Új Szó, 2022. november (75. évfolyam, 253-276. szám)

2022-11-05 / 256. szám

www.ujszo.coml 2022. november 5. SPORT 15 Csoportelsőként zárt a Slovan az EKL-ben ÖSSZEÁLLÍTÁS Vilniusi győzelmének (2:1) kö­szönhetően csoportelsőként zárta az Európa-konferenciali­­gát a Slovan labdarúgócsapa­ta, amely így egyenes ágon a nyolcaddöntőbe jutott. Utoljára az 1969-es KEK-ben ju­tottak el a pozsonyiak a tavaszi foly­tatásig egy európai kupasorozatban, akkor meg is szerezték a második legrangosabb klubtrófeát. 53 év elteltével természetesen nin­csenek ilyen magas céljaik, sőt a Kon­ferencialigában kimondottan rosszul rajtoltak, így kisebb meglepetést je­lentett a csoportelsőségük. „Már sen­ki sem hitt bennünk, de én tudtam, hogy ha jó eredményt érünk el Báz­elben a harmadik meccsen, akkor be­leszólhatunk a továbbjutás kérdésébe. Örülünk, hogy ez sikerült. A harma­dik találkozótól kezdve már jól ját­szottunk, és megnyertük a csoportot - összegzett Vladimír Weiss, a Slovan vezetőedzője. - Igyekszem józanul ér­tékelni a dolgot. Kmotríkék megérde­Cavric két góljával nyertek a pozsonyiak Vilniusban (Fotó: TASR) melték ezt azért, amit a klubért tettek. A szurkolók visszatértek a lelátóra, ezt pedig meghálálták nekik a játé­kosok. Voltak nehezebb időszakaink is az idényben, de most ünnepiünk, mosolygunk, még ha nagyon fáradtak is vagyunk.” Pedig Vilniusban csütörtökön nem is volt szükség a Slovantól megszo­kott hajrábeli feltámadásra, a pozso­nyiak a félidő közepén két Csakve­­.tadze-Csavrics összjáték után már 2:0-ra vezettek. Szünet után gyorsan szépített a Zalgiris, és forró pillana­tokat okozott a Slovan kapuja előtt, de egyenlítenie nem sikerült (a dön­tetlen is elég lett volna a biztos Slo­­van-továbbjutáshoz). Weissék kont­rákból vagy épp Csakvetadze bünte­tőjéből növelhették volna előnyüket, de maradt a 2:1. „Izgalmas volt. Tudtuk, mi vár ránk a második 45 percben, mégis gyorsan gólt kaptunk. Féltem, nehogy egyenlítsenek a litvánok, mert tudnak focizni. Az döntött, hogy az első fé­lidőt tökéletesen uraltuk” - mondta a két vendégtalálatot jegyző játékos. A csapatkapitány ifjabb Vladimír Weiss is megkönnyebbülten nyilatko­zott a lefújás után. „A saját kezünk­ben volt a sorsunk, de tudtuk, hogy nem lesz könnyű, mivel ha nyert vol­na a Zalgiris, akkor ők jutnak tovább. Nehéz talajú pályán játszottunk, de előre megbeszéltük, csak az számít, hogy csapatként focizzunk, és akkor minden rendben lesz.” A Slovan győzelmével a H csoport élén végzett, így közvetlenül a nyol­caddöntőbe jutott. A csoportmáso­­dikok, így a svájci Basel is az Euró­­pa-liga csoportharmadikjaival játszik a legjobb 16 közé jutásért, a sorsolást hétfőn tartják. Az égszínkékek csak ezen párharcok után, jövő február vé­gén ismerik meg, kivel találkoznak a tavaszi folytatásban. (TASR) Zalgiris Vilnius-Slovan 1:2 (0:2) • Góllövők: Kyeremeh (47), ill. Cavric (15., 23.) • Játékvezető: Godinho (portugál). Sárga lap: Kyeremeh, Buff, ill. Ramirez, Kankava, ifj. Weiss, Pauschek • ZALGIRIS: Gertmonas-Mamic (46. Kazukolovas), Pavelic, Lju­­biszavljevics, Bopesu-Buff (74. Verbickas), Gorobszov, Milickovic (46. Oliveira), Ourega (90.+2 Mikulenasj-Kyeremeh, Oyewusi • SLOVAN: Chovan-Pauschek (90.+2 Medvedév), Kasia, Abena, Lovat-Kankava, Kucka-ifj. Weiss (75. Mustafic), Csavrics (62. Zmrhal), Csakvetadze (90.+2 De Marco)- Ramirez (90.+2 Green) Mentálisan elfáradt a csoportkor végére a Fradi ELEK ZOLTÁN A Ferencváros biztos csoportelsőként kisebb erőbedobással lépett pályára a labdarúgó EL csoportkörének utolsó fordulójában, mint a korábbi játéknapokon, így l:0-ás vereséget szenvedett a Trabzonspor otthonában. A meccs egyetlen gólját már a 7 percben megszerezték a hazaiak, Anasztasziosz Bakaszetasz remek lövése a kapufáról vágódott a hálóba. A találatot is egy ferencvárosi labda­­vesztés előzte meg, de ezt megelőző­en és az első félidő további részében is bőven akadtak hasonló hibái a ven­dégeknek. Újabb gól nem született EREDMÉNYEK ► Labdarúgás EURÓPA-LIGA, csoportkor. 6. (utolsó) forduló. A csoport: Bodö/Glimt-PSV Eindhoven 1:2, g.: Zugelj (90+3.), ill. Sampsted (36., öngól), Bakayoko (52.); Arse­­nal-FC Zürich 1:0, g.: Tierney (17.) 1. Arsenal 6 5 0 1 8:3 15 2. PSV Eindhoven 6 4 11 15:4 13 2. Bodö/Glimt 6 114 5:10 4 4. FC Zürich 6 1 0 5 5:16 3 B csoport: Rennes-AEK Larnaka 1:1, g.: Abline (17.), ill. Lopes (76.): Dinamo Kijev-Fenerbahce 0:2, g.: Güler (23.), Arao (45+2.). 1. Fenerbahce 6 4 2 0 13:7 14 2. Rennes 6 3 3 0 11:8 12 3. Larnaka 6 1 2 3 7:10 5 4. Dinamo Kijev 6 0 1 5 5:11 1 C csoport: Betis-HJK Helsinki 3:0, g.: Ruibal (20., 41.), Fekir (90+2.); AS Roma-Ludogorec Rargrad 3:1, g.: Pellegrini (56., 65., mindkettőt 11-esből), Zaniolo (85.), ill. Rick (42.). 1. Betis 6 5 10 12:4 16 2. AS Roma 6 3 12 11:7 10 3. Ludogorec 6 2 1 3 8:9 7 4. HJK Helsinki 6 0 1 5 2:13 1 D csoport: St. Gilloise-Union Berlin 0:1, Michel (6.): Braga- Malmö 2:1, Ricardo Horta (36.), Dalo (55.), ill. Sejdiu (77.). 1. St. Gilloise 6 4 11 11:7 13 2. Union Berlin 6 4 0 2 4:2 12 3. Braga 6 3 1 2 9:7 10 4. Malmö 6 0 0 6 3:11 0 köszönhetően a kapufának és Dibusz Dénesnek. A második játékrészben jelentősen javult az FTC játéka, valamint a tö­rökök lelkesedése is csökkent, hiszen a csoport másik mérkőzésének ered­ménye számukra kedvezőtlenül ala­kult. A magyar bajnok bár többször is vezetett veszélyes támadást, mind­össze egyszer találta el ellenfele ka­puját, így nem tudott kiegyenlíteni. „Szerettünk volna pontot, pontokat szerezni. Az első félidőben nagyon sok hibával játszottunk és kevés volt az a mozgás, amivel át tudtuk volna őket tömi. Akkor jobban támadtak le minket. A második félidő már jobb volt, voltak lehetőségek, de összes­ségében hiányzott, hogy elég élesek legyünk elöl. Nyugodtan érkeztünk, hiszen tudtuk, a csoportelsőség már megvan. Nagyon büszkék vagyunk, E csoport: Sheriff Tiraspol-Omonia Nicosia 1:0.Akanhi (88.); Real Sociedad-Manchester United 0:1, Garnacho (17.). 1. Real Socieadad 6 5 0 1 10:2 15 2. Manchester United 6 5 0 '1 10:3 15 3. Sheriff Tiraspol 6 2 0 4 4:10 6 4. Omonia Nicosia 6 0 0 6 3:12 0 F csoport: Midtjylland-Sturm Graz 2:0, g.: Dreyer (15., 72.): Feyenoord-Lazio 1:0, g.: Gimenez (64.). 1. Feyenoord 6 2 2 2 13:9 8 2. Midtjylland 6 2 2 .2 12:8 8 3. Lazio 6 2 2 2 9:11 8 4. Sturm Graz 6 2 2 2 4:10 8 G csoport: Olimpiakosz-Nantes 0:2, g.: Mohamed (79.), Blas (90.): Qarabag-Freiburg 1:1, g.: Owusu (90+2.), ill. Petersen (25., 11-esből). 1. Freiburg 6 4 2 0 13:3 14 2. Nantes 6 3 0 3 6:11 9 3. Qarabag 6 2 2 2 9:5 8 4. Olimpiakosz 6 0 2 4 2:11 2 H csoport: Monaco-Crvena zvezda 4:1, g.: Volland (5., 27., 87.). Rodics (50., öngól), ill. Kanga (55., 11-esből); Trab­­zonspor-FTC 1:0 1. Ferencváros 6 3 1 2 8:9 10 2. Monaco 6 3 1 2 9:8 10 3. Trabzonspor 6 3 0 3 11:9 9 4. Crvena zvezda 6 2 0 4 9:11 6 EKL, csoportkor, 6. (utolsó) forduló. A csoport: RFS Riga-Fiorenlina 0:3, Barák (7.), Cabral (45.), Saponara (45+2.); Basaksehir-Hearls 3:1, Ndayishimiye (4.), Gurler (33.), özcan (65.), ill. Atkinson (90.). 1. Basaksehir 6 4 11 14:3 13 2. Fiorentina 6 4 11 14:6 13 megdolgoztunk érte. Még mindig vannak mérkőzéseink a bajnokság­ban, de ez az őszi szezon nagyon hosszú volt, hiszen a selejtezőkkel kezdtük a sorozatot. Sok meccs van 3. Hearts 6 2 0 4 6:16 6 4. RFS 6 0 2 4 2:11 2 B csoport: FCSB-West Ham 0:3, g.: Fornals (40., 65.), Dawa (56., öngól); Silkehorg-Anderlecht 0:2, g.: Rafelov (20.), Raman (90+4.). 1. West Ham 6 6 0 0 13:4 18 2. Anderlecht , 6 2 2 2 6:5 8 3. Silkeborg 6 2 0 4 12:7 6 4. FCSB 6 0 2 4 3:18 2 C csoport: Lech Poznan-Villarreal 3:0, g.: Velde (27.), Sko­­ras (51., 77), Hapoel Beer Sheva-Austria Wien 4:0. g. Ja­hezkel (30.), Szafuri (33.), Shechter (63.), Handl (73., öngól). 1. Villarreal 6 4 11 14:9 13 2. Lech Poznan 6 2 3 1 12:7 9 3. Hapoel Beer Sheva 6 14 1 8:5 7 (.Austria Wien 6 0 2 4 2:15 2 0 csoport: Partizán Beograd-Slovacko 1:1, g.: Natcho (41., 11-esből), ill. Mihálik (73.); Köln-Nice 2:2, g.: Huseinbasic (48.), Duda (60.), ill. Laborde (40.), Brahimi (43.). 1. Nice 6 2 3 1 8:7 9 2. Partizán 6 2 3 9:7 9 3. Kőin 6 2 2 2 8:8 8 4. Slovácko 6 1 2 3 8:11 5 E csoport: Alkmaar-Dnyipro 2:1, Odgaard (8.), Pavlidisz (87.), ill. Dovbyk (40.); Apollon Limasszol-Vaduz 1:0, Ro­berge (32.). 1. Alkmaar 6 5 0 1 12:6 15 2. Dnyipro 6 3 1 2 9:7 10 3. Apollon 6 2 1 3 5:7 7 4. Vaduz 6 0 2 4 5:11 2 F csoport: Djurgaarden-Shamrock 1:0, g.: Eriksson (19.); Gent-Molde 4:0. g.: Hjulsager (52.), Godeau (62.), Kúms (80.), Cuypers 89.). a lábakban és mentálisan fáradtabbak voltunk” - mondta a FradiMédiának a meccs után Vécsei Bálint. „Nagyon jó csapat ellen játszot­tunk. Természetesen győzni szeret­1. Djurgaarden 6 5 10 12:6 16 2. Gent 6 2 2 2 10:6 8 3. Molde 6 2 1 3 9:10 7 4. Shamrock Rovers 6 0 2 4 1:10 2 G csoport: Slavia Praha-Sivasspor 1:1, g.: Goutas (65., öngól), ill. Gradel (28., 11-esből); CFR Cluj-Bailkani 1:0, g.: Boateng (17). 1. Sivasspor 6 3 2111:7 11 2. CFR Cluj 6 3 1 2 5:5 10 3. Slavia Praha 6 2 2 2 6:7 8 4. Ballkani 6 114 8:11 4 H csoport: Pjunyik Jereván-Basel 1:2, g.: Juricsics (72.), ill. Males (17), Kade (29.); Zalgiris Vilnius-Slovan 1:1. 1. Slovan 6 3 2 1 9:7 11 2. FC Basel' 6 3 2 1 11:9 11 3. Pjunyik Jereván 6 2 0 4 . 8:9 6 4. Zalgiris Vilnius 6 1 2 3 5:8 5 A csoportelsők (EL, EKL) továbbjutottak a nyolcaddöntőbe. Az EL-csoportmásodikok a BL-csoportharmadikokkal csap­nak össze a nyolcaddöntőért. Az EL-csoportharmadikok az Európa-konferencialiga-nyolcaddöntőért csapnak össze az ottani csoportmásodikokkal. Azonos pontszám esetén az egymás elleni meccsek döntöttek. ► Jégkorong NHL: Ottawa-Vegas 4:5, Tampa Bay-Carolina 3:4 ráv. után, NY Rangers-Boston 2:5, Detroit-Washington 3:1, Minneso­­ta-Seattle 0:4, St. Louis-NY Islanders 2:5, Winnipeg-Mont­real 3:2 h. u., Chicago-Los Angeles 2:1 h. u„ Edmonton-New Jersey 3:4 - Tomás Tatar (NJ) 0+1, Calgary-Nashville 1:4, Arizona-Dallas 2:7, Vancouver-Anaheim 8:5, San Jose- Florida 3:4 ráv. u. NBA: Orlando-Golden State 130:129, Oklahoma-Denver 110:122. tünk volna, de az ellenfélnek is ez volt a célja. Ezzel véget ért a csoport­kor, ahol az első helyen végeztünk - kezdte szokásos szűkszavú értékelé­sét Sztanyiszlav Csercseszov, akinek ezúttal sem könnyítette meg a dolgát a klub nem túl rátermett tolmácsa. - 47 év után játszhatunk ismét tavasz­­szal. Miért lennék ilyenkor mérges? Természetesen ezt a mérkőzést is ki fogjuk elemezni, hiszen anélkül nem tudnánk javítani a játékunkon” - zár­ta a Fradi edzője. A csoportkörben szerzett tíz pont­jával magyar rekordot döntő Fe­rencváros az EL egyenes kieséses szakaszának első körében nem lesz érdekelt, ott a csoportmásodikok a Bajnokok Ligája harmadikjaival mér­kőznek meg a legjobb tizenhat közé kerülésért. A nyolcaddöntők párosí­tásait február 24-én sorsolják. ► Kosárlabda Nűl EUROLIGA. B csoport: DVTK-Mechelen 79:78 (35:51). legjobb diósgyőri: Guirantes 18. NŐI EURÓPA-KUPA, C csoport: Slávia B. Bystrica- Piestanská Cajky 51:85 (26:42), Allen 15, ill. James 29. ► Kézilabda FÉRFI BL. 6. forduló, A csoport: Plock-Veszprém 26:30 (14:15), legjobb veszprémi góldobó: Lauge Schmidt 11. B csoport: Kielce-Szeged 37:30 (22:14), legjobb szegedi góldobók: Martins, Garciandía 5-5. FÉRFI NIKÉ HANDBALL EXTRALIGA, 9 forduló: Nővé Zám­­ky-Presov 28:35 (15:15), Vadkerti 6, ill. Fech 9. ► Vízilabda NŐI VILÁGLIGA. B csoport: Magyarország-Új-Zéland 25:9 (5:2,8:5,5:1,7:1), magyar gólok: Gurisatti 6, Faragó, Hajdú. Máté 4-4. Parkes, Vályi 2-2, Keszthelyi, Leimeter, Pőcze 1-1. ► Tenisz WTA-VB, Tracy Austin csoport: IgaSwiatek (lengyel, 1.(-Ca­roline Garda (francia, 6.) 6:3,6:2; Daria Kaszatkina (orosz, 8.)-Coco Gauff (amerikai, 4.) 7:6,6:3. ► Sportfogadás KENŐ - csütörtök: 9,26,29,30,32,33,34,35,41,43,47, 49,55,58,63,67,70,72,76,79. Kenő Plusz-szám: 76. Péntek: 4, 8,12,14,15,28,30,32,39,42,50,56,58,65, 68,72,73,75,76,78. Kenő Plusz-szám: 78. KENŐ JOKER - csütörtök: 615591. Nyeremények -1. és 2, díj: nincs nyertes; 3. díj: 150 euró (1); 4. díj: 30 euró (7); 5. díj: 2,50 euró (72); 6. díj: 0,50 euró (907). Péntek: 122485. Nyeremények-1. és 2. díj: nincs nyertes; 3. díj: 150 euró (2); 4. díj: 30 euró (10); 5. díj: 2,50 euró (97); 6. díj: 0,50 euró (944). Trabzonspor-Ferencváros 1:0 (1:0) • Gólszerző: Bakaszetasz (7.) • Játékvezető: Harm Osmers (német), 22 840 néző. • Sárga lap: Ömür, Vitor Hugo, Bartra, ill. Laidouni, S. Mmaee, Vécsei. • TRABZONSPORT: Cakir-Stryger Larsen, Vitor Hugo, Bart­ra, Elmali-Hamáík (60. Gbamin), Sziopisz-Ömür (69. Ünüvar), Bakaszetasz (69. Bardhi), Trézéguet (86. Haspolat)-Yazici (61. Djaniny) • FERENCVÁROS: Dibusz-Wingo, Knoester, S. Mmaee, Pászka (91. Redzic)-Vécsei, Laidouni, Esiti (60. Mercierj-Zachariassen, R. Mmaee, Tokmac (82. Kovacevic)

Next

/
Thumbnails
Contents