ostromolja istene egét. S nevetitek gyarló gyengeségünk, elménk ködös kis parányiját, nézve, saját lángunkban mint égünk, remegve, mit sorsunk kénye ád. Sajnálva a gőgös, büszke embert, tudománya balga fényiben, Kovácsolva népet irtó fegyvert, s ha vértől eltelve pihen, győzve néz a halott alkotásra, s fon magának örök koszorút, gúnykacaj száll fentről a világra, s a felhőkből megnyílik az út. Nevetnek az olymposi szentek, lenn a földön, füst, tüzes pokol, akkor fénybe újra megjelentek, s Zeus arcán új mosoly honol. S a romokból új embert szül létre a tüzes láng tisztító heve, oltár épül Olympos hegyére, s cseng a boldog ember éneke!
