Új Szó, 2022. december (75. évfolyam, 277-301. szám)
2022-12-06 / 281. szám
www.ujszo.coml 2022. december 6. KULTÚRA 113 Stíluskavalkád a vásznon A nő (Renáta Ryníková), aki szerelmes egy alagútba (Forrás: Continental film) JUHÁSZ KATALIN Karol Vosátko rendező nevét eddig nagyjából csak azok ismerték, akik a szlovák tévéfilmek, sorozatok, klipek stáblistáira is kíváncsiak, vagy akik szeretik a GUnaGU nevű pozsonyi alternatív színház előadásait. Első mozifilmjét most kezdték vetíteni nálunk. A Superíena kellemes meglepetésnek bizonyult. Ha össze kell kapcsolni, ereszteni, illeszteni különböző műfajokat és stílusokat, nála alkalmasabb embert aligha találnánk a feladatra — bár most inkább ő adott feladatot hat forgatókönyvírónak: megkérdezte tőlük, mi jut eszükbe a „szupernő” szóról. A kézhez kapott történetekből összerakott egy filmet. Amellett, hogy szórakoztatóak ezek az etűdök, az agyat is foglalkoztatják. Például el lehet töprengeni azon, hogy vajon viccnek szánták, vagy komolyan gondolták az alkotók a történetekben szereplő furcsaságokat. Van, hogy az alaphelyzet is annyira bizarr, hogy már-már vígjátékba lendíti át a cselekményt. Az egyik hősnő például fülig szerelmes a Sitina-alagútba. Ott ácsorog az útszélen és vágyakozva nézi imádata tárgyát, még beszél is hozzá. Egy fiatal dokumentumfilmesnek megtetszik a téma, le akarja forgatni - film a filmben - pszichológus szakértőt is szerepeltet. Jókat kuncogtam a történeten, aztán megtudtam, hogy tényleg létezik ilyen pszichés zavar: az objektofilia. Az ember tárgyakhoz, szerkezetekhez, épületekhez, struktúrákhoz vonzódik. Sokkal erősebb érzés ez annál, mint amikor szimplán tetszik nekünk egy tárgy. Jana (Renáta Ryníková) már akkor szupernővé válik, amikor nyilvánosan felvállalja „másságát”. Később minden hátráltatás, gúnyolódás ellenére sikerül szereznie egy autót, azaz megtörténik a „behatolás”, teljes az eufória. Le a kalappal Miro Sifra forgatókönyvíró előtt, mert ez a filmötlet valószínűleg a világon elsőként neki jutott eszébe. És az ütköztetésről sem feledkezett el, hogy vajon mennyivel egészségesebb az, ha valaki egy rocksztárnak vagy filmsztárnak vall szerelmet a képernyő előtt ülve. Diana Mórováról eddig is sejtettük, hogy vannak szuperképességei. O kapta annak a spanyolországi nyaralásra érkező családanyának a szerepét, aki bármit és bárkit megkaphat, amit/akit csak megkíván. Ez a nyitóepizód, fekete-fehérben, Peter Bencsík kamerája előtt. Róla nem is olyan rég, a Piargy című szlovák film kapcsán áradoztam - nemzedéke legtehetségesebbje, bármilyen hangulatot képes megjeleníteni beállításaival, a nagytotáltól a finom premier plánig. Ezúttal két másik operatőrrel osztozott a munkán, de abszolút megismerni, mely epizódokat készítette ő. Például a Helena címűt, a film legrövidebb, kétszereplős jelenetét, amelyet egy aluljáróban forgattak Benkő Gézával és Judita Vargovával. A Superzena tizenegy évig készült, mert nem kapott állami támogatást, ezért bukkanhat fel benne egy immár öt éve halott színész. Benkő Géza itt mindent felvonultat, ami zseniálissá tette őt: egyszerre gyermekien naiv és rafináltan számító, kitárulkozó és titokzatos, vonzó és taszító. A női szereplő pedig végig magabiztos és lekezelő, szépsége teljes tudatában. Nagyon öszszepasszolnak ők ketten a vásznon. Ahogy a kassai Thália Színházból ismert Bocsárszky Pál is összepaszszol a feleségét játszó amatőr színésznővel, Mária Kleinovával, aki olyan gyilkos pillantásokat tud lövellni a szemüvegén keresztül, hogy minden papucsférjnek összeszorul a gyomra, nem csak Bocsárszky karakterének. (Ezt a részt is Beter Bencsík kamerázta, nyilván neki is köszönhető a horrorisztikus hatás.) A „mézeskalácsházban” élő idős házaspár épp marakodik valamin, amikor becsönget hozzájuk egy mosolygós lány (Zuzana Porubjaková), aki állítólag eltévedt. Az asszony megeteti házikoszttal, az ember büszkén mutatja neki a padláson a fafaragásait, de szobrászként a női szépség iránt is fogékony, és ebből lesz a baj. Viliam Klimácek, a hazai drámaírás sztárja ezúttal egy horrormesét alkotott, amiről többet itt és most nem árulhatok el. Mi történik, ha a vonaton egy kupéba terel a sors egy fiatal, tehetős, boldogtalan menedzsert és egy idősödő, egyszerű, boldog munkásembert? Egyáltalán miről tudnak beszélgetni ők ketten Pozsonytól Brünnig? Ez a sztori is meglehetősen bizarr véget ér, de a rendezőtől megtudtam, hogy Petr Kolecko forgatókönyvíró a saját életéből merített, neki volt hasonló kalandja egyszer a vonaton. Itt a tartalom hétköznapi, a vizualitás viszont stilizált, elemeit (harmadszor is Peter Bencsík!), a szerelvény álomszerűén siklik, hangsúlyozottan vetített tájat látunk az ablakon keresztül. Sőt néha olyan, mintha repülőn ülnének a szereplők, a legendás Miroslav Krobot és Jaroslav Plesi, aki méltó partnernek bizonyult. Van egy félig animált, szöveg nélküli jelenet is Mirka Galis Partlovával és Lukás Latinákkal, de erről nem sokat tudok mondani, mert nem igazán értettem, miért került a filmbe. A megfejtéseket a szerkesztőség címére várom. A hat történetet egy pornófilmforgatás előkészületeiről szóló hetedik keretezi, fogja össze. Ebben mármár színházi eszközökkel, vágás nélkül, félig improvizálva beszélget egymással a megbékélt és tapasztalt, valamint az ambiciózus fiatal „színésznő”. Egyikük cseh, másikuk szlovák (Tatiana Dyková és Zuzana Kubovcíková Sebővá), ebből is számos, nyelvi jellegű poén születik. De a lényeg, hogy egész másképp látják a világot és saját jövőjüket, ennek ellenére perceken belül intim viszonyt kell imitálniuk a kamera előtt. Szóval sok minden belefért ebbe a filmbe világunkból, és benne a hétköznapi szupernőkről. Ajánlom mindkét, illetve mindahány nem képviselőinek figyelmébe! Bocsárszky Pál és Zuzana Porubjaková RÖVIDEN Peter Handke író 80 éves Berlin. Ma ünnepli 80. születésnapját Peter Handke Nobel-díjas osztrák író, Európa egyik legismertebb és legellentmondásosabb szerzője, az úgynevezett „hazaellenes irodalom” (Anti-Heimat-Literatur) egyik képviselője. Az irodalomba 1966-ban a Közönséggyalázás című avantgárd színdarabbal robbant be, amelyben a színészek azt teszik, amit a cím is sugall. Kaspar című 1968- os drámája, amelyet ő maga „beszédkínvallatásnak” nevezett, a rejtélyes talált gyermek, Kaspar Hauser történetén keresztül az egyéniségét vesztett emberről, a nyelv iránti bizalmatlanságról szól. 1970-ben jelent meg A kapus félelme a tizenegyesnél című kötete, amelynek kisregényeiben a világ újrafelfedezésére és újraértékelésére tesz kísérletet. Ebből a műből forgatta első játékfilmjét Wim Wenders német filmrendező. Peter Handke (Képarchívum) Tucatnyi film forgatókönyvét is ő írta, ezek közül a legismertebb a Wenders rendezte Berlin fölött az ég (1987), és ennek tíz évvel későbbi amerikai változata, az Angyalok városa. Több rangos irodalmi elismerés után 2019-ben megkapta az irodalmi Nobel-díjat „nagy hatású munkásságáért, amely nyelvi leleményességgel tárta fel az emberi lét perifériáját és sajátosságát”. Ez a döntés több balkáni országban visszatetszést keltett, mert Handke a délszláv konfliktusban a háborús bűnökkel vádolt szerb elnök, Slobodan Milosevic mellett állt ki, akinek 2006-os temetésén beszédet is mondott. (MTI, juk) A menü - minimalista horror a csúcsgasztronómia világából KASZÁS DÁVID Szatirikus gasztrohorror. Tálaló a főszakács, Mark Mylod. Alteregójával, a séffel (a pozsonyi Slowik szerepében Ralph Fiennes) szervíroztatja időtlen és idétlen gondolatait. Serpenyőjükben étel- és társadalomtörténet perzselődik. Ez is a menü része. A világ legjobbjáé. A konyhafőnök exkluzív élményben részesítené az összegyülteket, bátorítja a brigádot: burkoljanak a bőségből. Kóstoljanak, habzsoljanak! Kifizették. Bár kár beléjük, „csak sz.r lesz a beleikben!” S ezért (apám szerint az élményért) megfizetnek. Kezdődhet a kis(szerű) (z) abálás: az utolsó, véres vacsora. A rendező (Mylo(r)d) kifőzdéjében semmi sem az, aminek látszik. Itt mérik abszurd és szürreális (konyha)eszközökkel e zselésített bosszúdrámát, mely teátrális, ugyanakkor minimalista is. Az ízprofilok nagyon össze vannak rakva. Itt ha valami ki- és/vagy megég, az direkt van, hogy finom legyen. Röhejesen finom. „Fanyar, ízgazdag, letisztult, mennyei”. De így is csak egy intellektuális mutatvány: szeletnyi szétesett emulzió. ízes, kifinomult aláfestő zenei kompozíciókkal. Egyéb feltétek: hülye szerepek, béna forgatókönyv. „De élveztem!” - neveti el az egyik alapanyag (a levitézlett filmsztár vedlett bőrében: John Leguizamo), aki többedmagával tanúja lehet a konyhaművészet megújulásának. Akad itt Jelenet a filmből szakács, tolvaj, feleség vagy épp szerető. Mindannyian kevesebbet esznek, mint akarnak, de többet, (Képarchívum) mint amennyit érdemelnek. A paszszív-agresszív séf (Fiennes) mesterművéhez asszisztálva lázadhatnának az őket körülvevő felszínesség ellen, „épp az esztétika egyik válfajával: a gasztronómiával.” Am „beteges, szatirikus haláltáncukkal” csupán egy groteszk mementót véshetnek „a nagypolgári kultúra fejfájára.” Csak a final girl (Anya Taylor- Joy) vezércsele sülhet el jól. Remélem, e kóstoló meghozta az étvágyukat! Sajnos a százpercnyi játékidő alatt el is mehet... Vagy, ami rosszabb: éhesek maradhatnak. A vetítés után a partnerem például imigyen emelkedett a zsöllyék között: „Százegy harapás. Csak az a baj, hogy a szemem jobban kívánta, mint a hasam.” Sebaj, önök csak ízlelgessék, amíg meleg!
