Új Világ - Irodalmi, Művészeti és Társadalmi folyóirat, 1955 (1. évfolyam, 7. szám)
1955-06-01 / 7. szám
toztatták nevedet, ha egyáltalán újraépítettek azóta. Ez nem a te hibád. Nem tehetsz róla. Miként arról sem tehettél, hogy nem volt a családi házak között semmiféle hadicél, amit érdemes lett volna bombákkal megszórni. És ha netalán a bombákat mégsem neked, hanem a félkilóinéterrel arrább fekvő vasúti állomásnak szánták, hát arról sem tehetsz, hogy az állomás helyett a te épületsoraidat döntötték romokba. ☆ ☆ ☆ A telefon berregése visszariaszt a jelenbe. A tíz évi távlatból szinte hihetetlennek tűnik fel, hogy Kalifornia napsugaras ege alatt élek és dolgozom. Nehéz, fáradt sóhaj száll belőlem az ég felé. “Hollywood! Hollywood! Te napözönben fürdő, gondtalan, nevető, táncoló, boldog város, védjen meg a Jóisten keze attól, hogy fényárban úszó boulewardjaid és pálmasoros avenueid valaha is szegény kis Borsmonostori utca sorsára jussanak. Adja a mindenható Úristen, hogy az otthon kiontott ártatlan vér, mint részese a már évtizedek óta tartó nagy véráldozatnak, szintén hozzájáruljon ahhoz, hogy végül az emberiség eljusson a hőn óhajtott világbékéhez és minden nép a maga szabadságához!” Orbán Frigyes A FORDÍTÁS gyik délután, amikor a szobámban ülve az ablakon keresztül szemléltem a természet haldoklását, váratlanul elhatároztam, hogy Írok egy novellát. Ez az elhatározásom csak úgy hirtelen jött és halálos komolyan gondoltam. Talán a költőies őszi idő vagy1 a tétlenség késztetett erre az elhatározásra, nem tudom. De csupán azt éreztem, hogy most már csak papír és ceruza kell és akkor nagyobbat s maradandóbbat fogok alkotni, mint G. B. Shaw. Valami olyat akartam Írni, amilyet még előttem senki nem irt. Valami eredetit, amivel egyszeribe a nagy irók, a klasszikusok sorába emelem magam. Azon melegében az Íróasztal mellé ültem, papirt, ceruzát vettem elő s máris Írni kezdtem. Azaz egy jelentéktelen kicsiségen elakadtam : A CÍMEN. — Mi legyen a cime? — kérdeztem önmagámtól s azonnal válaszoltam is, mivel nagyon értelmesen tudok magammal társalogni. — A cim általában utalni szokott a novella tartalmára. Tehát először a témát kell megalkotnom s csak azután a címet. Miután diplomatikusan megszabadultam a “cim” gondtól, az íróasztalra könyökölve, a semmibe bámulva iIlleni kezdtem a témát. Nagy elődöm, Jókai Mór Írásaiban száz évvel járt előbb mint a kor amiben élt, én legalább egy évezreddel akartam megelőzni évjáratomat. Ceruzámnak rossz ize volt (miért is nem édesítik a ceruzák végét?!) s a fejem majd szétpattant e szörnyű megerőltetéstől. Egyénit alkotni — zsongott az agyam, de téma sehol semmi. Egyórai keserves gondolkozás után, ceruzám félig elfogyott, de nemhogy témát, de még címet sem tudtam kiagyalni. Hirtelen merész ötletem támadt. Felugrottam és vadul turkálni kezdtem a szekrény aljában. Nem, nem bolondultam meg, csak meguntam várni mig a múzsa homlokon csókol s más utón óhajtottam magamon segíteni. Ez a más ut pedig nagyanyám által összegyűjtött folyóiratok voltak. Nem plagizálási szándékkal vettem a kezembe a régi clsárgult lapokat, csak . . . csak tanulmány' céljából. Sok rövid, jobbnál-jobb elbeszélést tartalmaztak ezek az ötven éves újságok. Ismét egy óra telt el a nagymamám lapjainak böngészésével. Eredmény: nulla. Most már kezdtem türelmetlen lenni. A türelmetlenség soha nem volt jó tanácsadó s igy történt, hogy kiválasztottam egy előttem ismeretlen nevű Balambér Péter írását. Abban a reményben, hogy ez a név s a téma más előtt is ismertlen, vagy legalább is a feledés homályába merült, hozzáfogtam a történet átdolgozásához. A neveket teljesen megváltoztattam s a cselekményt is visszájára fordítottam. Már mint, hol az eredetiben a férfi közeledett a nőhöz, ott nálam fordítva történt. Kínosan vigyáztam, hogy mindent megváltoztassak. Mivel a férfi volt szerelmes a nőbe, az én müvemben éppen az ellenkezője következett be. Ugye milyen újat, eredetit alkottam abból a régi, elavult, száraz történetből? Mikor nagy alkotásom befejeztem, (amit nyugodtan fordításnak is lehetne nevezni, hiszen az egész történetet kifordítottam) magammal teljesen megelégedve álltam fel. Csengettek. A feleségem jött haza, kezében a legfrissebb esti lappal. Mindjárt annak az olvasásába mélyedtem. Legnagyobb meglepetésemre a harmadik oldalon Csipcsák Bendegúz aláírással egy novellát találtam, melynek témája teljesen megegyezett az általam átdolgozott történettel. Sőt még a “fordítás” is majdnem szóról-szóra egyezett. A feleségem meglepetten nézett rám, amikor mérhetetlen dühömben földhöz vágtam az újságot. Hát nem dühítő az, mikor novellám megjelenése előtt elplagizálják a témámat ?! — Ezt a témát szószoros értelmében ellopták előlem — mormogtam. Úgy látszik az ő nagymamája is szorgalmasan gyűjtötte az ötven évvel ezelőtt megjelenő folyóiratokat. 17
