Az Uránia Mozgó Heti Eseményei, 1918 (3. évfolyam, 1-3. szám)

1918-09-29 / 1. szám

HETI ESEMÉNYEI.

Alakok a nézőtéren.

A lármázó vendég. A tüskebő- rüek fajához tartozik. Főtestrésze a száj. Történjék bármi ' oko: lel a kiabálásra. Ha a mod bejáratánál nem várják tárt kapukkal, hanem 2—3 percig vár:, . kell, amig a film lepereg — már kiereszti hangát. Azután kifogásolja a helyet, amit kap, lármázik a jegyszedővel, majd az előtte ülővel kezd ki. Ha egy képköz két pillanatnál hosszabb ideig tart, már egy stentori „gyerünk, gyerünk !“ kiáltással könnyít magán. Alapjában véve az ártalmatlan fajtához tartozik, mert egy erélyes leintésére koppan és elhallgat. A naiv néző A leghálásahb publikum. A könynyekig el tud érzékenyedé mindenen és a lelke mélyén meg van győződve, hogy mindaz igaz, ami a képen lejátszódik. Sőt némelyikük olyan kandi kíváncsisággal néz a vászonra, mintha „amögölt volna valami.“ Eme gyanújának legbizalmasabb körben kifejezést is ad és sokér nem adná, ha egyszer megvizsgálhatná, mi van a vászon mögött s vannak viszont akik a gépész fülkéjébe szeretnének belepillantani, de persze ehhez bátorság kellene. A meghatódásig el tud csodálkozni mindenen és különösen elcsodálkozik a trtíkkö- kön. Ha ezen való csodálkozásának hangos kifejezést ád, lesz belőle a hangos néző Ő az, aki a moziban minden feliratot fennszó- val végigolvas, ő az, aki a képek tartalmát a szomszédjának megmagyarázza, ő az, aki ujongva kiséri a kép minden fázisát, ő az aki biztatja a képen futókat, — szóval ő a hangos néző. A hangos nézőnek van egy veszedelmes

5

alfaja: a mindenáron szellemes néző, aki önhatalmúlag a mozi Conferencierjévé nevezte ki magát. Minden képnél van egy szellem- dus, sziporkázó ötlete, mindenre van egy megjegyzése. Abban a téves hitben leledzik, hogy a közönség az ő eszmevillanásaira kiváncsi és ezért folyton közbeszól. Végül is vagy a szellemraktár fogy ki, vagy a közönség türelme. Ez utóbbi esetben ha erélyesen lepisszegik, lelke mélyén a félreismert zsenik mélabus megvetésével a vészkijáraton csöndesen elvonul. A szabadjegyes. Kétlábú, időnként csúszó, időnként, daruszerü teremtmény, Csúszómászó a direktor előtt, mig a szabadjegy nincs a a kezében, de azután hirtelen átvedlik és a nézőtéren már oly magasan repül, mirit a közismert daru és úgy viselkedik, mintha egyedül és ki- kizárólag belőle élne a vállalat. Rendkívül szapora és szívós faj. Feltalálható mindenütt, ahol csak nézni és élvezni való akad. Két alfaja van: jogcimes és jogcim- nélküli szabadjegyesek. Az utóbbiak túlnyomó számban vannak, már azért is, mert akiknek jogcíme van a szabadjegy kérésére, az rendesen nem kér. Vannak, akik vallásos meggyőződésből veszik igénybe a szabadjegyet, mig más szabadjegyesek pusztán és kizárólag azon tudatért tülekednek a szabadjegyek érdekében, mert állítólag az valami külön kéj. Takarékossági szempontból ma már csak naiv emberek kérnek szabadjegyet, mert tudják, hogy ez rendesen többe kerül, mint a készpénzen megváltott jegy. Van ember, aki annyira fáradságot, időt és ötletes séget fordít egy -egy szabadjegy megszerzésére, hogy